Az adventi utunk felénél járunk. Egy zarándokúton bele is
lehet fáradni. Hisz, az fárad el, aki erőfeszítést tesz. Ezért lelkesítőek a szentírási szakaszok biztatása Izaiás
próféta ajkáról: „Isten erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerülteket….
Még a fiatalok is elfáradhatnak…., de akik az Úrban bíznak Új erőre kapnak.”
Az evangélium még személyesebb hangvétellel folytatja. Ez
természetes is, ugyanis Jézus Krisztusban Isten személyes arca nyilvánult meg:
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és terhek alatt görnyedtek:
én felüdítelek titeket.”
Nincs olyan ember, aki élete folyamán a fáradságnak
valamilyen formáját meg ne tapasztalta volna. Annyiféle fáradság, ellankadás
lehetséges, kezdve a fizikai fáradságon át, egészen a lelki elernyedésig, vagy
akár a fásultságig.
Ilyenkor a legnehezebb, hogyha elhalványul, vagy elfogy a
remény arra, hogy hamarosan lehetőség lesz a pihenésre. Vagy nincs remény arra,
hogy találkozni fogunk valakivel, aki erőt önt belénk, aki felvillantja
előttünk a szabadulás lehetőségét.
Jézus minden élethelyzetre felkínálja az ő segítségét,
személyes támogatásáról biztosít. Arra ösztönöz, hogy bármilyen nehézség,
fáradság esetén, forduljunk bizalommal hozzá, mert ő mindig jelen van a mi
számunkra.
„Vegyétek magatokra
igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és
nyugalmat talál lelketek.”
Engedjük, hogy a mai napon, ebben az adventi szentmisében az Úr Jézus
mellénk szegődjön és elkísérjen a nap minden szakaszán. A közös- és személyes
imában, énekekben, de legfőképpen a szentáldozásban tárjuk eléje
aggodalmainkat, nehézségeinket és fájdalmainkat. Ugyanakkor fejezzük ki a
bizalmunkat, belé vetett hitünket, hogy megvigasztalhasson minket, reményt nyújthasson,
és így új erőre kapva mi magunk is mások számára a remény embereivé váljunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése