Tágabb-,
vagy akár szűkebb környezetünkben azt tapasztaljuk, hogy sokan akarnak vezetni,
és alig van aki engedelmeskedjen. Vannak önjelölt szónokok, akik vélemény
formálónak tartják magukat-, és hangosan, akár kéretlenül is kifejtik véleményüket.
Az is közös tapasztalatunk, hogy mindennapjaink sürgés-forgásában nagyon sokat
építhetünk a beszédünkkel, ugyanakkor megszóló, rágalmazó, ítélkező
elszólásaink nagyon sokat rombolhatnak. A kedves baráti szó összeköt, a hideg
ítélet mérgez és bénít. Vasárnapról
vasárnapra Isten igéje kihívások elé állít bennünket, a szívünkig hatol és
változásra ösztönöz.
Már az Ó-szövetségi olvasmány,
amelyet Sirák fiának könyvéből olvastunk ebbe az irányba állít be. Egészen
tömör, és közmondásszerű mondatok hangzottak el: „a fa gondozásáról gyümölcse tanúskodik, az ember szívének gondolkodásáról
pedig a beszéde.” Negatív értelemben
szoktuk mondani, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Pozitívan az
evangélium így fogalmaz: „a szív bőségéből
beszél a száj.”
Mennyire tanulságos és igaz, amit az
evangéliumi részben hallottunk Jézus ajkáról: „Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem
nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere.”
Elsősorban az Úr Jézus vezetésére
kell rábíznunk magunkat. Ennél biztonságosabb iránymutatást sehol máshol-, és
senki másnál nem találunk.
Alapvetően
nem az a feladatunk, hogy mások magatartását javítgassuk, vagy mások helytelen
viselkedését kiigazítsuk. Ennek is meglehet a helye és ideje, azonban a
javítást és kiigazítást magunkon kell kezdenünk. Ez a helyes sorrend hangzik el
az evangéliumban:„Vesd ki előbb a magad
szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred
szeméből!”
Milyen
nehezen látjuk meg saját hibáinkat, és talán még nehezebben fogunk hozzá azok
kijavításának. Könnyebb az, hogy mások tulajdonságai elemezzük, és hibáikat
javítgatjuk. Assisi szent Ferenc levelet irt egy vezetéssel megbízott testvérnek
(miniszternek), aki tanácsért fordult hozzá, és engedélyt akart kérni, hogy a
testvérek vezetése helyett inkább remeteségbe vonuljon. Szent Ferenc maradásra
ösztönözte és azt írta, hogy Isten szeretetéért viselje el mások kellemetlen
viselkedését, és csupán azért, hogy könnyebb élete legyen, még ne is kívánja,
hogy a rábízottak jobb keresztények legyenek. Szó szerint ezt tanácsolja: „szeresd őket, és ne kívánd, hogy jobb
keresztények legyenek..” Íme,
hogy az úr Jézus tanítása mellett a szentek példája is ösztönöz, és segít, hogy
megteremhessük életünk jó gyümölcsét. „Nem
jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó
gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg.”
Biztasson és erősítsen, amit szent
Pál apostoltól hallottunk a szent leckében:
„szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig
többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése