Nagyböjt 2. vasárnapja

Nagyböjti elmélkedés – Második vasárnap
Kedves testvérek Béke és jóság! Isten hozott a szentek földjére…. Isten hozott a Szentföldre.
A Tábor hegyének majdnem a tetején vagyunk, amelyet már az Ó-szövetség is említ. És ahová, nagyböjt második vasárnapja elhoz bennünket. Szeretem azt mondani,hogy a Tábor, egy szép teológiai iskola: nem kizárólag egy történet. Ezért arra hívlak, hogy kövessetek ebben a kis elmélkedésben, amelyben nyilván nem mondhatunk el mindent, de legalább egy kis reflexió kezdete szent Máté evangéliumának 17 fejezetének első verséhez. Valamint az azt követőkhöz. Hat nap telt el, miután Jézus Fülöp Cezáreájában a tanítványoknak felteszi a szép és provokatív kérdést “mit mondotok? Ki vagyok? Mit mondanak az emberek? Mit mondotok ti, hogy ki vagyok én? “ Péter szólal meg, és ezt a szép hitvallást teszi: “ Te vagy Krisztus az élő Isten Fia.” Péternek nem igazán tetszett a mód, ahogyan Jézus Messiásként viselkedett, és ellent mond neki. Jézus pedig magával viszi Pétert, Jakabbal és Jánossal. Ahogyan az evangélium mondja, és színében elváltozott előttük. Egészen biztos, hogy a szó, amelynek vezetnie kell ezt az elmélkedést a metamorfózis, átváltozás, színeváltozás. Ez a vasárnap minket is hív, hogy érezzük magunkat úgy, hogy felhoztak ide a magasba, hogy más módon lássunk, hogy lássuk Isten szépségét. Időt hagyva ebben a világban, ahol szaladás van. Egyik helyről a másikra mennek, időt találva, hogy hagyjuk az Urat, hogy a magasba vigyen, erre a hegyre, hogy láthassuk, és elmélkedhessük az ő szépségét. “Az arca ragyogott’ mint a nap, és a ruhája ragyogott, mint a fénye. “ A tökéletes napnak a képe, mert Galileo Galilei ideéig az volt a felfogás, hogy a nap tökéletes, a napfoltok Galilei után jöttek, így az Ó-szövetségben Isten képe : “Isten a nap, a pajzs, a mellvéd” a zsoltárokban, Istennek erre a szépségére emlékezünk, amelyen Péter Jakabbal és Jánossal elmélkedett. “És megjelent nekik Mózes és Illés” . Mózes és Illés, hogy teljes legyen ez az esemény, ezért mondtam, hogy a Tábor egy teológiai iskola, az Ó-szövetség készítette elő, Mózes, amikor Isten szine elé járult, Isten eltakarta az arcát és Istent csak hátulról látta. Illés, aki a Hóreben nem látta Istent, nem érezte Istent a földrengésben, hanem a csendben. Jézus ennek megnyilatkozásnak a teljessége, ennek az isteni Teofániának. Péter vele beszélgetve, így szólt Jézushoz: “Uram, jó nekünk itt lenni, készítsünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Három sátrat készíteni Péter kívánsága volt, hogy ott maradjon az időben, sőt megállítani az időt, és ebben a szépségben maradni. És valóban szép. Péter ott akart maradni ebben a szépségben. Ez Péter személyiségének egy szép profilja: Péter abban a pillanatban, amikor azt mondja, készítsünk három sátrat, megfeledkezik magáról, és ez nagyon szép. Isten szépsége előtt, kezd megfeledkezni magáról. “Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak és nagy félelem fogta el őket. Azonban Jézus odament, megérintette és így szólt: keljetek fel, ne féljetek. És felnézve, nem láttak senkit, csak Jézust egymagát.” Itt egy valósághoz való visszatérés van… nem könnyű visszatérni a mindennapi valóságba, a hétköznapiba. Miután megtapasztalták, látták Isten szépségét. Miután átelmélkedtük ezt az evangéliumot, mi is erre vagyunk meghívva. Arra vagyunk megívva, hogy jöjjünk le a Táborról, és menjünk vissza a hétköznapiba, a testvérünkkel való találkozáshoz, különösen az én közösségembe, és vigyük magunkkal ezt a szépséget, amellyel találkoztunk, és amelyet láttunk, megtapasztaltunk Istennél. Arra vagyunk meghíva, hogy emeljük fel a szemünket, miután megtapasztaltuk Istennek ezt a szépségét: felemelni a szemünket… mindannyian, akik békét akarunk, egy jobb világot.
Kedves barátaim, jó nagyböjtöt, kellemes vasárnapot, hogy Isten szépsége követhessen az életedben, innen a Tábor hegyéről, és hogy te ebben az évben is elérkezhess oda, hogy Isten örömében ünnepeld a Húsvétot, aki a szépség, aki a ragyogás, és aki ki akarja nyilvánítani az ő szeretetét.