Szent család

Üldöztetés

Karácsony másodnapján Szent István vértanú ünnepe  lelki tükröt tart elénk. Arra kérdez rá, hogy mennyire őszinte, és következetes a Krisztus követésünk.  Ugyanis mi, csupán emberi vágyainkra hagyatkozva szívesen leválasztanánk a Karácsonyt Húsvéttól és minden mástól ami kisebb nagyobb megpróbáltatással, vagy szenvedéssel jár. Pedig bármennyire is békésnek, örvendezőnek, családiasnak szeretnénk a karácsonyt vannak akik egyedül élték meg az idei Karácsonyt, ma is vannak országok, ahol üldözik a keresztényeket, és semmi értéket nem tulajdonítanak a krisztusi tanításnak. Még azt sem állíthatjuk, hogy Jézus nem szólt jó előre, hogy ez is hozzá tartozik az ő követéséhez.

Épp a mai evangéliumban így figyelmeztetett:  „Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt.”

Épp ez történt szent István diakónussal, az egyház első vértanújával is.

Pedig semmi mást nem tett, csak követte Krisztust, és ennek gyümölcseként:

„ kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében.”

Elitélésének a forgatókönyve ott áll az apostolok cselekedetében: „ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal. De bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.” Leginkább az dühítette a hallgatóságot, hogy szent István így kiáltott: „Látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!”  De nem csak látta a megnyílt eget és az Emberfiát, hanem lelkületben, hozzá állásban követte is.

„Miközben megkövezték, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, halálba szenderült.” Karácsony másodnapján így áll előttünk példájával szent István diakónus és vértanú.

Hogyha netán a Krisztus követésünk miatt megszólnak, vagy legyintenek az értékeinkre ne gondoljuk, hogy valami hallatlan dolog történt velünk. Csupán lehetőség, felkínált kegyelmi helyzet, hogy erősödjön a hitünk és a kitartásunk. Legyen olyan az ünnepünk és  a hétköznapjaink is, hogy akár öröm, vagy bánat ér, akár kitüntetnek-, vagy rosszat állítanak rólunk legyen az Úr Jézus az első, vagy akár az egyetlen akinek ezt elmondjuk és tőle kérdezzük meg azt is, hogy mi legyen a következő lépés. Mert: „ aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.”

Az Ige testté lett

Az Ó-szövetségi olvasmány Izaiás prófétának ezzel a felkiáltásával kezdődik, hogy: „milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást,..” A próféta a nép fizikai rabságából való szabadulásról jövendöl, és mindenkit arról biztosít, hogy: „meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.” A mai napon mi is a prófétával mondjuk, énekeljük és imádkozzuk, hogy milyen szép Karácsony ünnepe, karácsony ünnepének az üzenete. Ennek az üzenetnek a kibontásában segítségünkre van a szent lecke. „Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk..” Isten a prófétákon keresztül folyamatosan közölte az emberiséggel az ő szeretet tervét, de nem talált halló fülekre.  Azért, hogy érthetőbbé tegye magát Fia által szólt hozzánk. Jézus Krisztus Istennek hozzánk intézett szava. Erről tanúskodik szent János apostol az általa irt evangéliumban: „az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” Isten Fia emberré lett, emberi testet öltött, emberi körülményeket vállat és közöttünk lakott. Ez a kereszténység szíve-, lelke. Bennünket nem egy tanítás, nem egy ideológia gyűjt közösségbe, hanem a megtestesült élő Isten Fia, Jézus Krisztus, aki hús-vér ember lett.

Szent János szintén saját tapasztalatára hivatkozva írja, hogy:„mi láttuk az ő dicsőségét."  János számára a Krisztus arcáról sugárzó isteni dicsőség nem a távolságtartás dicsősége, hanem a szeretet ragyogó dicsősége.  Az Ő karácsonyi dicsősége abban rejlik, hogy olyan alázatossá vált, hogy a mi szeretetünktől függő kisgyermekké lett. Később pedig a dicsősége lett az is, hogy tudatosan vállalta értünk a kereszthalált. Értékelem-e ezt a dicsőséges szeretetet? Készen vagyok arra, hogy belépjek ebbe a titokba? Kész vagyok arra, hogy szívemet ezzel a szeretettel tegyem ragyogóvá?

Szent János azt is elmondja, hogy a közöttünk testté lett Ige"telve volt kegyelemmel..”  A kegyelem ingyenes ajándék. Jézus Krisztus az Atya ingyenes ajándéka számunkra. Ezért lett a karácsony az ajándékozás ünnepévé.

