Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

hétfő, január 25, 2010

"Akár alkalmas, akár alkalmatlan!"


Szent Pál apostol megtérése (Pálfordulás)

ApCsel 22,3-16 vagy 9,1-22Zs 116Mk 16,15-18 
Atyáink Istene választott ki téged, hogy megismerd akaratát
A szent Pál által alapított alapított egyházközségeknek irt levelek, nagyon sok önéletrajzi adatot tartalmaznak. Így az apostolok közül, az ő életéről és jellemvonásairól tudunk a legtöbbet. Tarzusban született, Benjamin törzséhez tartozó zsidó családban, római állampolgárként. Ifjú korában komoly vallási nevelést kapott. A farizeusi hagyományokat Jeruzsálemben a híres rabbitól, Gamálieltől sajátította el. Több mint valószínű, hogy Jézust földi működése idején nem látta. Kezdetben elszánt keresztény üldöző volt. A szentírásból tudjuk, hogy ott volt szent István diakónus megkövezésénél. A feltámadt Jézus a Damaszkuszi úton jelent meg neki. Ez a tapasztalat és élmény egész életét meghatározta és végig elkísérte. Élethivatás a pogányok megtérítése volt, amelyben fáradhatatlannak bizonyult. Számára Krisztus az élő isten Fia volt, őt hirdette, akár alkalmas-, akár alkalmatlan volt. Ő maga bevallja, hogy sokszor nagyon tehetségtelennek tűnt az igehirdetése, missziós munkája, mégis maradandót alkotott, mert a Krisztus iránti buzgó szeretet hajtotta és ösztönözte, minden élethelyzetben. Fáradságot és áldozatot nem kímélve terjesztette az evangélium örömhírét.
XVI Benedek pápa mondotta: „az Egyház tevékenysége csak abban a mértékben lesz hatékony és hiteles, amennyiben az Egyház tagjai hajlandóak személyesen is megfizetni a Krisztushoz való hűségük árát minden helyzetben.” Ezt kell, szent Páltól eltanulunk. Ez fogalmazza meg keresztény feladatunkat. Mindegyikünket személyesen kötelez a Krisztus iránti szeretetből vállalt áldozat. Olvassuk többet szent Pál írásait és elmélkedjünk gyakrabban az ő tanításáról, még ha nem is könnyű olvasmányok a levelei. Legyünk buzgók az Istentől kapott élethivatásunkban. Ha még a keresők közé tartoznánk, legyünk kitartóak az igazság keresésben, amely a legváratlanabb pillanatban, kegyelemként nyilvánul meg előttünk, ahogyan szent Pál fogalmaz: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre” (1Kor 13,12).

3 megjegyzés:

Kifestős írta...

Szent Pál apostol a Cursillo lelkiségi mozgalom védelmezője.

Ebedfia írta...

A legtöbb szent a földi élete során látomásaiban gyakran találkozott mennyei létezőkkel, köztük Jézussal is. Nem hiszem, hogy éppen Szent Pál lett volna kivétel, és a damaszkuszi jelenés után az életében többet már nem tapasztalhatta volna meg Jézust. Szent Pál levelei azt sugallják, hogy lehettek még találkozásai Vele. Utalok itt a 2. Korintusi levélre:12,9 …háromszor kértem ezért az Urat, hogy szűnjék meg, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem.”
De mielőtt nagyobb hibát követnék el, itthagyom a témát, mint Szent Pál az Oláhokat, és csinálok egy Pálfordulást.

Pálfordulás - kifejezés, amely jelentése az Újszövetségig vezet vissza, de sokat
hallani ma is.
Mit jelent tehát, ez a mai nap is gyakran használt szó?
Lexikon szerinti jelentése: Vélemény, magatartás hirtelen megváltoztatása.

Történelme: Az Érdy kódex szerint: "Szönt Pál apostolnak megfordultja."
A Debreceni-kódex szerint: "Szent Pál apostolnak megtérése."
Beyte Istvánnál pedig Szent Pál megtérülése napja. Az apostol megtérésének "jóra
fordulásának" ünnepe.
És hogy mi a bibliai történet az alapja?
E napon tért meg a Jézust üldöző Saul, és vette fel a Pál apostol nevet.

Népi megfigyelések, jóslások:

Ehhez a naphoz gazdag népi megfigyelések, jóslások kapcsolódnak, hisz kifelé
megyünk a farsangból, és előttünk az új élet: növényben, állatok születésében,
időjárásban, amely az élet, a létezés alapja volt a múltban és nem kevésbé
jelenünkben is.
Lássunk pár népi megfigyelést, amelyet feljegyzett az írott emlékezés:

Pál napján Vásárosdombó vízimolnárai kiállottak a széljárást kémlelni. Ha a szél
alulról fújt, akkor tudták, hogy még jeget kell törni. Érdekessége, hogy éppen a
déli szélből jósolták a hideget.
Pálfordulás - fele kenyér. Aminek a jelentése, hogyha a télire eltett élelem és
takarmány fele még megvan, akkor nincs baj. A család a maradékkal már kitelel,
de mondták így is: "Fele kenyér, fele széna, fele fa."
A megfigyelésekből vidékek, tájegységek szerint, más-más tanulságot vontak le.
Somló környékén, ezen a napon, minden évben megfagyott valaki, mert a "tél
megkövetelte utolsó áldozatát".
A jó idő jó termést jelentett.
A köd a jószágok pusztulását.
A szél hadakozást hozott, mondván: "Hogyha szeles pálfordulás, akkor lészen
hadakozás."
Bukovinai magyarok szerint: "Ha tiszta idő van, akkor jó szénatermés lesz, ha
szél fúj, akkor kevés lesz a széna" (Bosnyák S. 1977: 166).

A legismertebb Pál-napi regula így hangzik:
Ha Pál fordul köddel,
az ember meghal döggel.

A moldvai magyarok szerint:
Ha Pál fordul fényvel,
az ember meghal éhen.
(Bosnyák S. 1980: 119)

Gyimes-völgyi megállapítás szerint:
"A régiek úgy tartották, hogy Pálfordulókor, milyen állatok a fődbe vannak, hogy
ott telelnek, akkor akik fejvel befelé vannak. Akkor fordulnak kifelé, hogy
jöjjenek a felszín felé" (Bosnyák S. 1982: 106).
A laskóiak összefoglalták a csíziók lényegét egy versben:
Pál fordulása, ha tiszta,
Bőven terem mező, puszta,
Ha szeles, jön hadakozás,
Ha ködös, embernek sírt ás,
Ha pedig esős vagy nedves,
Lesz a kenyér igen kedves.
(Lábadi 1988a: 294-295)

Szeged környékén a lúd fenekét piszkálták meg ezen a napon, hogy szaporán
tojjon.
A Pál-napi tojásból kelt libát Csépán veszekedősnek, marakodósnak tartják.

Erre a napra nemcsak a megfigyelések jellemzőek, hanem a jóslások is,
legjelentősebb a: Haláljóslás pálpogácsával.
Minden családtag számára pogácsát készítettek, melybe libatollat tűztek. Akinek
a tolla megperzselődött sütés közben, arra betegség, akié megégett, arra halál
várt a következő esztendőben.
Itt a vége fuss el véle

Ebedfia írta...

Kérésemre most kaptam Páter Gaál jenőtő svd atyától, a cursillo mozgalom magyarországi elterjesztőjétől sok mindent, melyből kiragadtam azt a részt, melyre Szilveszter utalt. Ha szabad, akkor itt mellékelem

VI. Pál pápa
Szent Pált a Cursillo védőszentjének nyilvánítja
VI. Pál pápa örök emlékezetül: Nagy apostoli mozgalom ill. a keresztény lel¬kiség iskolája működik örömteljesen Spanyolországban és az egész világon. Célja, hogy a világiak Isten kegyelmével lelki életet éljenek, Krisztust és tanítását jobban megismerjék; gyakran járuljanak a szentségekhez, törődjenek mások lelki üdvével, és dolgozzanak együtt pásztoraikkal.
A keresztény tanítás e módszere, melyet "A kereszténységről szóló tanfolyam"- nak (Cursillo de Cristiandad) neveznek, bő gyümölcsöt hozott, és a hívők nagy tömegéhez eljutott. Ezek a gyümölcsök: a családi élet keresztény szellemben való megújulása, a plébániák életteli feltöltődése, a magán és a nyilvános élet¬hez tartozó kötelességek hű és lelkiismeretes megtartása. Mindez örömmel és megelégedettséggel töltötte el a püspökök és a lelkipásztorok lelkét.
Nem volna méltó, ha nem említenénk meg, hogy a keresztény tanításnak ez a módszere a Katolikus Akciónak sok új eredményt adott, és hogy mennyien választották a papi hivatást, és hányan hagyták el a világot, hogy az Istennek szenteljék magukat a szerzetesi közösségben.
Mindnyájan követésre méltó példaként és pártfogóként elismerik Szent Pál apostolt, kinek Spanyolországba érkezése 1900-ik évfordulóját most ünnepeljük. Ezen megemlékezés szervezésében a Cursillo de Cristiandad (a kereszténységről szóló tanfolyam,) lényeges szerepet vállalt.
A mi szeretett gyermekünk Benjamin de Arriba y Castro, a római Egyház bíborosa, Tarragona érseke a cursillisták kívánságára, a püspökök és saját nevében kért Minket hogy a nemzetek apostolát Szent Pált nyilvánítsuk ennek az új apostolkodási formának égi pártfogójává. Miután kikértük a Rítusok Kongregációjának véleményét, örömmel hozzájárulunk ehhez a kéréshez.
Mi ezért érett megfontolás után és biztos tudattal, a Mi Apostoli Hatalmunk teljességével, ezen írás erejével mindörökre megparancsoljuk, elrendeljük és kihirdetjük, hogy Szent Pál Apostol legyen - minden liturgiai tisztelettel és privilégiumával - Isten előtt mindazok mennyei pártfogója, akik a világi hívek ezen apostolkodásának és a keresztény lelkiség "Cursillo de Cristiandad" név alatt ismert módszerének követői.
Így parancsoljuk, kívánjuk és elrendeljük, legyen és maradjon ez az írás mindig erős, érvényes, hatásos, teljes és mindent magában foglaló következménnyel. Váljék most és mindörökké azok javára, akikre vonatkozik vagy vonatkozhat. Úgy legyen értelmezve és meghatározva, hogy semmis és érvénytelen minden ezen írással tudatosan vagy tudatlanul ellenkező állásfoglalás - akármilyen hatalom részéről történne.
Adtuk Rómában, Szent Péter sírja mellett, megerősítve a Halász gyűrűjével 1963 december 14-én, pápaságunk első évében.