hétfő, április 17, 2017

Húsvéthétfő


A tegnap, Húsvét napján már részesülhettünk húsvét örömében. Ma Húsvéthétfőn folytatódik az ünneplésünk. A mai szentmisén is az evangéliumi részlet meghallgatása után tanulni szeretnénk azoktól, akik az első húsvét tanúi. Húsvét vasárnap reggel a hűséges kenet vivő asszonyok első útja az Úr Jézus sírjához vezetett, de csak az üres sir látványa fogadta őket. Visszafele indulva az üresen tátongó szikla sírtól az útjuk váratlan fordulatot vett, és találkoztak a Feltámadott Úr Jézussal. Az eltemetett Jézust keresték, de az élővel találkoztak. „Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme egyszerre, Jézus jött velük szembe” Az asszonyok esetében a történet ezt a címet viselhetné, hogy az üres sírtól a Feltámadottig. De íme, hogy ennek az ellenkezője is lehetséges. A katonák esetében egész más vége lett a történetnek. Ők is az üres sírtól indultak, de teljesen más lelkület vezette őket, ezért kaphatók voltak a hazug állításra, amiért pénzt kaptak. Az anyagiakkal megvásárolt katonák kizárták magukat a húsvét öröméből. Hazugsággal tartották fenn látszat világukat, és a valóság elhaladt mellettük. Így esélyük sem volt a pozitív változásra, sőt rosszabb helyzetbe sodródtak, mint voltak.
Az ő helyzetükben az asszonyokkal hasonló módon kezdődő történet inkább azt a címet viselhetné, hogy az üres sírtól a hazugságig.
 Az evangéliumban szereplők fizikai útja az üres sírtól, lelki utat is jelöl. A történet újra és újra ismétlődik. Ez az út lehet a hit útja azok számára, akik nyitott szívvel keresik az Igazságot, találkozni szeretnének az Úr Jézussal.
Mások számára ugyanaz az út, más eredménnyel zárulhat, mert hiányzik a hit, más a benső hozzáállás.
Húsvét másodnapján el kell gondolkodnunk azon, hogy mi milyen utat járunk? Meg kellene néznünk, hogy a hit útján lépdelünk-e, vagy csak a magunk útját követjük. Az ürességtől, vagy akár az értelmetlenségtől indulva van, aki eljut az Úr Jézushoz. Más az egyértelmű jelekből sem tud olvasni.
Még ha gyakran meg is tapasztaljuk emberi létünk határait, hogyha el is csüggesztene mindaz, ami akadályként elénk mered, a Feltámadott Krisztusban mindig van új lehetőség. Azonban sajnos az is előfordulhat, hogy a hozzáállás hiányában nem valósul meg ez a találkozás. Ne csukjuk be lelki szemünket a kegyelem valósága előtt. A hűséges asszonyok példája és annyi sok más húsvéti ember életútja a helyes választás lehetőségét kínálja fel számunkra. Járjuk húsvéti hittel az élet utunkat, hogy nekünk is részünk legyen a Feltámadottal való találkozás örömében.

péntek, április 07, 2017

vasárnap, március 26, 2017

Nagyböjt 4. vasárnapja

 Az Ó-szövetségi olvasmányban Dávid meghívásának történetét olvastuk, azt ahogyan Sámuel Isten utasítására rátalált Dávidra és királlyá kente. Tanulságos történet, mert a próféta nagyon emberi módon látott hozzá a küldetése teljesítéséhez. Azt akarta királlyá kenni, aki az ő szempontjai szerint a legjobban kitűnt a többiek közül. Isten terve azonban teljesen más volt. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a következtetés: „Isten… nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.”
Az efezusiakhoz irt levél részlete is a szentleckében, a belső értékekre, a lelki világosságra tereli a figyelmet. Szent Pál felszólításként fogalmazza meg és feladatul adja: „Ébredj, ki alszol, támadj fel holtodból, és Krisztus rád ragyog!” Itt találunk rá az evangéliummal kapcsolatos közös fonalra. Az Úr Jézus a lelki sötétségből világosságra akar vezetni bennünket. Erre jó példa a vakon született meggyógyítása. Számára azzal, hogy Jézus meglátta őt életének nagy lehetősége adódott, hogy megnyíljon a szeme és visszakapja mind a fizikai-, mind a lelki látását.
A vakon született számára az állapota a megélhetést jelentette. Mégsem akart megmaradni a sötétségben. A kételkedő farizeusok előtt bátran vállalta, hogy Jézus gyógyította meg őt. „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente vele a szemeimet, és azt mondta: »Menj el a Siloe tóhoz és mosakodj meg!« El is mentem, megmosdottam, és most látok.”
A Jézusba vetett bizalma lassan erősödött. Kezdetben még ingatag, és sajnos a környezete sem támogatta. A szülei magára hagyták, a szomszédok kételkedtek a gyógyulásában, a vallási vezetők olyan Istenről beszéltek neki, akivel ő nem találkozott, és nem hasonlított ahhoz, amit tapasztalt. A fizikai gyógyulása mégis fokozatosan elvezette a lelki gyógyuláshoz. „Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.”
A nagyböjti szentidő a lelki gyógyulásunkat szolgálja. Talán világosabban látjuk, hogy mit kíván tőlünk a vallásos élet, talán érthetőbb, hogy mit kell tennünk lelki haladásunk érdekében. A nagyböjt lelki gyakorlataiban mi is találkozunk Jézussal. Ugyanis nincs olyan élethelyzet, vagy életkörülmény, amelyben ne lenne szükségünk a tőle kapott lelki segítségre. Sose mondhatjuk elbizakodottan, hogy mi annyira világosan látunk az életben, hogy nincs szükségünk a Krisztus által hozott világosságra.

Valljuk meg belé vetett hitünket, és boruljunk le előtte, hogy megvalósulhasson a lelki gyógyulásunk.