Nem elég az, hogyha mások mondják el a papír szagú tanácsaikat, hogy mitől lesz széppé, vagy maradandóvá a karácsony ünnepe. Egyedül az élő Krisztussal való találkozásunk teheti tartalmassá, ünneppé, széppé a mai napot és az egész karácsonyi ünnepkört.

Erre hív meg az egyház, hogy  egy jó karácsonyi szentgyónásban, szentáldozásban, a hívek közösségében, a karácsonyi szentmisében tárjuk ki a lelkünket, az életünket Isten előtt, hogy Krisztus ránk találjon, és így vissza fogunk találni önmagunkhoz, egymáshoz és így újra széppé és tartalmassá lesz a karácsonyi ünneplésünk.

                                                                              

Isten nagylelkűsége

 Annak ellenére, hogy ma este már karácsonyt ünneplünk, a reggeli szentmise még adventi szentmise. A mai nap az utolsó adventi nap. Most még a készülődés, a várakozás hangulatában vagyunk. Nyilván érezzük, hogy felfokozott hangulatú már ez a készülődés. Ilyenkor szokott eszünkbe jutni, hogy még mennyi mindennel nem készültünk el az ünnepre.

Az Ó-szövetségi olvasmányban Dávid királynak az jutott eszébe, hogy valami nagyot kellene tennie az Úrnak, ezért gondolt templomépítésre.. Kezdetben Nátán próféta is helyeselte a tervet, de Isten megbízásából, tudtára kellett adnia Dávidnak, hogy nem ő fog, házat építeni az Úrnak, hanem az Úr erősíti meg királyi házát. Így lett Messiási jövendöléssé, egy olyan nemes gondolat, amelyet nem is sikerült megvalósítani. Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni. Ennek megerősítésére és kiemelésére olvassuk a mai szentmise evangéliumában Zakariás dicsőítő énekét, a Benedictust. „ Áldott az Úr, Atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét.” Ezt a reggeli zsolozsmában szoktuk imádkozni”. Valószínű azokért a sorokért is, amivel az ima befejeződik: „meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályos ülnek, lépteinket pedig a béke útjára igazítsa.”  

Ez a mai napra is eligazító számunkra.

Tudnunk kell, hogy elsősorban Isten a világosságot adó, felkelő Napunk. Elsősorban arra készülünk, hogy megünnepeljük Isten nagylelkűségét, hogy ő meglátogatott-, meglátogat minket. Ő az, aki lábainkat a béke útjára igazítja.

Ne engedjük, hogy a készülődés, - netán a tevékenykedés felfokozott izgalma elterelje a figyelmünket a lényegről.

-        Ilyenkor, sajnos könnyebben előfordulhat a szeretetlen megnyilatkozás, akár vitatkozás.

-        Könnyen el is csüggedhetünk, hogy még mindig nem vagyunk olyan jók, mint amilyenek lenni szeretnénk.

-        A magányosokat jobban megülheti az egyedüllét nyomasztó hangulata.

-        Vagy éppen abban csalódhatunk, hogy mások nem értékelik eléggé azt az igyekezetünket, amellyel széppé szeretnénk tenni Karácsony ünnepét.

A Karácsony a szeretet ünnepe, az ajándékozás napja, de ne felejtsük el, hogy mindez csak azért lehetséges, mert Isten megelőz-, megelőzött bennünket. Saját magával ajándékozott meg minket az ő szent Fiában. Ez a legfontosabb, ezt ünnepeljük. Minden más csak ebből fakad, és arra hivatott, hogy ezt megerősítse, és jobban kiemelje.

Adja Isten, hogy legyen szép és tartalmas az ünnepünk.

Advent 4. vasárnapja

Gyakran elcsodálkozunk a prófétákon, akik Isten szemével nézték mindazt, ami körülöttük történik és így olyan dolgokról is szóltak, amelyet még csak csirájában láthattak.

Az Ószövetségi olvasmányban Mikeás próféta jövendöléséről hallhattunk, amely Betlehemről és a benne születendő Megváltóról szól.: „Te, efratai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd, aki uralkodni fog Izrael felett. Származása az ősidőkre nyúlik vissza” Mikeás próféciájában sok nyilvánvaló tény szól amellett, hogy a jövendölés Jézus Krisztusban teljesedett be. Mindez mégsem hat ránk a kényszer elsöprő erejével, hanem teret engednek a hitnek, a szabad döntésnek. Ugyanis mindenkinek személyesen kell végigjárnia az Úrra való várakozás idejét. Mindenkinek meg van a saját adventje.

