vasárnap, november 18, 2018

Évközi 33. vasárnap

A szentírási szakaszok az Istenben bízó ember reményéről szólnak. Ezt a szentírás egy sajátos műfajába csomagolja. Ebben a műfajban íródott  a felolvasott Ó-szövetségi szakasz Dániel könyvéből. Ennek témája a világ végi végső napok. A leírás szerint akkor: „olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak.„ Azonban a remény is megjelenik: „Abban az időben megszabadul ……., mind, aki be van írva a könyvbe. ….. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.”
Az evangéliumnak is ez a témája és hasonló (apokaliptikus) műfajban íródott. Ahogyan földi életünk a születés és a halál dátuma közé ékelődik, a világnak és a történelemnek is van végkifejlete. A világban tapasztalható betegség, természeti katasztrófák, háborúk, mind annak a jelei, hogy valami nincs rendben körülöttünk, bennünk. Így szűkségünk van Jézusra, hogy segítsen mindezeket rendbe hozni. Az apostolok korában olyan nézet is kialakult egy időre, hogy mindez az apostolok idejében be fog következni. Úgy gondolták a kereszténység megjelenése és a jeruzsálemi templom pusztulása egy történelmi kor végét és egy új korszak kezdetét jelenti. Keresztény őseinket annyira igézetében tartotta a visszatérő Krisztus várása, hogy elhajlásként a kötelességeiket is elhanyagolták. Mi viszont abban remélünk, hogy a mindennapi küzdelmünknek célja van. Ez a cél pedig az Istennel való találkozás. Ennek a reménynek az alapja az Úr Jézus biztatása: „Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.”
          A keresztény ember feladata, hogy együtt működjön Isten tervével.  Az Istennel való együttműködésünk az ő közelségének a jele mások számára is. Erre utal a rövidke példabeszéd az evangéliumban: „Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.„ A természetben végbemenő változások az évszakok változását jelzik. A keresztény ember cselekedetei Istenre utaló jelek kell, hogy legyenek. Ennek fényében kell megvizsgálnunk magunkat és ennek jegyében kell célokat tűznünk magunk elé. A mai szentmise lehetőséget biztosít arra, hogy elgondolkodjunk a hivatásunkról, amelytől saját és mások örök üdvössége függ.
Lehet, hogy nem látványos ahogyan élünk, vagy amit teszünk, mégis egy szűkebb, vagy tágabb körben látható és értelmezhető. Isten megadja a kegyelmi segítséget, de a közreműködés tőlünk függ. Rajtunk is múlik az, hogy valóban Jézus igéi mennyire lesznek élővé ma, hogy mennyire hatják át a mai életkörülményeinket.
Ferenc pápa  Twitter üzenete nov.16-án: „Ne csak akkor kövesd Jézust, amikor kedved van hozzá, inkább keresd őt mindennap. Ismerd fel benne az Istent, aki mindig szeret téged, találd meg benne az életed értelmét és az erőt ahhoz, hogy odaadd magad.”   Hogyha készek vagyunk arra, hogy Jézus ma is jelen legyen az életünkben, nem lesz izgató kérdéssé, hogy mikor tér vissza és milyen jelek előzik meg. Ugyanis ő már közöttünk van, közöttünk és bennünk él, így a világ végén csupán nyilvánvalóvá lesz az a tény, amit mi már tudunk, hogy egyedül az ő élő jelenléte képes megújítani mindent. Az életszentség másik neve Isten jelenlétében élni, amely már a földi körülmények között elkezdődhet, és az örökkévalóságban folytatódik.


vasárnap, november 04, 2018

31. évközi vasárnap


Hogyha valaki azt kérdezné, hogy számunkra mi a legfontosabb, nagyon sokféle válasz érkezne.  Nyilván az sem közömbös, hogy ki kérdezné meg, vagy hol kérdezi, és  éppen mi az ami a kérdés pillanatában leginkább foglalkoztat. A válaszok nagy szórása ellenére, kell lennie egy összefoglaló nagyon fontos dolognak, amihez a többit viszonyítjuk. Ezt kereste, kérdezte az evangéliumban a törvénytudó is, hisz ismert volt számára, hogy a korabeli vallásos ember 613 előíráshoz igazodott, amiből 365 tilalom. Azonban ezek közül melyik a legfontosabbra, Jézus a főparanccsal válaszolt. ,,Az összes parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!''.  Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.''
Mi  volt ebben az újdonság, hisz mind az Isten iránti szeretet parancsa, mind az embertárs iráni szeret szerepelt Ó-szövetségben is. Az Isten iránti parancsnál ezt a figyelmeztetést is ott találjuk:” Legyenek a szívedben ezek az igék, amelyeket ma megparancsolok neked!” Máshol pedig szerepel az embertárs iránti szeretet parancsa is. Igaz, hogy az Ó-szövetség ezt nem terjesztette ki mindenkire, csak a választott népen belül volt érvényes.
          Az Úr Jézus tanításában a parancsok összekapcsolása volt az újdonság.
Szeretni Istent, önmagunkat, embertársunkat. Ez a legfontosabb, ami minden más meg kell, hogy előzzön. Istennek a fő hely jár ki az életünkben. Nem szorulhat csupán másodlagos szerepbe. Azonban az embertársunk iránti szeretet mutatja meg, hogy mennyire gyakorlatias a vallásosságunk.
          Assisi szent Ferencről olvassuk, hogy: „sokat munkálkodott virrasztásban, imádságban és böjtölésben, könyörgésekkel és prédikálással, utakat bejárva, gondok közepette és együtt szenvedve felebarátaival. Egész szívét teremtő Istenének nyújtotta, és egész szívből szerette őt, egész lelkéből és egész bensőjéből.”  Perugiai ismeretlen XII. fejezet. Látjuk, hogy szent Ferenc életében egyaránt szerepel az Isten szeretet és a felebarát iránti szeretet.
          Egyszer egy kis-, házi  felmérést végeztem egy csoporttal, hogy kimutassam egy nap 24 órájából mennyi időt, fordítanak Istenre, embertársukra és önmagukra. Legtöbbjüknél nagyon pontosan egyezett az Istenre és embertársa fordított idő. Ezt bárki megteheti önmaga életében, és lemérheti, mert valójában amennyire szeretjük embertársunkat és önmagunkat, annyira szeretjük Isten és nem jobban. Borromeo szent Károly a mai nap szentje Milánó érsekeként az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a lelkekbe.
Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának előmenetelére.  Néri szent Fülöp, látva ezt a fáradhatatlan munkásságot így kiáltott fel: „ ezt az embert vasból gyúrták.”
Az Úr Jézus tanítása, valamint a szentek életpéldája a mai élet körülményeiben bennünket is kötelez. Nekünk is ennek a sodrásába kellene beállnunk: szeretni Isten és embertársunkat, ez legyen számunkra is a legfőbb parancsolat, amelyhez igazodunk.

péntek, november 02, 2018

Csiff November

2Celano XXII. fejezet
Parancsára hogyan találtak éjnek idején petrezselymet a mezei füvek közt
51 Betegsége utolsó napjaiban éjnek idején petrezselyemre támadt étvágya.

szombat, október 13, 2018

Ferences félóra 216

Kauser Tibor FVR generális kérdés-válasz
Tánczos Vilmos: Csíksomlyó a népi vallásosságban. 

vasárnap, október 07, 2018

Évközi 27. vasárnap

A társadalom, vagy a közhangulat néha nehéz kérdések elé állíthat bennünket, amelyek választ várnak tőlünk. Az Úr Jézus sem volt kivétel. Annyira vállalta az emberi sorsot, hogy hagyta magát provokálni és még beugrató-, vagy akár rossz indulatú kérdésekre is válaszolt. Egy ilyen beugrató kérdést tettek fel a farizeusok az Úr Jézusnak a mai evangéliumban: „odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Maga az evangélista megjegyezte, hogy „próbára akarták ugyanis tenni.„ Mivel felnőtt-, köztiszteletben álló és tanult em-berek tették a fel a kérdést, Jézus először arra buzdította őket, hogy keressék ők maguk a választ a Szentírás segítségével, hisz ismerték az írásokat, ismerték az eljárás módokat. Azonban a kérdező farizeusok téves úton indultak neki a keresésnek. Nem Isten szándékát keresték, hanem emberi magyarázkodásba fogtak: „Mózes megegendte, hogy váló levelet írjunk és elváljunk.” Mózes, az Ó-szövetségben valóban megengedte a válást, de az emberi keményszívűség-, a rosszra való hajlandóság miatt tett ilyen engedményt. Jézus azonban a kérdezőket és bennünket is vissza akarta vezetni Isten eredeti szándékához. Rámutatott arra, hogy semmiféle emberi törvény nem írhatja felül Isten szándékát és az ő parancsát. Ezért érthetően kifejtette azt, amit a Szentírás lapjain olvashatunk a Teremtés könyvében: „Isten …… a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Olyan ez a helyzet, mint amikor civil törvényekről vitatkozunk, miközben elfelejtkezünk Isten szándékáról. Például, amikor a házasságról beszélünk nem szabadna egybe mosnunk a civil törvények szerinti házasságot, a házasság szentségével. Látnunk kellene, hogy mi a különbség az állami törvények által előírta civil házasság és az Isten színe előtt megkötött házasság között. A közbeszédben össze-mosva egyszerűen házasságról beszélünk minden esetben, de a valódi házasság Isten színe előtt köttetik, amely nem rövid távú, hanem egész életre szól és hatással van az örök életünkre is, ezért felbonthatatlan. A házasság szentségében a házastársak Istentől olyan kegyelmi segítséget kapnak, amely semmi mással nem helyettesíthető és semmi mással nem pótolható. Nyilván a szentségi házasság sem páncél, amely minden nehézségtől megkímélne, vagy megvédene. Végül is a páncélnak-, vagy pajzsnak is lehetnek gyenge pontjai, különösen hogyha nem a rendeltetése szerint használják azokat. Valahogy így van a házasság szentségével is. Mégis, hogy újra és újra meghívjuk Isten az életünkbe és magától értetődőnek tartjuk azt, hogy neki helye van közöttünk, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy észrevesszük, hogyha téves útra tévedtünk és még segítséget is kapunk a kijavításhoz. Mennyire szép az, amire egyik lelki író hívja fel a figyelmet, hogy a Szentírás a Teremtés könyvével, a férfi és a nő teremtésével kezdődik és a Jelenések könyvével fejeződik be, amelynek központi jelenete a Bárány menyegzőjének látomása szent János, a szeretett tanítvány írásában. A mai vasárnap adjunk hálát Isten különleges és sajátos támogatásáért, amelyet életünk folyamán tapasztaltunk abban az életformában, amelyet Istentől kaptunk ajándékba, amelyet az ő kegyelmi segítségével választottunk. Ugyanakkor igyekezzünk felismerni, hol van javítani valónk és azt Isten segítségével javítsuk is ki, vagy legalább próbáljuk meg kijavítani. Hogyha pedig megtettük ami tőlünk telik, a többit ajánljuk Isten irgalmas jóságába.

csütörtök, október 04, 2018

Assisi szent Ferenc




Örvendjünk mindnyájan az Úrban, ünnepet ülve Szent Ferenc tiszteletére, kinek ünneplésén örülnek ma az angyalok és magasztalják az Isten Fiát.
Assisiben a szent Ferenc tiszteletére épített alsó templom a mennyezetén, mely a csillagos eget- , és egyben a Mennyek Országát utánozza, a csillagok közepébe a művész kis tükröket helyezett, egyrészt, hogy erősítse azok hatását. A csillag szimbolikus formája előfordul a padozat berakásos mintáján és az oltáron is. A költői kérdés, hogy ki is itt a sztár, a csillag? A válaszunk, amelyet szent Ferenc életpéldájával húz alá, hogy a vezér csillag maga Jézus Krisztus. Minden más tőle kapja fényét, és ezt a fényt tükrözi vissza, - így a ma ünnepelt szent Ferenc atyánk is. Ezt állapította meg Celanoi Tamás is, szent Ferenc életrajz írója, aki így kezdi a második életrajzot: „Megítélésem szerint boldogságos Ferenc az isteni szentség legszentségesebb tükre és tökéletességének visszfénye.” 2 Cel. bev.  Amikor 1228-ban, IX Gergely pápa szentté avatta Ferencet, többek között ezt mondta: „ Miként a hajnalcsillag az ég felhői közül és a telihold ragyog a maga idejében, mint a Nap ragyogása úgy fénylik szent Ferenc az Úr templomában” – az Egyházban! Ez a ragyogás a Krisztussal való hasonlóságából ered, mert tökéletesen megvalósította krisztusi ideált: – aki szent Ferencre néz, annak Krisztust juttatja eszébe.
A galatákhoz irt levélben szent Pál apostol ezt írja: “Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.”  Mindezt pedig szent Ferenc is elmondhatta önmagáról. A szent Ferenc Bazilikánál maradva, az alsó templom hajójának falait öt kép pár díszíti. Alkotója az un. szent Ferenc mestere, valójában ismeretlen művész, valószínű hogy egy a kolostorban élő, ferences testvér lehetett. A képek a húsvéti misztériumról szólnak. Egyik oldalon öt kép Jézus szenvedését (passió) ábrázolja-, a másik oldalon öt festmény párhuzamosan szent Ferenc együtt szenvedését (conpassió) mutatja be. Az első kép pár: Jézust megfosztják ruháitól – Ferenc visszaadja ruháit apjának. A mennyei Atya iránti határtalan bizalom megnyilatkozása. A második kép pár: a keresztre feszítés – III. Ince pápa álma: Ferenc megtámasztja az omladozó Lateránt. Harmadik kép pár: Jézust leveszik a keresztről – Ferenc prédikál a madaraknak. Isten igéje íme nem halt meg, hanem eljut ez egész világra. Negyedik kép pár: A sírba tétel, Jézus siratása – Szent Ferenc stigmatizációja. A conpassió alap típusa az együtt szenvedés, egymás sorsában való részesedés. Az ötödik kép pár: Krisztus megjelenik az emmauszi tanítványoknak, – Szent Ferenc temetése, és a stigmák valódiságának megállapítása. Ez a kép van legközelebb az oltárhoz. "Nem ezeket kellett elszenvednie az ember Fiának, hogy bemehessen dicsőségébe?"
Szent Ferencet is ma a mennyország dicsőségében szemléljük. Ezt a leghatékonyabb úton érte el úgy, hogy engedelmeskedett az evangéliumban elhangzott Jézusi felszólításnak. Például annak, amit a ma felolvasott részben hangzott el: “vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”   
Bennünket is erre buzdít példájával. Tanuljunk Jézustól, és amit megtanultunk cselekedjük is, mint Szent Ferenc, mert csupán így lesz jelszerűvé, és gyakorlatiassá keresztény életünk. és így találhatjuk meg  lelkünk nyugalmát és örök boldogságát.

vasárnap, szeptember 30, 2018

Évközi 26. vasárnap


Az Ó-szövetség olvasmányból megtudtuk, hogy a pusztai vándorlás idején
Mózes arra kényszerült, hogy jobban megszervezze a nép vezetését. Egyedül már túlságosan nehéz volt ez a feladat, ezért „kiválasztott hetven férfit, hogy a nép kormányzásában segítségére legyenek.” Kiderült, hogy közülük akadtak olyanok, akik nem voltak közösségben a többiekkel, és mégis megkapták a prófétai jelet. Józsue féltékenységből, meg akarta tiltatni nekik, hogy prófétáljanak. Azonban Mózes sokkal bölcsebbnek bizonyult és így szólt: „Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!”
Az evangéliumi részlet tovább viszi a gondolatot, hasonló helyzetet tár elénk. Sokféle gyógyító tevékenykedett Jézus idejében. Az volt a szokás, hogy ezek a gyógyítók valaki nagyobbra hivatkozva, valaki erősebb nevében cselekedtek. Hivatkozhattak például Salamon bölcsességére, vagy valamelyik prófétára. Az apostolok egy érdekes esettel találkoztak, és ezért fordult János apostol Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk.”  Az Úr Jézus híre már annyira elterjedt, hogy valaki az ő nevében gyógyított. Az apostolok önhatalmúlag, anélkül, hogy megkérdezték volna  a mestert, megtiltották az ilyen tevékenységet, azzal az indokkal, hogy nem tartozott közéjük, nem tartott velük. Figyeljük meg. Nem az zavarta őket, hogy nem keresték Jézust, hanem, hogy nem tartozott közéjük. Most pedig szerették volna megszerezni Jézus jóváhagyását és elismerését, hogy jól és helyesen jártak el a tiltással. Biztosan nagyon meglepődtek a válaszon:  „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.” Az Úr Jézus már azt is értékeli, hogyha valaki útban van feléje. Az ilyent segíteni, támogatni kell, hogy rátalálhasson a krisztusi közösségre. Azért, hogy az apostolokkal érzékeltesse, hogy mit is jelent az Úr Jézus nevében cselekedni, nagyon egyszerű példával hozakodott elő: „Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.”  Tehát akár egy pohár víz is lehet kapocs, vagy út amely Jézushoz vezet, és nem marad jutalom nélkül. Azonban az ellenkezője is felelősség, mert a legkisebb tett is, akár bennünket-, akár másokat szándékosan eltávolít Jézustól, büntetést érdemel: „jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák.” A választott nép körében súlyos büntetésnek számított az hogyha valakitől még a temetést is megtagadták, ezért használja az Úr Jézus ezt a hasonlatot.
             A feltámadott élő Krisztus sokféleképpen működhet közöttünk és érhet el bennünket kegyelmével. Megteheti pl. a szentírás lapjain keresztül, a liturgiában, a közösségben, életünk eseményeiben. Ez a felsorolás pedig távolról sem teljes, hisz nagyon széles annak a köre, ahogyan Krisztust megtapasztaljuk, ahogyan szól hozzánk. Azt pedig távolról sem mi szabjuk meg, hogy ezt miként teheti meg. Még ha akadna is olyan, aki azt szeretné, de még az Egyház sem állítja azt, hogy kizárólag, csak bizonyos körülményekben és helyeken működhetne az Úr Jézus, és máshol pedig egyáltalán nem. A mi feladatunk, hogy minden képességünkkel és adottságunkkal Isten országát építsük. Mindazt ami ebben akadályozna el kell hagynunk, és ami segít azt be kell építenünk az életünkbe, az eszköztárunkba. Egyben pedig az is fontos, hogy keressünk segítőtársakat, mert minden jóakaratú ember előre viheti Krisztus ügyét.