Üldöztetés

Karácsony másodnapján Szent István vértanú ünnepe  lelki tükröt tart elénk. Arra kérdez rá, hogy mennyire őszinte, és következetes a Krisztus követésünk.  Ugyanis mi, csupán emberi vágyainkra hagyatkozva szívesen leválasztanánk a Karácsonyt Húsvéttól és minden mástól ami kisebb nagyobb megpróbáltatással, vagy szenvedéssel jár. Pedig bármennyire is békésnek, örvendezőnek, családiasnak szeretnénk a karácsonyt vannak akik egyedül élték meg az idei Karácsonyt, ma is vannak országok, ahol üldözik a keresztényeket, és semmi értéket nem tulajdonítanak a krisztusi tanításnak. Még azt sem állíthatjuk, hogy Jézus nem szólt jó előre, hogy ez is hozzá tartozik az ő követéséhez.

Épp a mai evangéliumban így figyelmeztetett:  „Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt.”

Épp ez történt szent István diakónussal, az egyház első vértanújával is.

Pedig semmi mást nem tett, csak követte Krisztust, és ennek gyümölcseként:

„ kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében.”

Elitélésének a forgatókönyve ott áll az apostolok cselekedetében: „ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal. De bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.” Leginkább az dühítette a hallgatóságot, hogy szent István így kiáltott: „Látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!”  De nem csak látta a megnyílt eget és az Emberfiát, hanem lelkületben, hozzá állásban követte is.

„Miközben megkövezték, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, halálba szenderült.” Karácsony másodnapján így áll előttünk példájával szent István diakónus és vértanú.

Hogyha netán a Krisztus követésünk miatt megszólnak, vagy legyintenek az értékeinkre ne gondoljuk, hogy valami hallatlan dolog történt velünk. Csupán lehetőség, felkínált kegyelmi helyzet, hogy erősödjön a hitünk és a kitartásunk. Legyen olyan az ünnepünk és  a hétköznapjaink is, hogy akár öröm, vagy bánat ér, akár kitüntetnek-, vagy rosszat állítanak rólunk legyen az Úr Jézus az első, vagy akár az egyetlen akinek ezt elmondjuk és tőle kérdezzük meg azt is, hogy mi legyen a következő lépés. Mert: „ aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.”