A mai evangéliumban Zakeusról, a vámosok fejének a megtéréséről olvastunk.
Jerikóban
élt, az ősi, nagyvárosban, amely több evangéliumi esemény színhelye. Nagyvárosként
egyrészt a jómódúak, másrészt a kiszolgáltatott szegények gyűjtőhelye volt. Zakeust
eredetileg a kíváncsisága vezette Jézushoz: „Szerette volna látni és megismerni Jézust” Kezdeti motivációnak ez
is elég volt. Arra kevésbé számított, hogy Jézus is látni akarja őt. „Amikor Jézus odaért, felnézett és
megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell
megszállnom.” A hallgatóság méltatlankodott e-miatt. Pedig bátorítaniuk
kellett volna Zakeust, együtt örvendeni vele. Ugyanis Zakeus most már bizonyított.
Kész volt arra, hogy megtérítse az okozott kárt, sőt halmozottan jóvá akarta tenni:
„ha valakit valamiben megkárosítottam,
négyannyit adok helyette.” Íme, az
Úr Jézus megtapasztalhatóvá tette Zakeus által azt, amit a Bölcsesség könyve
Isten irgalmáról ír: „Te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és
elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak.” És Zakeus
bűnbánatot tartott.
Mivel az evangélium bennünk keresi folytatását, el
kell gondolkodnunk, hogy nekünk milyen „fügefára” kell felmásznunk, ahhoz hogy
meglássuk Jézust, hogy találkozzunk vele? Több mindenre is gondolhatunk. Nekem
az jut eszembe, hogy erőfeszítést kellene tennünk annak érdekében, hogy jobban
megértsük, és tettekre váltsuk, amit az Egyházunk időszerű kérdésekben tanít.
Ugyanis a mai idő körülményei között Jézus az Egyházban működik tovább. Az
Egyház tanításában, az Egyház imájában, a szentségekben találkozhatunk az ő élő
személyével. Nem elég csak mások által, mondjuk a sajtó közvetítésével
tájékozódni arról, hogy mit tanít az Egyházunk például a családról. Most már magyarul
is olvasható a családról szóló pápai buzdítás, amely a családról szóló szinódus
után jelent meg. Jó lenne, hogyha beszereznénk, kézbe vennénk, hogyha
olvasnánk, hogyha igyekeznénk hozzá mérni az eddigi ismereteinket,
törekvéseinket, és ahol szükséges javítanunk a hozzáállásunkon.
Az Amoris letitia- a Szeretet Öröme című apostoli buzdítás
külön fejezetet szentel annak, hogy a család hivatásáról beszéljen.
A hetedik fejezet teljes egészében a gyermekek
neveléséről szól. Itt részletesen, és bőven kifejtve megérthetjük, hogy az
egyház ma hogyan gondolkodik a gyermekek és az ifjúság neveléséről. Arról
olvashatunk például, hogy a mai életkörülmények nehézségei ellenére: „a családnak továbbra is annak a helynek kell
maradnia, ahol a hit igazságainak és szépségének befogadását, az imádkozást és
a felebaráti szolgálatot tanítják.” A nyolcadik fejezet a nehéz helyzetben levő családokról
szól. Arról, hogy milyen lelkipásztori támogatásban részesülhetnek azok,
akiknek valamilyen okból zátonyra futott a házasságuk stb.
Mindezekkel példát akartam mondani arra, hogy ma
nekünk mi lehet az a fügefa, amire fel kell másznunk, hogy meglássuk Jézust, de
igazából ezt a fügefát mindenkinek magának kell megtalálnia. Lehet, hogy sokan
nem fogják megérteni a szándékunkat, vagy félremagyarázzák a törekvésünket, de
nekünk egymást támogatva el kell jutnunk Jézushoz, és amit megértettünk az ő tanításából
azt kötelességünk gyakorlatba ültetni.
