Évközi 31. vasárnap

A mai evangéliumban Zakeusról, a vámosok fejének a megtéréséről olvastunk.

Jerikóban élt, az ősi, nagyvárosban, amely több evangéliumi esemény színhelye. Nagyvárosként egyrészt a jómódúak, másrészt a kiszolgáltatott szegények gyűjtőhelye volt. Zakeust eredetileg a kíváncsisága vezette Jézushoz: „Szerette volna látni és megismerni Jézust” Kezdeti motivációnak ez is elég volt. Arra kevésbé számított, hogy Jézus is látni akarja őt. „Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” A hallgatóság méltatlankodott e-miatt. Pedig bátorítaniuk kellett volna Zakeust, együtt örvendeni vele. Ugyanis Zakeus most már bizonyított. Kész volt arra, hogy megtérítse az okozott kárt, sőt halmozottan jóvá akarta tenni: „ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Íme, az Úr Jézus megtapasztalhatóvá tette Zakeus által azt, amit a Bölcsesség könyve Isten irgalmáról ír: „Te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak.” És Zakeus bűnbánatot tartott.

Mivel az evangélium bennünk keresi folytatását, el kell gondolkodnunk, hogy nekünk milyen „fügefára” kell felmásznunk, ahhoz hogy meglássuk Jézust, hogy találkozzunk vele? Több mindenre is gondolhatunk. Nekem az jut eszembe, hogy erőfeszítést kellene tennünk annak érdekében, hogy jobban megértsük, és tettekre váltsuk, amit az Egyházunk időszerű kérdésekben tanít. Ugyanis a mai idő körülményei között Jézus az Egyházban működik tovább. Az Egyház tanításában, az Egyház imájában, a szentségekben találkozhatunk az ő élő személyével. Nem elég csak mások által, mondjuk a sajtó közvetítésével tájékozódni arról, hogy mit tanít az Egyházunk például a családról. Most már magyarul is olvasható a családról szóló pápai buzdítás, amely a családról szóló szinódus után jelent meg. Jó lenne, hogyha beszereznénk, kézbe vennénk, hogyha olvasnánk, hogyha igyekeznénk hozzá mérni az eddigi ismereteinket, törekvéseinket, és ahol szükséges javítanunk a hozzáállásunkon.

Az Amoris letitia- a Szeretet Öröme című apostoli buzdítás külön fejezetet szentel annak, hogy a család hivatásáról beszéljen.

A hetedik fejezet teljes egészében a gyermekek neveléséről szól. Itt részletesen, és bőven kifejtve megérthetjük, hogy az egyház ma hogyan gondolkodik a gyermekek és az ifjúság neveléséről. Arról olvashatunk például, hogy a mai életkörülmények nehézségei ellenére: „a családnak továbbra is annak a helynek kell maradnia, ahol a hit igazságainak és szépségének befogadását, az imádkozást és a felebaráti szolgálatot tanítják.” A nyolcadik fejezet a nehéz helyzetben levő családokról szól. Arról, hogy milyen lelkipásztori támogatásban részesülhetnek azok, akiknek valamilyen okból zátonyra futott a házasságuk stb.

Mindezekkel példát akartam mondani arra, hogy ma nekünk mi lehet az a fügefa, amire fel kell másznunk, hogy meglássuk Jézust, de igazából ezt a fügefát mindenkinek magának kell megtalálnia. Lehet, hogy sokan nem fogják megérteni a szándékunkat, vagy félremagyarázzák a törekvésünket, de nekünk egymást támogatva el kell jutnunk Jézushoz, és amit megértettünk az ő tanításából azt kötelességünk gyakorlatba ültetni.