Advent kezdete

Elkezdődött az adventi szentidő. Minden kezdet és minden újdonság várakozást rejt magába. Minden megkezdett dolognak van egy feszültsége, mert még nem tudjuk, hogy mi vár ránk, ezért kíváncsian fürkésszük a jeleket. Így vagyunk az adventi időszakkal is, amelyben szintén ott van a várakozás feszültsége, az előttünk álló időszak újdonsága, annak kihívásaival. Ennek megfelelően választotta ki a mai napra is az egyház a szentírási szakaszokat. Iz 2,1-5 v. Iz 4,2-6   Zsolt 121     Mt 8,5-11

Az Ó-szövetségi olvasmányban Izaiás próféta hangján buzdít:   „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk.” Ennek az ösztönzésnek engedelmeskedtünk  mi is, amikor eljöttünk a ma reggeli szentmisére, erre a szent helyre. Azt szeretnénk, ha a boldogságos Szűzanya segítségünkre lenne abban, hogy megtanuljuk, hogyan kell Isten útján járnunk és mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző legyen ez a megkezdett adventi szent idő, és az egész életünk. Gondolom nem nehéz azonosulnunk az evangéliumi századossal, aki  Jézussal találkozva kéréssel fordult hozzá. „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.”  Amikor pedig megtapasztalta Jézus gyógyító jó szándékát, az általunk is ismert és a szentmisében használt szavakra fakadt:  „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.” Ebben a kifakadásban a százados mély és erős hite mutatkozott meg, amely kivívta Jézus elismerő szavait: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben.”

Nekünk is sokféle kérésünk van. Békére és nyugodtságra vágyunk, amelyet szeretnénk megtapasztalni benső világunkból kiindulva, környezetünkön át, az élet minden területén. Azt szeretnénk, hogy legyenek biztonságban azok, akik hozzánk tartoznak, és minden amit fontosnak és értékesnek tartunk. Szeretnénk egy szép és tartalmas adventi szent időt végig járni. Ugyanakkor biztosan van még sok más ki nem mondott vágyunk és kérésünk. Amikor mindezt Jézus elé tárjuk, akkor a kafarnaumi századoshoz hasonlóan a méltatlanságunkat is átérezzük. „Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj.” Azonban mindemellett legyen meg bennünk a százados hite és bizalma is. Ugyanis az advent fő jellemvonásai közé tartozik a bizakodó remény. Bíznunk és remélnünk kell abban, hogy az advent borongós ködén átsüt Isten kegyelmi napjának a fénye, amely elkísér bennünket ezen a megkezdett úton, amelyen nem csak az idei karácsony fele-, hanem egyben az örök haza irányába is menetelünk.