Évközi 4. vasárnap

Évközi 3. vasárnap

Ferences félóra 197

Az érzékelő típus.
Penu Szilárd előadása, FVR II. rész

Látni

A mai evangéliumban, különféle összefüggésben és különféle formában ismételten előfordul a látni ige, amely átszövi a részlet mondanivalóját és nagyon személyes hangvételt nyújt hozzá. Gyűjtsük össze ezeket: Keresztelő János: „meglátta Jézust, amint közeledett..” így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Keresztelő János két tanítványa követte Jézust: „Jézus megfordult, s látta, hogy követik,” Amikor a tanítványok az után érdeklődtek, hogy hol lakik Jézus, így biztatta őket? „Jöjjetek, nézzétek meg!” András, amikor testvérét Simont elvitte Jézushoz: „Jézus rátekintett,” és azt mondta Péternek fognak hívni. A mai vasárnapi evangéliumi részletet szent János evangélistától olvastuk, aki az Úr Jézussal való saját személyes élményét és tapasztalatát írja le. Számára nagyon fontos volt a világos és helyes látás, amely ismételten előfordul az általa irt evangéliumban. Érthető, hogy ez a látás nem kizárólag a fizikai látásra vonatkozik, hanem a lelki-, lényeg látásra. Keresztelő János hivatástudatból végezte az Istentől kapott feladatát és ez se-gítette, hogy a megfelelő pillanatban meglássa és felismerje a feléje közeledő Meg-váltót és másnak is megmutassa. Az ő éles lelki látása látása hozzásegítette két tanítványát Jánost és Andrást, hogy ők is megláthassák Jézust. Jézus meghívására el-mentek hozzá és elidőztek nála, majd másokkal is megosztották ezt a tapasztalatot. Másokat is bevonzottak Jézus látó körébe, amelyből új hivatások születtek. Szent János apostol számára annyira meghatározó találkozás volt, hogy még idős korában is emlékezett arra, hogy: „Ez a tizedik óra körül volt.”
        A leírt események és tapasztalat bennünket is arra ösztönöz, hogy vizsgáljuk felül a lényeg látásunkat. Hétköznapjaink során sok mindennel foglalkozunk, több mindent meg kell tennünk. Vajon ezekben az elfoglaltságokban mennyire látjuk meg azt, hogy Isten milyen küldetést szánt nekünk abban az állapotban amelyben jelenleg vagyunk? Feladatainkat hivatástudattal végezzük-e? Nem is az a döntő leginkább, hogy mennyire tudunk aktív életet élni, hogy mások mennyire találják hasznosnak-, vagy értelmesnek azt a munkát amit végzünk. Inkább arról van szó, hogy a minden-napjainkban mennyire van helye az Istenre figyelésnek, és mennyire találkozik a mi tekintetünk az Úr Jézus tekintetével legyen szó imádságról, vagy valamilyen feladatunkról, amelyet el kell végeznünk? Naponta őszintén rá kell kérdeznünk: „Mester, hol laksz?” és ha valahol felleljük, időzzünk el ott. Szenteljünk időt, és energiát vallásos-lelki életünknek. Az is fontos, hogy azok számára, akikkel találkozunk, legyen Istenre, Jézusra mutató az életünk, ahogyan a tanítványok esetében is történt. Egymást vezették el Jézushoz. A megtalált lelki értékeket örömmel osszuk meg másokkal és segítsünk egymásnak a lelki előrehaladásban. Befejező buzdításként így fogalmazhatnánk, hogy hagyjuk, hogy Jézus tekinetete rajtunk is megpihenjen és vegyük észre az ő megújító nézését, hogy belőle naponta új erőt meríthessünk.

Urunk Megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedésének a vasárnapja olyan mint egy új tevékenység megkezdése előtti bemutatkozás. Izaiás prófétától olvastuk az Ó-szövetségi olvasmányt. Ő már lelki szemei előtt látta a Megváltót, akiről Istentől jövő sugallatra így ír: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, ….. Az ő tanítására várnak a nemzetek.” Elcsodálkozva nyugtázzuk, hogy a ma ünnepelt esemény, menyire összecseng ezzel a prófétai leírással. Szent Márk evangélista egyszerű tolmácsolásában ott áll előttünk a szentírási kép: Keresztelő szent János és Jézus találkozása. János végezte azt, amiről tudta, hogy az ő feladata, Istentől kapott küldetése. Alázatosan beismerte, hogy nem ő a Messiás és hogy arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézus nyilvános tevékenysége azzal kezdődött, hogy megkeresztelkedett a János által hirdetett bűnbánati keresztséggel. Nyilvános tevékenységének első mozdulatával kifejezte szolidaritását a bűnös emberrel szemben. Nem az Úr Jézusnak, hanem nekünk volt szűkségünk erre a gesztusra. Értünk tette. Tovább olvasva az evangéliumi történetet, azt hallottuk, hogy „amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá.” És az Atya hangja hitelesítette az Úr Jézus gesztusát: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Ez pedig így is maradt, nem változott és nem is fog változni. Jézus azt akarta, hogy az Atya akarata vezesse mindenben, hogy az Atyának kedve teljék abban, amit tesz. A karácsonyi időben már harmadszor halljuk ezt a szentírási kifejezést, hogy megnyílt az ég. Először Jézus születésekor, amikor megnyílt az ég és angyalok glóriáztak. Másodszor szent István ünnepén, amikor megkövezésekor felnézett és látta a megnyílt eget. Harmadszor most, a mai vasárnap, amikor Jézus megkeresztelkedésekor az Atya szózata hallatszott. Ez a tény fontos üzenetet hordoz. Jézus Krisztusban megvalósult a kapcsolat Isten és az ember között. Kapcsolat van az ég és a föld között.
Keresztségünk pillanata számunkra is meghatározó. Ez beirányozza az egész életünket. Keretet és tartalmat ad mindannak, amit teszünk. Ezért minden év elején, ami-kor újra kezdjük a mindennapi tevékenységünket, megemlékezünk arról, hogy a keresztség szentségi kegyelme bennünket Krisztushoz kapcsolt és elkísér. Nekünk is szükségünk van arra, hogy a Lélek erejével cselekedjünk. Mi is bízhatunk a Szentlélek kegyelmében. Megkeresztelkedésünk és bérmálkozásunk pillanatától a Lélek erőterében élünk. Jó lenne, ha mindenben a Lélekre tudnánk hagyatkozni, mert akkor sokkal céltudatosabb lenne az életünk. A keresztény embernek az élet nehéz helyzetében is van benső tartaléka. A Lélek ereje ezeken is átsegít. Nekünk is irányadó kell, hogy legyen, amit szent János apostol levelében olvastunk: „az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait.” Bár csak úgy indulnánk neki az előttünk levő-, kegyelemből kapott időnek, hogy Istennek kedve teljen bennünk, és az Ő szeretett gyermekének bizonyuljunk.

Vízkereszt

Csiff Január

2 Cel XV. fejezet
Hogyan hívta meg ebédre orvosát, jóllehet a testvéreknek semmijük sem volt, és váratlanul milyen bőkezűen gondoskodott róluk az Úr; Isten gondviselése kiárad a testvérekre

Ferences Félóra 196

Jézus neve,
Jézus megkeresztelkedése,
Penu Tibor Szilárd FVR-1

Szűz Mária Isten anyja

Szűz Mária Isten anyaságának az ünnepe az első ünnep a polgári év kezdetén. Jézus személye határozta meg Mária hivatását, az ő személyiségét, azt a tényt, hogy Isten anyjának nevezzük őt. A mai evangéliumi rész befejező mondata így hangzott: „A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.” Jézus neve, azaz Jézus személye vonatkozási pont. Az angyalok útmutatása alapján a  pásztorok Jézus keresték, és miközben a jászolban fekvő Kisedhez értek ott látták Máriát, Józsefet. Ennyire elválaszthatatlan lett Mária és szent József az Úr Jézustól. Azóta is aki Jézust keresi ott látja Máriát is, és megtanulhatja, hogyan kell szolgálni az Urat. Azt olvastuk az evangéliumban, hogy Mária a szívébe véste a pásztorok szavait és gyakran elgondolkodott rajtuk. A Szűzanya tudta, hogy a csendben érlelődik tetté a szó, és csak Istennel együtt működve lesz nyilvánvalóvá a tőle kapott kegyelem. Ez számunkra is figyelmeztető.        

Az új év kezdetén új tervek születnek, újabb lehetőségeket keresünk, újabb lehetőségek kínálkoznak. Ezek leginkább a fizikai életünkre vonatkoznak. Ugyanakkor vallási életünk szemszögéből is fontos az újra kezdés.

Jézus nevében fejeztük be az elmúlt évet, és Jézus nevében kezdjük el a újat. Fontos, hogy elsősorban Isten oltalma alá helyezzük magunkat, hozzátartozóinkat, azokat, akiket ránk bízott a gondviselés.

Ahogyan Mária számára meghatározó volt az Úr Jézus személye, úgy számunkra is meghatározó. Ő fogja keretbe a mi élettörténetünket is.

Mária segítségünkre van Jézus keresésében és az ő szolgálatában.

A mai nap, ez a mostani szentmise jó alkalom arra, hogy az első olvasmány szavaival élve „lehívjuk magunkra Isten nevét, és Ő megáld bennünket.”

Az év minden napja legyen Jézusnak szentelt nap. Legyen minden napunk része az Istennek szentelt idő az imádságban. Találkozzunk vele a szentáldozásban. Keressük Isten arcának visszatükröződését testvéreink arcában.

Az újévi fogadalmaink mellett tűzzük ki azt is jó feltételként, hogy igyekszünk élni mindazzal a kegyelmi lehetőséggel, amellyel Isten ajándékoz meg bennünket az előttünk álló esztendőben.

A Szűzanya közbenjáró segítségével vegyük fontolóra Isten ígéreteit-, szavait, és a tőle kapott áldás erejével, ebben az új esztendőben is, Isten nevében induljunk el küldetésünk-, keresztény feladatunk teljesítésére.