Hogyha valaki azt kérdezné, hogy számunkra mi a
legfontosabb, nagyon sokféle válasz érkezne. Nyilván az sem közömbös, hogy ki kérdezné meg,
vagy hol kérdezi, és éppen mi az ami a
kérdés pillanatában leginkább foglalkoztat. A válaszok nagy szórása ellenére, kell
lennie egy összefoglaló nagyon fontos dolognak, amihez a többit viszonyítjuk. Ezt kereste, kérdezte az evangéliumban a törvénytudó is,
hisz ismert volt számára, hogy a korabeli vallásos ember 613 előíráshoz
igazodott, amiből 365 tilalom. Azonban ezek közül melyik a legfontosabbra, Jézus
a főparanccsal válaszolt. ,,Az összes
parancs közül a legelső ez: ,,Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen
Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes
elmédből és minden erődből!'' Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez:
,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!''. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.''
Mi volt ebben az újdonság, hisz mind az Isten
iránti szeretet parancsa, mind az embertárs iráni szeret szerepelt Ó-szövetségben
is. Az Isten iránti parancsnál ezt a figyelmeztetést is ott találjuk:” Legyenek
a szívedben ezek az igék, amelyeket ma megparancsolok neked!” Máshol pedig szerepel az embertárs iránti
szeretet parancsa is. Igaz, hogy az Ó-szövetség ezt nem terjesztette ki
mindenkire, csak a választott népen belül volt érvényes.
Az Úr Jézus tanításában a parancsok összekapcsolása volt az
újdonság.
Szeretni Istent, önmagunkat,
embertársunkat. Ez a legfontosabb, ami minden más meg kell, hogy előzzön.
Istennek a fő hely jár ki az életünkben. Nem szorulhat csupán másodlagos
szerepbe. Azonban az embertársunk iránti szeretet mutatja meg, hogy mennyire gyakorlatias
a vallásosságunk.
Assisi szent Ferencről olvassuk, hogy: „sokat munkálkodott
virrasztásban, imádságban és böjtölésben, könyörgésekkel és prédikálással,
utakat bejárva, gondok közepette és együtt szenvedve felebarátaival. Egész
szívét teremtő Istenének nyújtotta, és egész szívből szerette őt, egész
lelkéből és egész bensőjéből.” Perugiai
ismeretlen XII. fejezet. Látjuk, hogy szent Ferenc
életében egyaránt szerepel az Isten szeretet és a felebarát iránti szeretet.
Egyszer egy kis-, házi felmérést végeztem egy csoporttal, hogy
kimutassam egy nap 24 órájából mennyi időt, fordítanak Istenre, embertársukra
és önmagukra. Legtöbbjüknél nagyon pontosan egyezett az Istenre és embertársa
fordított idő. Ezt bárki megteheti önmaga életében, és lemérheti, mert
valójában amennyire szeretjük embertársunkat és önmagunkat, annyira szeretjük
Isten és nem jobban. Borromeo
szent Károly a mai nap szentje Milánó érsekeként az 1567. évi pestis idején,
amikor a város vezetői valamennyien elmenekültek, ő hősies önfeláldozással állt
helyt a vész sújtotta városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az
ínséget szenvedőkre költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni,
vigaszt öntött a lelkekbe.
Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel családi
vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának
előmenetelére. Néri szent Fülöp, látva
ezt a fáradhatatlan munkásságot így kiáltott fel: „ ezt az embert vasból gyúrták.”
Az Úr Jézus tanítása, valamint a szentek életpéldája a
mai élet körülményeiben bennünket is kötelez. Nekünk is ennek a sodrásába kellene
beállnunk: szeretni Isten és embertársunkat, ez legyen számunkra is a legfőbb
parancsolat, amelyhez igazodunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése