Évközi 3. vasárnap

A szent Lukács evangéliumának első fejezetéből felolvasott szakaszban az evangélista elmondja egy Teofil nevű tanítványának, hogy miért is írta meg az evangéliumát.  A címzett tanítvány neve magyarul azt jelenti, hogy Isten szerető. Elvonatkoztatva a konkrét történelmi szereplőtől ez a tanítvány lehetne bármelyikünk, tehát szent Lukács nekünk írja a következő sorokat:„… jónak láttam…, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.”  Tehát ez a bevezető arra irányítja rá a figyelmünket, hogy a leírtak teljesen hitelesek, és abban segítenek, hogy egyre jobban megismerjük Jézus személyét és az ő Messiási küldetését. Így hát ebben az évben, vasárnapról-vasárnapra elkísér szent Lukácsnak az írása, mert tőle fogjuk hallani az evangéliumi szakaszokat. Ő az egyetlen  a négy evangélista közül, aki fizikailag nem látta az Úr Jézus, nem találkozott vele. Ezért is járt után aprólékosan minden történetnek. Evangéliumának elsődleges cél közönsége a pogányok voltak. Ezért is találunk szent Lukács evangéliumában annyi utalást az Irgalmas Atyára, mint a tékozló fiú történetében, vagy az irgalmas szamaritánus példájában.

            Evangéliumának bevezető szakászban Jézus úgy áll előttünk, mint aki: „tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.”  Izaiás prófétának  a könyvéből azt a részt olvasta fel, amely egyértelműen a Megváltó működését vetítette előre. „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”  Miután a tekercset visszaadta a zsinagóga szolgának és minden szem várakozóan szegeződött rá. Ilyenkor ugyanis az volt a szokás, hogy a felolvasó néhány szavas kommentárt fűz a szöveghez, ami rendszerint nem volt új dolog. Inkább olyan tények megismétlése volt, amelyet mindenki ismert. Így néhány perces, tömör buzdítást várhattak Jézustól is. Ezért volt a nagy meglepetés és a döbbenet, amikor Jézus ezzel a mondattal vezette be  a mondanivalóját, hogy : „ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”  Vagyis egyértelművé tette az igazságot, hogy beteljesedett minden addigi várakozás, benne és vele elkezdődött az Istennel való szövetség új szakasza. Ez nekünk is szól, Jézus a mi Megváltónk, aki követésére hív bennünket. Nem állhatunk meg kizárólag a megszokottnál. Újra és újra el kell indulnunk az Úr Jézus által mutatott úton, amelyet őt követve mindenkinek be kell járnia, egészen a célig. Tartozzunk mi is azok közé, akiknek legfőbb törekvése, hogy az életükben beteljesedjen és életre kellejen Isten Igéje.

Évközi 2. vasárnap

A mai evangéliumi részben Szent János egy örömteli eseményt, egy menyegzős történetet tár elénk. Erre az ünnepi alkalomra az Úr Jézus is hivatalos volt, Máriával és az apostolokkal együtt. Valamit elméretezhettek a meghívók , mert kiderült, hogy fogytán a bor. Ekkor lett nyilvánvalóvá, hogy Jézus és Mária személyében nem akárki ült a meghívottak körében. A történet jó véget ért, mert Jézus csodája nyomán az ifjú párnak bőven lett bora. Mivel szent János evangélista Jézus első csodájaként írja le a kánai menyegzőn történteket, ezért nyilvánvalóan fontos üzenetet hordoz. Ugyanis ez volt az Úr Jézusnak ez az első messiási megnyilatkozása,  első jel amivel az emberiség elé lép.    

Érdekes módon az evangélista nem nevezi meg a jegyespárt, és valójában csak a vőlegényt említi, akit a násznagy hivatott, hogy rákérdezzen eddig miért rejtegette a jó bort. Ez megadja azt a szabadságot, hogy alkalmazva,  és az egyházi hagyományra támaszkodva, tovább vigyük a gondolatot, hogy a konkrét menyegzőn, és jegyespáron túl, rámutassunk arra, hogy valójában a meg nem nevezett jegyes az Úr Jézus és az emberiség. Az Úr Jézus a vőlegény, aki eljegyezte magát az emberiséggel és az Egyházzal. Tulajdonképpen ez arra a valóságra utal, hogy az Istennel való kapcsolatunk szereteten és szövetségen alapuló kapcsolat, épp úgy mint ahogyan az Istentől akart  házasságban lennie kell. Ez valójában Ó-szövetségi gyökerekre utal, mert a Szentírás gyakran úgy mutatja be a választott népet, mint Isten jegyesét, mint akivel Isten szövetséget kötött, amelyet lakomán, vendégség keretében ünnepel meg.

