Éljünk a lehetőséggel

 

Az adventi szent idő kezdetén, az első roráté szentmisén, Izaiás próféta hívó szavát halljuk az Ó-szövetségi olvasmányban:  ,,Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához! Hadd tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk!'' Ennek a hívó szónak engedelmeskedtünk és így kezdjük el az adventi zarándok utunkat. 
Az evangéliumban Jézus személyével találkozunk, őt látjuk tevékeny igehirdetése közben. Tanulnunk kell egyrészt a százados hitéből, amellyel kér. Másrészt az Úr Jézus készségéből, ahogyan meghallgatja a századost. A százados hittel fordul Jézushoz: „Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán.”

Jézus készségesen reagált:  ,,Megyek és meggyógyítom.''

Ebben a kegyelmi pillanatban a százados hite még inkább kifejezésre jutott:  „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám.”

Jézus készséggel fordul mindannyiunk felé, újra és újra meglep kegyelmi ajándékaival. Itt a kegytemplomban megajándékozott a Mária évvel, a világ egyházban a család témájával foglalkozó szinódussal, a szerzetesek évével, most pedig az adventi szent idő kezdetével. Biztosan személyes életünkben is vannak hasonló kegyelmi ajándékok, amelyet most hálával kell megköszönnünk.

Mintegy adventi feladatként kísérjen bennünket Ferenc pápa biztatása, amelyet a szerzetesekhez irt, levelében olvasunk, de mindenkire érvényes:

„Akkor találtok életet, ha adjátok az életet, akkor találtok reményt, ha adjátok a reményt, akkor találtok szeretetet, ha adjátok a szeretetet.” 

Az adventi szent idő kezdetén feladatunk, és egyben felelősségünk, hogy éljünk az Úr Jézus által felkínált kegyelmi lehetőségekkel és nyilvánuljon meg a hitünk és az iránta tanúsított bizalmunk a mindennapi élet körülményeiben.