Az evangélium a boldogságos Szűzanya adventjét írja le.

„Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt”  Az angyali üdvözlet volt a Szűzanya adventjének a kezdete. Ez nem tétlen várakozást jelentett, hanem útra kelt. Meg akarta osztani örömét rokonával Erzsébettel. A Szentlélek működésének jellegzetessége, hogy elindít, útra indít. Ez történt Máriával is.  „Juda egyik városába sietett.” Mi a sietség alatt kapkodást szoktunk érteni. Máriánál inkább az igyekvést jelentette. Nem tétlenkedett, hanem igyekezett megtenni az előtte levő utat, hogy elérje a célját. Mária adventjének a másik jellegzetessége az örömteli találkozás. Az evangéliumi részben két Istenben örvendező személy találkozásának vagyunk a tanúi.

„A Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!”

A boldogságos Szűzanya adventje célhoz ért.

            A mi idei adventünk is a végéhez közeledik, ma már advent 4. vasárnapja, és egy nap választ el Karácsony ünnepétől. Bennünket is a Szentlélek kegyelme ösztönzött és kísért el adventi utunkon. Jó lenne, hogyha a Szűzanyához hasonlóan minket is  jellemezne az, hogy készségesek legyünk megvalósítani azt, amire a Szentlélek hiv.  Ez más fajta sietség kellene, hogy legye, mint ami a ma emberét jellemzi. Sietnünk kell, hogy rendbe hozzuk lelki dolgainkat. Azonban ez a sietség nem felgyorsulást jelent, hanem ellenkezőleg megállást, elcsendesedést, önmagunkba tekintést és bűnbánatot. Igyekeznünk kell, hogy Isten dolgairól, velünk kapcsolatos terveiről beszéljünk elsősorban gyóntatónkkal, lelki vezetőnkkel, de ugyanakkor családtagjainkkal, barátainkkal is. Ezen az úton járva, Máriához hasonlóan mi is jobban megismerhetjük hivatásunkat, feladatainkat. Hogyha van bennünk lelki készség, külső és benső igyekezet, akkor örömteli lesz az ünneplésünk, mert lelkileg felkészülve talál Karácsony kegyelme.

Hála

           

Az Ó-szövetségi olvasmányban Hanna – Szűz Mária előképe – felviszi a gyermek Sámuelt az Úr házába, hogy a szokásos hálaáldozattal együtt bemutassa az Úrnak. Hanna imádkozott Sámuel megszületéséért, majd Istennek ajánlotta a megszületett fiát:  „Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére ….” Elismerte Isten elsőbbségét az életében és hálát adott a meghallgatott imádságért. Az Istenben való ujjongás folytatódik a zsoltárban: „Szívem ujjong az Úrban,  megváltó Istenemben.” Így érkezünk el Mária hála énekéhez a Magnificat-hoz.

Mária azért adott hálát Istennek, mert: „Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát.” Méltányolta, hogy Isten jóságosan lehajolt hozzá, és szívességet gyakorolt vele. Ezt viszonozta Istennel szemben és az emberiség javára.

Mária, Isten központú ember. Így mindent megelőz a hálás lelkület, amellyel Isten felé fordul.  Istennek adott hálát,  és ez a hálás lelkület  elvezeti másokhoz is, mint például idős rokona Erzsébet.

            Mi is a jó Istennek tartozunk hálával, aki minden ajándék forrása. Ezt a hálánkat kifejezhetjük imában, de egyben embereken keresztül is. Ilyen lelkülettel keressük meg annak a konkrét lehetőségét, hogy megfogható segítséget nyújtsunk azoknak, akik erre rá szorulnak, hogy a maguk módján Istennek köszönjék meg, hogy jóindulattal voltunk velük szemben. Foglalkozzunk a gondolattal, hogy miként szerezhetünk igazi örömet másoknak. Karácsony körül nyitottabbak, érzékenyebbek vagyunk mások kérése-, vagy éppen szüksége iránt, de ez ne korlátozódjon kizárólag ezekre a napokra.

Az elején azt mondtuk, hogy Hanna – Szűz Mária előképe . Mária viszont az Egyház előképe, aki készséggel nyújtja a világnak  Jézust, az Üdvözítőt. Bennünket is szent Fiához akar vezetni.

Ó, nemzetek Királya

és szívük Kívánsága,

az Egyház Szegletköve!

Te egybekapcsolod

régi és új választott népedet:

jöjj, üdvözítsd az embert,

akit a föld anyagából alkottál!