Tovább fűzve a gondolatot Mária, akit a kánai menyegzőn néven nevez az evangélista,  nyilván ezen a világméretű esküvőn is az édesanya, az apostolok a tanúk és munkatársak pedig azok, akik együtt örvendenek a vőlegénnyel.

            A  történelem folyamán hányszor gondolta már az emberiség vagy éppen az Egyház, hogy fogytán a tartalék és nagy talány, hogy mi következik ezután, amikor ezzel a hiánnyal mindenki szembesül. Ugyanígy személyes életünkben is, a legjobb szándék mellett is, ki ne tapasztalt volna fáradságot, ellankadást, vagy éppen tanácstalanságot a törekvéseiben,  hivatása teljesítésében, bármilyen terület is legyen az. Ilyen és hasonló helyzetekben Mária bennünket is figyelmeztet és ugyanazt mondja, mint a menyegzőn a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”

Arról már van tapasztalata az Egyháznak és talán egyéni  tapasztalatunk is, hogy Isten kegyelme képes megtölteni az üres korsókat, vagy akár átváltoztatni minőségi borrá az összehordott vizet. Keresnünk kell, és újra és újra meg kell találnunk, hogy hol a helyünk és mi a szerepünk az emberiség nagy családjában, az Egyház közösségében. Lehetünk apostolok, tanuk, munkatársak, vagy szolgák, azonban itt elsősorban nem az általunk betöltött szerepkör a mérvadó, hanem az Istenhez tartozásunk és a hitünk erőssége. Innen kiindulva legyen mindegyikünknek jó elhatározása és legfőbb törekvésünk, hogy meghallgatjuk és megfogadjuk Mária ösztönző szavait és  arra alapozunk-,azt tesszük amit Jézus mond és tanít, mert egyedül csak ez  célravezető.

Ferences félóra 223

Karácsony Betlehemben, fr. Mátyás
Ferenc pápa meglátogatja Csíksomlyót.

Urunk megkeresztelkedése

Csiff január

2 Celano 24. fejezet

A szent éleslátásáról és a mi tudatlanságunkról

Vízkereszt

A karácsonyi idő lezárásaként a mai nap megünnepeljük Vízkereszt napját.

Az Ó-szövetségi olvasmányban Izaiás próféta jövendölését hallottuk, aki arról ír, hogy Isten ismerete egyetemessé válik, és mindenkihez elér. Ennek következtében, majd sokan jönnek Jeruzsálembe, hogy kifejezzék a hódolatukat az igaz Isten előtt. „Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned támadt fényességhez. …... Fiaid messze távolból érkeznek, s leányaidat karon fogva hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul, mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse „ A prófétai szem túllátott a megfoghatón, azon, ami épp előtte volt, és örvendett annak a beteljesülésnek, amelyről az ünnepi evangéliumban hallottuk. Vízkereszt napján, amikor megemlékezünk a napkeleti bölcsek látogatásáról,  ennek az Izaiási látomásnak a beteljesedését ünnepeljük.

Az ünnep tartalmát és üzenetét szent Pál apostol fogalmazza meg az efezusiaknak irt levelében: „Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek.”  Vízkeresztkor tehát az Egyház egyetemessége kerül előtérbe.

Ennek az egyetemességnek voltak az első hírnökei és képviselői a napkeleti bölcsek. Az evangéliumi részlet leírásában: „napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.”

A napkeleti bölcsek a kereső-, kutató ember jelképei, akik elindulnak, hogy bizonyosságot szerezzenek a hitükről.

Heródes miközben a hatalmát féltette, ravaszul úgy tett, mintha ő is hódolni akarna a kisded Jézus előtt. „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”  Azonban távolról sem az volt a szándéka, amit szavakban kimondott, hanem Jézus életére tört. Ma azt mondanánk, hogy nem tudott olvasni az idők jeleiből, sőt szándékosan ellenállt az Istentől kapott kegyelemnek.

