Évközi 22 vasárnap

Márk evangéliumának központi kérdése, hogy ki Jézus és milyen újdonságot hozott a személye. A mai vasárnap felolvasott részlet azt boncolgatja, hogy vallásos megközelítésben mi a tiszta és mi tisztátalan. Ugyanis a választott nép tanítói élesen szét akarták választani Isten világát a többi dologtól. Így ami szerintük Istenhez tartozott azt tisztának tartották, ami nem, az tisztátalannak nyilvánították. A kettőnek pedig még véletlenül sem szabadott találkoznia, nehogy megfertőzze Isten világát. Szerintük ez a rituális-, vagyis vallási  tisztaság biztosította Isten közelségét: „hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá folyamodunk?” Ezért hangsúlyozza Mózes könyve a törvény fontosságát: „Ahhoz, amit mondok, ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle, hanem tartsátok meg az Úr, a ti Istenetek parancsait, amelyeket adok nektek.”

          Ilyen vallásos- és kulturális háttérbe helyezkedik bele a mai evangéliumi történet, amikor a túl buzgó farizeusok megjegyzik, hogy az apostolok mosdatlan kézzel étkeztek:  „Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret.” Tehát itt nem egészségügyi előírásról van szó, hanem korabeli vallási előírást nem tartottak be az apostolok, és ez tűnt fel a farizeusoknak. Annak ellenére, hogy a hallgatóság vallási törvényre hivatkozott, Jézus tanítása rávilágított arra, hogy mégis csak emberi hagyomány volt ez a tisztasági előírás, és még sok más hasonló, ami gyakran ürügyül szolgált arra, hogy erre hivatkozva ne tartsák meg Isten parancsait.       

          Jézus rámutatva a lényegre néhány hamis hozzáállást cáfolt.

          -  Rávilágított arra, hogy az ember önhatalmúlag-, Isten megkérdezése nélkül akarta eldönteni, hogy mi tartozik Istenhez, és mi nem, hogy hol található Isten és hol nem. Mindez nem csak a dolgokra terjedt ki, hanem az embereket is így osztályozták, egy felsőbbrendűségi érzést táplálva egyesekben. És mindezt a vallás tekintélyével támasztották alá. Ez sajnos ez a magatartás nem kizárólag a múlt világa, hanem ma is fellelhető. Ma is előfordul, hogy valamilyen oknál fogva kiváltságokat követelünk, különbnek, vagy tisztábbnak képzeljük magunkat másoknál.

          - A másik téves magatartás, hogy emberi szokásokat, elírásokat isteni tekintéllyel akarunk felruházni. Nyilván könnyebb törvényre és előírásra hivatkozni, mit felnőtt keresztény magatartással felelősséget vállalni tettinkért és annak következményeiért. Hányszor hivatkozunk arra, hogy ezt mindig így szoktuk tenni, de azt már nem tudnánk megmagyarázni, hogy miért.

          - Végül nem feledkezhetünk meg a mai evangéliumi részletben elhangzó jézusi tanításról, hogy egyedül Isten a szívek vizsgálója és ő ítélheti meg a benső szándékot. És itt rejtőzik az Úr Jézus tanításának lényege: „Az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.”

          Mindez arra ösztönöz bennünket, hogy vizsgáljuk felül mennyire szívből jövők a tetteink, hogy szavainknak gesztusainknak van-e benső arany fedezete és tartalma. Ne tulajdonítsuk Istennek azt, ami kizárólag a mienk, ami tőlünk származik. Bizonyuljunk inkább Isten keresőknek, mint olyanoknak, akik azt sugallják mások felé, hogy a bölcsek köve kizárólag náluk található. Menyire igaza van Ferenc pápának, amikor azt mondta: „Mi, keresztények nem egy terméket árusítunk, hanem egy életmódot kommunikálunk.„