Évközi 33. vasárnap

A szentírási szakaszok az Istenben bízó ember reményéről szólnak. Ezt a szentírás egy sajátos műfajába csomagolja. Ebben a műfajban íródott  a felolvasott Ó-szövetségi szakasz Dániel könyvéből. Ennek témája a világ végi végső napok. A leírás szerint akkor: „olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak.„ Azonban a remény is megjelenik: „Abban az időben megszabadul ……., mind, aki be van írva a könyvbe. ….. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.”

Az evangéliumnak is ez a témája és hasonló (apokaliptikus) műfajban íródott. Ahogyan földi életünk a születés és a halál dátuma közé ékelődik, a világnak és a történelemnek is van végkifejlete. A világban tapasztalható betegség, természeti katasztrófák, háborúk, mind annak a jelei, hogy valami nincs rendben körülöttünk, bennünk. Így szűkségünk van Jézusra, hogy segítsen mindezeket rendbe hozni. Az apostolok korában olyan nézet is kialakult egy időre, hogy mindez az apostolok idejében be fog következni. Úgy gondolták a kereszténység megjelenése és a jeruzsálemi templom pusztulása egy történelmi kor végét és egy új korszak kezdetét jelenti. Keresztény őseinket annyira igézetében tartotta a visszatérő Krisztus várása, hogy elhajlásként a kötelességeiket is elhanyagolták. Mi viszont abban remélünk, hogy a mindennapi küzdelmünknek célja van. Ez a cél pedig az Istennel való találkozás. Ennek a reménynek az alapja az Úr Jézus biztatása: „Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel.”

          A keresztény ember feladata, hogy együtt működjön Isten tervével.  Az Istennel való együttműködésünk az ő közelségének a jele mások számára is. Erre utal a rövidke példabeszéd az evangéliumban: „Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.„ A természetben végbemenő változások az évszakok változását jelzik. A keresztény ember cselekedetei Istenre utaló jelek kell, hogy legyenek. Ennek fényében kell megvizsgálnunk magunkat és ennek jegyében kell célokat tűznünk magunk elé. A mai szentmise lehetőséget biztosít arra, hogy elgondolkodjunk a hivatásunkról, amelytől saját és mások örök üdvössége függ.

Lehet, hogy nem látványos ahogyan élünk, vagy amit teszünk, mégis egy szűkebb, vagy tágabb körben látható és értelmezhető. Isten megadja a kegyelmi segítséget, de a közreműködés tőlünk függ. Rajtunk is múlik az, hogy valóban Jézus igéi mennyire lesznek élővé ma, hogy mennyire hatják át a mai életkörülményeinket.

Ferenc pápa  Twitter üzenete nov.16-án: „Ne csak akkor kövesd Jézust, amikor kedved van hozzá, inkább keresd őt mindennap. Ismerd fel benne az Istent, aki mindig szeret téged, találd meg benne az életed értelmét és az erőt ahhoz, hogy odaadd magad.”   Hogyha készek vagyunk arra, hogy Jézus ma is jelen legyen az életünkben, nem lesz izgató kérdéssé, hogy mikor tér vissza és milyen jelek előzik meg. Ugyanis ő már közöttünk van, közöttünk és bennünk él, így a világ végén csupán nyilvánvalóvá lesz az a tény, amit mi már tudunk, hogy egyedül az ő élő jelenléte képes megújítani mindent. Az életszentség másik neve Isten jelenlétében élni, amely már a földi körülmények között elkezdődhet, és az örökkévalóságban folytatódik.