Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

szerda, április 14, 2010

Mert nagyon szeretett !

Mária Magdolna


Jézus baloldalán legközelebb Mária Magdolnát találjuk. Jézus szavai beteljesültek: "Az utolsókból, elsők lesznek, az elsőkből, utolsók" (Lk 13,30). Ruháján az élénkvörös szín, a szeretet jele az uralkodó. Ez a szín illik ahhoz az asszonyhoz, akiről Jézus mondta: ” Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett" (Lk 7,47).
Figyeljük meg, hogy Mária Magdolna feje érinti Máriának, Jakab anyjának fejét. Ez a részlet annak megértéséhez vezet minket, hogy a két asszony nem egyszerűen beszélget, hanem titkot osztanak meg egymással. Mária Magdolna, Máriához, Jézus anyjához hasonlóan bal kezét a szájához érinti, ami a csodálat és megdöbbenés állapota. Ennek a félelemmel teljes tiszteletnek oka, az a hihetetlen titok lehet, amit felfed társának: "Bűnös asszony voltam, és most közel állok Jézushoz."
Nyilvánvalónak tűnik, hogy ezen az ikonon Mária Magdolna, akiből hét ördög távozott, (Lk 8,2) azonos azzal a bűnös asszonnyal, akiről Lukácsnál a 7,37-ben olvasunk, és akiről azt mondja: "… mert nagyon szeretett" (Lk 7,47). Ez a vélemény megegyezik a nyugati világ hagyományával. Valóban nyugaton régi és erős hagyomány az, amely Mária Magdolnát, Lukács a bűnös asszonnyal azonosítja (7,37). Megjegyzendő, hogy rögtön a bűnös asszonyról szóló részlet után Lukács, Mária Magdolnát úgy mutatja be, mint azt az asszonyt, akiből hét ördög távozott.
Mennyire sugárzott Jézus szeretete és ereje erre az asszonyra, akit egykor gonosz lelkek sokasága szállt meg Lk 8,2), és most legközelebb van hozzá dicsőségében! Mária Magdolna elkísérte Jézust utjaira, majd egészen a Kálváriára (Lk 8,2, Jn 19,25). Ő volt a hírvivő, aki az apostolokhoz rohant, hogy elmondja nekik "Láttam az Urat!" (Jn 20,18). Kétségtelen, hogy Mária Magdolna is ott volt Máriával és a többi asszonnyal, a feltámadás után az utolsó vacsora termében (Apcsel 1,14). Milyen nagy buzgalommal hívta a Szentlelket, ismerve a gonosz lelkektől való megszállottság borzalmát! (Lk 8,2).

Szent Ferenc imája, amelyet az egész rendhez irt, levelében olvasunk, a mi érzelmeinket is tükrözi:

„Mindenható, örök, igazságos és könyörülő Isten, add meg nekünk, nyomorúságos embereknek, hogy éretted mindig azt tegyük, amiről tudjuk, hogy megfelel akaratodnak és mindig azt akarjuk, ami neked tetszik, hogy így bensőleg megtisztítva és bensőleg megvilágosítva és a Szentlélek tüzétől lángra lobbantva nyomába szegődhessünk[1] a te szerelmes Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak, és kizárólag a te kegyelmedből eljuthassunk hozzád, Ó Fölséges, ki a tökéletes Háromságban és az egyszerű Egységben élsz és uralkodol és dicsőségben ragyogsz mindenható Istenünk, minden századokon át. Amen.”



[1]v”. 1P‚t 2,21


Nincsenek megjegyzések: