Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

csütörtök, október 04, 2007

Assisi szent Ferenc

Szent Ferenc atyánk ünnepén egy feljegyzésre szeretnék utalni, amit a Három Társ legendájában olvasunk: „ Az Isten szeretete és félelme akkor majdnem mindenütt kihalt, elfelejtették a bűnbánattartás útját, sőt ostobaságnak minősítették, mert annyira uralomra jutott a test kívánsága, a szemek kívánsága, és az élet kevélysége, hogy az egész világ e három bűnben látszott lenni.” E szavakat hallva úgy tűnik, hogy nagyon hasonlít mindahhoz amit a mi korunkról elmondhatunk, ezért felkelti a kíváncsiságunkat, vajon szent Ferenc hasonló helyzetben mit tett, és mi az amit hasonlóképpen mi magunk is az ő példájára megtehetünk? >>>>> tovább

Nincsenek megjegyzések: