Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

hétfő, október 29, 2007

Útközben

A budai ferenceseknel irom azeket a sorokat. Jól esik egy rövid pihenőt tartani haza fele, és mégis testvérek között. Igaz volt még egy korábbi lélegzetvétel Rómában, és az is testvéri légkörben. Nagy család a ferencesség, hála Istennek. Rómába érve beköszöntünk a kúriára, majd egy esti kört tettünk Róma utcáin. Érdekes volt elvegyülni a vasárnap esti tömegben, nézni a sétáló embereket és közben meg-meg állni egy kivilágitott templom, műemlék előtt. Igaz amilyen nyugott volt az este, ezzel ellentétesen olyan rohanósra sikerült a reggel. Utolsó percben értük el a repülőt. Ahogyan az elején irom a hazafele tartó busszra várva betértem a budai ferencesekhez. Majd az Úr segitségével két óra múlva tovább lendülök Udvarhely irányába. Az itt eltöltött néhány óra alatt szót váltottam az itt élő közösség tagjaival, találkoztom Juliánusz testvérrel aki erdélyi, de a Magyarországon készülő noviciusainkat pátyolgatja. Igy vezet lépésről-lépésre a Gondviselés, amiért nagyon hálás vagyok. Áldás, békesség mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések: