Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

kedd, március 16, 2010

A galamb Jézus homlokán


Gondos megfigyeléssel, felfedezhetjük a Jézus homlokára rajzolt galambot, amely a Szentlélek jelképe. A galamb és a lélek összekapcsolódása az Evangéliumban feltehetően arra az ősi rabbinikus hagyományra támaszkodik, amely a vizek felett lebegő Isten lelkét galambként írja le.
Szent János evangélista Keresztelő János szájába adja a szavakat: "Láttam a Lelket, amint galamb képében leszállt az égből és rajta maradt." (Jn 1,32). A Lélek, az Atya Lelke ott van Jézus életének minden fontos mozzanatánál.  Miután Jézus megkeresztelkedett, a Lélek elvezette a pusztába (Mt 4,1). A názáreti zsinagógában így kezdte beszédét: "Az Úr Lelke rajtam, Ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, Ő küldött engem, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, szabadulását hirdessek a raboknak, és a vakoknak megvilágosodást, hogy felszabadítsam az elnyomottakat, hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét." (Lk 4,18).
A galamb a szeretet jelképe is (Iz1,15 és 5,12), az Atya és a Fiú szeretetének megszemélyesülése. Így válnak Szent Pál szavai érthetővé: Benne lakik testileg az istenség egész teljessége, benne ti is ennek a teljességnek lettetek részesei." (Kol 2,9).
 A keresztség és bérmálás szentségében, mi is megkaptuk a Szentlelket.
Áldunk Atyánk, keresztségünkért és a bérmálás szentségéért, amelyben a Szentlélek gyümölcseit adtad nekünk, ajándékainak és karizmáinak magját.
Köszönjük Szentlélek, hogy Te voltál Jézus hivatásának ereje.
Igazság Lelke, teremts bennem készséges szívet, hogy el tudjam fogadni Jézustól a gyógyítást és a szabadítást. Tégy, testvéreink üdvösségének eszközévé.
Ó Jézus Lelke hajts minket a lélek kalandja felé. Szakíts el minket a kényelmes élethez való ragaszkodástól.

Szent Ferenc:
Szent szeretettel - mely maga az Isten - kérve kérem összes testvéreimet, a minisztereket éppúgy, mint a többieket, hogy elhárítva minden akadályt és félretéve minden gondot és aggódást, amennyire csak tudják, tiszta szívvel és tiszta lélekkel szolgálják, szeressék, imádják és tiszteljék az Úristent, mert ő mindenekfölött ezt kívánja tőlünk. Készítsünk tehát neki ott mindig hajlékot és tartózkodási helyet, mert ő a mindenható Úristen, Atya, Fiú és Szentlélek.”
(Regula non bullata 22,26)

Nincsenek megjegyzések: