Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

szombat, december 16, 2017

Illés már eljött




Életünk kísérője, hogy kérdések fogalmazódnak meg bennünk, amelyekre válaszokat szeretnénk. Nagy segítség, hogyha ilyenkor megbízható és hiteles helyről tudunk tájékozódni.
          Szinte irigykedve tekintünk Jézus  szűkebb tanítványi körére, mert ők közvetlenül fordulhattak Jézushoz. A színeváltozás tapasztalata után a tanítványokat sokféle kérdés foglalkoztatta.  Egyik épp a mai evangéliumi részben hangzott el „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” A kérdés háttere, hogy az ószövetségi írástudók tanítása szerint a Messiás eljövetelét meg kellett előznie Illés próféta visszatérése. Szerintük a próféta látványos visszatérése majd mindent helyreállít.
Meglepő lehetett számukra Jézus válasza: azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.”
A tanítványok egyértelmű választ kaptak arra, hogy Keresztelő Jánosban a Messiás előhírnökét kell látniuk, aki Illés próféta lelkületével munkálkodott. Ugyanaz a prófétai tűz lángolt benne. Ő kapta a kegyelmet, hogy rámutathatott Jézusra, mint messiásra, akiben minden Ószövetségi várakozás beteljesedett.
Mennyire szomorú tény, hogy sokan nem ismerték fel sem az előhírnököt, sem az általa meghirdetett Messiást. Hiányzott belőlük a lényeg látás, a hitnek a megvilágosító adománya, amelytől elzárkóztak. Így nem is mehetett végbe bennük semmiféle változás. Annyi mindent láttak és hallottak, de azok maradtak, akik voltak.
Ez számunkra is figyelmeztető. Az advent előhírnökként hirdeti az Úr Jézus jövetelét és benső változásra ösztönöz  bennünket.  Lehet, hogy több mindennel próbálkoztunk korábbi adventek idején, vagy már az idén is. Azonban azt sose mondhatjuk, hogy nekünk már nincs tenni valónk, mert ha így tennénk máris megálltunk, vagy visszafelé haladunk.
          Mit tehetünk?
Keressük- és ismerjük fel az adventi jeleket, amelyek változásra hívnak.
Használjuk fel a rendelkezésünkre álló eszközöket, amelyek segítségével konkrét változás érhető el az életünkben, hogy ott helye legyen Istennek, és mindannak, amivel meg akar ajándékozni bennünket az adventi időben, vagy épp Karácsony örömében.


Nincsenek megjegyzések: