csütörtök, május 31, 2018

Úrnapja



         
Minden időben nagy szűkség volt arra, hogy felmutassuk és ünnepeljük azt, amiben hiszünk, ami maradandó. Manapság talán ez még sürgetőbbé vált, ezért ünnepeljük meg évéről évre-, így a mai napon is Úrnapját, az Oltáriszentség ünnepét. A jó Isten szándéka szerint, ebben fejeződik ki leginkább az Istenhez és egymáshoz való tartozásunk.
A jelképek szintjén az Ó-szövetség hite készített utat az Új szövetség hitvallásának. Amikor Mózes lejött a Sinai hegyről a nép tudtára adta, hogy Isten szövetséget köt velük.  Ezt örömmel fogadták, és ezt az ígéretet tették: „az Úr minden szavát megtartjuk” A megkötött szövetséget, áldozati állatok vére pecsételte meg. „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek..”
Figyeljük meg, hogy kiemelten jelen van Isten szavának a hallgatása és az áldozati vér. A szentírók ebben az Úr Jézus keresztáldozatának előképét látják.
A szent leckében a Szidókhoz irt levél helyesen következtet, amikor az Úr Jézusról ezt mondja: „Saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett…”
Szent Márk evangélista az utolsó vacsora eseményébe kapcsol bele minket.
Jézus miután tanította övéit, „a vacsora közben kezébe vette a kenyeret, és ezekkel a szavakkal adta nekik: Vegyétek és egyétek … Majd fogta a kelyhet és így szólt:  Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kionttatik. „
Minden szentmisével-, de most még kiemeltebb módon, mi is részt veszünk az utolsó vacsora ünnepélyes pillanatában. A mai ünnep világszerte tömegeket mozgat meg. Ahol erre mód és lehetőség van, ünnepélyes körmenetet tartanak, hogy ezzel is kinyilvánuljon, hogy mi mennyire fontosnak tartjuk az Oltáriszentséget. Itt a kegytemplomban vasárnap tartjuk meg az ünnepélyes körmenetet.
 Ma Úrnapján, ebben a szentmisében mi is ki akarjuk fejezni az Úr Jézushoz való tartozásunkat és ragaszkodásunkat.  
          - Az Ószövetségi választott néphez hasonlóan-, Isten Új szövetségének gyermekeiként, megújítjuk az Istenhez és parancsaihoz való ragaszkodást.
          - Az Oltáriszentségben közöttünk levő szentségi Jézus előtt felszítjuk a szeretetnek és az imádásnak az áldozatát
          - A szentmise felajánlásában az oltárra helyezzük mindazt, aminek az átváltoztatását szeretnénk.
          - Mindazt, amire az Úr Jézus áldását kérjük eléje tesszük, legyen szó akár küzdelmeinkről, vagy épp örömeinkről, kudarcainkról, vagy sikereinkről.
Legyen ma a lelkünk is oltár, amelyen megjelenhet a Szentségi Úr Jézus, hogy egyéni és közösségi életünkben méltó gyümölcsöket hozzon a mai ünnep és egész keresztény életünk.

csütörtök, május 10, 2018

Urunk Mennybemenetele



       
Urunk Mennybemenetelén, az ünnepi szentmise első olvasmányában az Apostolok Cselekedetének nyitó sorait olvastuk fel. Szinte meglepő, hogy szent Lukács evangélista milyen nyugodt hangnembe sorolja fel és foglalja össze az Úr Jézus életének legfőbb állomásait: „Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen megbízást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, és fölvétetett a mennybe.„  Igaz, hogy a feltámadás utáni eseményeknél jobban elidőzik, majd szóba hozza Jézus ígéretét, hogy elküldi a Szentlelket, és rögtön rátér arra, hogy: „miután ezeket elmondta, a szemük láttára fölemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták.„ Mindez az Egyház tapasztalat, a mi hitünk tapasztalata is.
Mindannyiunk számára ismert, hogy az Úr Jézus mi mindent tanított, és hogyan tanított. A Szentírás lapjain keresztül, az Egyház tanításában mindez hozzánk is eljutott. A Szentségek közvetítésén keresztül részesülünk mindabban a kegyelmi ajándékban, amelyet Jézus kereszt halálával, szenvedésével és feltámadásával számunkra kiérdemelt. Úgy ahogyan az apostolok szeme elől felhő takarta el és többé nem láthatták Jézus személyét, mi is csak a hitünk segítségével találkozhatunk vele és tapasztalhatjuk meg működését közöttünk.
        Tudatosítanunk kell magunkban azt a tényt, hogy ugyanannak a missziós Egyháznak vagyunk a teljes jogú tagjai, mint az apostolok. Igaz, hogy az apostolokat is angyalok figyelmeztették, hogy ők nem a befejezés-, hanem a kezdet tanúi és munkatársai: „Miközben feszülten figyelték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi állt meg mellettük fehér ruhába öltözve, és megszólította őket: „Galileai férfiak! Miért álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára a mennybe ment.” Így ébredek rá az apostolok a küldetésük fontosságára és így indultak el a Szentlélek segítségével az Úr Jézus által kijelölt úton.
        Erről olvastunk az evangéliumi részben: „Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.” Az Egyház az angyalokhoz hasonlóan figyelmeztet bennünket, hogy teljesítsük keresztény küldetésünket, amelynek fontos tartozéka a tanúságtétel.
Van aki ezt a Jézusi küldetést az imában tudja  a legjobban teljesíteni, más a tanításban, az igehirdetésben, vagy a jótékonykodásban találja meg azt a területet, ahol személyre szabottan tudja teljesíteni Krisztus missziós parancsát. Keresztényként ma nekünk kell arról tanúskodnunk, hogy létezik több is, mint a kézzel fogható földi cél és földi feladatok. Hogy nem csak kizárólag az tartozik a valósághoz amit fizikai szemeinkkel magunk körül látunk s tapasztalunk. Ma nekünk kell tanúságot tennünk arról, amiről szent Pál beszél, hogy: „milyen mérhetetlenül nagy az Isten hatalma rajtunk, akik hiszünk.”