            A mai ünnep kapcsán megfogalmazódik, hogy amellett, hogy az egyház egyetemessége ajándék, és bizonyos fokig adott, ennek az egyetemességnek az  építése a mi feladatunk is. Nem lehetünk úgy elfoglalva magunkkal, hogy ne gondoljunk másokra is. Isten mindenkit az üdvösségre hiv. Az velünk is előfordulhat, mint a bölcsekkel, hogy valami megzavarja a tisztánlátásunkat és eligazításra van szűkségünk. Ilyenkor nem mindegy, hogy kihez fordulunk, milyen forrásból merítünk. Nekünk is van betlehemi csillagunk: netán egy jó lelki könyv, egy lelki vezető, vagy lelki jó barát, aki segít megértenünk és elmélyítenünk a hitünket.

Ugyanakkor fontos, hogy azt amit megértettünk és főleg amit megtapasztaltunk és megéltünk, azt tovább kell adnunk, hogy mások számára mi is egy kis fény-, netán csillag legyünk, hogy ők is rátaláljanak a Krisztushoz vezető útra, és magára Krisztusra, mint Megváltóra.

Elsőszombat

Ferences félóra 222

A 2018-as év összefoglalója.

Újév

Új év első napján az ároni áldást halljuk az első olvasmányban:

„Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos!” Eredetileg ez Áron főpapi áldása, amellyel a választott népet áldotta meg Isten parancsára. Mi is Isten áldásával kezdjük az új esztendőt.

Amikor valakinek jót mondanak, vagy akár ő mond valami jót, felragyog az arca és mintegy bele látunk a lelkébe, életének a világos részébe. Isten áldása fel akarja tárni életünk világos részeit, jó oldalát. A Boldogságos Szűzanya, és világra szült szent Fia, Isten mosolya számunkra. Nyilvánvalóvá teszi Isten felénk tanúsított jóindulatát. Ezért ünnepli az Egyház új év első napján Szűz Mária Isten anyaságát, hogy ráirányítsa a figyelmünket Isten jóindulatára és bennünket is hasonló magatartásra buzdítson.

Az evangéliumi részben azt olvastuk, hogy, amikor a pásztorok eltávoztak: „Mária .. szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk.” A Szűzanya tudta, hogy a csendben érlelődik tetté a szó, és csak Istennel együtt működve lesz nyilvánvalóvá a tőle kapott kegyelem.

Mi is elgondolkodunk a szentírás tanításán-, Mária magatartásán, hogy tanuljunk belőle.

Mindez az ünnepi hangulatban a mindennapokra irányítja figyelmünket. Ugyanis nem csak az ünnepek jellemzője kell hogy legyen az arcunk-, a lelkünk ragyogása, hanem a mindennapok része. Ennek a jóságnak a hiánya nehezíti az életünket, vagy épp a jóság megnyilvánulása teheti széppé a mindennapokat.

Az Úr Jézus megszentelte a mindennapokat, kezdve a születéstől, a kétkezi munkán át, bele értve a szenvedést és a kereszthalálát is.

Számunkra is ismerős, hogy az ünnepnapok után a hétköznapok sorjáznak a maguk feladataival és kihívásával. Mi az Úr Jézustól kapott kegyelmi erővel akarjuk elkezdeni ezt az új évet és így szeretnénk megélni annak mindennapi valóságát. Nagyon erős annak a kísértése és veszélye, hogy Isten kihagyjuk a terveinkből, a céljainkból, a mindennapjainkból. Ezért fontos már most az év első napján felindítanunk a szándékot, hogy azt akarjuk, hogy Istennek helye legyen mindenben, amit tervezünk, teszünk, akarunk.

A mai nap, ez a mostani szentmise jó alkalom arra, hogy az első olvasmány szavaival élve „lehívjuk magunkra Isten nevét, és Ő megáld bennünket.”  Vallásos emberként Isten nevében kezdjük el ezt az évet. „A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal.”                              

Kérjük az Úr Jézus áldását, és a boldogságos Szűz anya közbenjáró imáját. az előttünk álló év minden napjára.