A társadalom, vagy a közhangulat néha nehéz kérdések elé állíthat bennünket, amelyek választ várnak tőlünk. Az Úr Jézus sem volt kivétel. Annyira vállalta az emberi sorsot, hogy hagyta magát provokálni és még beugrató-, vagy akár rossz indulatú kérdésekre is válaszolt. Egy ilyen beugrató kérdést tettek fel a farizeusok az Úr Jézusnak a mai evangéliumban: „odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Maga az evangélista megjegyezte, hogy „próbára akarták ugyanis tenni.„ Mivel felnőtt-, köztiszteletben álló és tanult em-berek tették a fel a kérdést, Jézus először arra buzdította őket, hogy keressék ők maguk a választ a Szentírás segítségével, hisz ismerték az írásokat, ismerték az eljárás módokat. Azonban a kérdező farizeusok téves úton indultak neki a keresésnek. Nem Isten szándékát keresték, hanem emberi magyarázkodásba fogtak: „Mózes megegendte, hogy váló levelet írjunk és elváljunk.” Mózes, az Ó-szövetségben valóban megengedte a válást, de az emberi keményszívűség-, a rosszra való hajlandóság miatt tett ilyen engedményt. Jézus azonban a kérdezőket és bennünket is vissza akarta vezetni Isten eredeti szándékához. Rámutatott arra, hogy semmiféle emberi törvény nem írhatja felül Isten szándékát és az ő parancsát. Ezért érthetően kifejtette azt, amit a Szentírás lapjain olvashatunk a Teremtés könyvében: „Isten …… a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Olyan ez a helyzet, mint amikor civil törvényekről vitatkozunk, miközben elfelejtkezünk Isten szándékáról. Például, amikor a házasságról beszélünk nem szabadna egybe mosnunk a civil törvények szerinti házasságot, a házasság szentségével. Látnunk kellene, hogy mi a különbség az állami törvények által előírta civil házasság és az Isten színe előtt megkötött házasság között. A közbeszédben össze-mosva egyszerűen házasságról beszélünk minden esetben, de a valódi házasság Isten színe előtt köttetik, amely nem rövid távú, hanem egész életre szól és hatással van az örök életünkre is, ezért felbonthatatlan. A házasság szentségében a házastársak Istentől olyan kegyelmi segítséget kapnak, amely semmi mással nem helyettesíthető és semmi mással nem pótolható. Nyilván a szentségi házasság sem páncél, amely minden nehézségtől megkímélne, vagy megvédene. Végül is a páncélnak-, vagy pajzsnak is lehetnek gyenge pontjai, különösen hogyha nem a rendeltetése szerint használják azokat. Valahogy így van a házasság szentségével is. Mégis, hogy újra és újra meghívjuk Isten az életünkbe és magától értetődőnek tartjuk azt, hogy neki helye van közöttünk, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy észrevesszük, hogyha téves útra tévedtünk és még segítséget is kapunk a kijavításhoz.
Mennyire szép az, amire egyik lelki író hívja fel a figyelmet, hogy a Szentírás a Teremtés könyvével, a férfi és a nő teremtésével kezdődik és a Jelenések könyvével fejeződik be, amelynek központi jelenete a Bárány menyegzőjének látomása szent János, a szeretett tanítvány írásában.
A mai vasárnap adjunk hálát Isten különleges és sajátos támogatásáért, amelyet életünk folyamán tapasztaltunk abban az életformában, amelyet Istentől kaptunk ajándékba, amelyet az ő kegyelmi segítségével választottunk. Ugyanakkor igyekezzünk felismerni, hol van javítani valónk és azt Isten segítségével javítsuk is ki, vagy legalább próbáljuk meg kijavítani. Hogyha pedig megtettük ami tőlünk telik, a többit ajánljuk Isten irgalmas jóságába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése