Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

vasárnap, november 22, 2009

Hogyan tartozom Jézushoz?

Jézus nem emberi elképzeléseink szerinti király. Nekünk is személyesen állást kell foglalnunk, elfogadva Krisztus fölöttünk való uralmát. Krisztus királynak nincs földi értelemben vett trónja, ő a keresztről uralkodik. Olyan Király, aki nem önmagát akarta megszabadítani, megmenteni, hanem értünk áldozta az életét. A családban, közösségekben nagy szükség van az olyan önzetlen emberekre, akik a Krisztustól nyert kegyelem erejével tudnak önzetlenek lenni, és nem a maguk kizárólagos javát keresik, hanem tudnak másokért élni, cselekedni. Jézus nagyon fontos királyi tulajdonsága, hogy az Atya akaratát kereste és a kereszt trónján, nagy önuralomról tanúskodott. Nem akart leszállni a keresztről. Mi sem szállhatunk le feladataink, hivatásunk, vállalt kötelességünk keresztjéről, hanem Isten akarata szerint kell teljesítenünk azokat. ...... Elolvashatod az egész prédikációt.

1 megjegyzés:

Ebedfia írta...

Mihály Atya írja:
A mai evangéliumban Pilátus erre hivatkozva azt kérdi Jézustól: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus elfogadta és nem utasította vissza a megnevezést. Ugyanakkor Jézus fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az ő országa nem ebből a világból való.

Tulajdonképpen Jézus ezzel azt mondta, hogy ő egy másik országnak, Isten országának, nem pedig ennek világnak a királya. De milyen is Isten országa?
Órigenész „Az imádságról” című művében így ír: „Az Isten országa Urunk és Üdvözítőnk mondása szerint nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: nézzétek, itt van vagy amott, hanem az Isten országa bennünk van (Lk 17,20–21). Mert közel van hozzánk az ige: ajkunkon és szívünkön (vö. MTörv 30,14 és Róm 10,8). Aki azért imádkozik, hogy jöjjön el az Isten országa, helyesen teszi, ha azért fohászkodik, hogy Isten uralma őbenne megerősödjék, gyümölcsözzék és beteljesedjék... Ha tehát azt akarjuk, hogy Isten uralkodjék bennünk, semmi módon ne uralkodjék a bűn a mi halandó testünkben. Hagyjuk meghalni testünkben azt, ami földi (Kol 3,5) és hozzunk gyümölcsöt a Szentlélekben, hogy bennünk, mint valami lelki értelemben vett Paradicsomban, maga Isten járjon-keljen, és kizárólag ő uralkodjék bennünk Fölkentjével, Jézus Krisztussal együtt.”

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat keresztény trikolon, „röpima” [1], amely az 1925-ben bevezetett katolikus Krisztus Király ünnepén (az advent előtti vasárnapon) mindig elhangzik.
Más alkalmakkor évszázadok óta használják, katolikus miséken győzelmi himnuszra emlékeztető énekelt formában is. Jelentése: "Krisztus győz, Krisztus kormányoz, uralkodik". Gyakran Jézus és Pilátus párbeszédével kapcsolatban említik, amikor a kérdésre Jézus azt mondja: Az én országom nem e világról való. A trikolón arra emlékezteti a keresztényeket, hogy Krisztus királysága a leghatalmasabb és eljön akkor is, ha az emberek hatalma, az elnyomás és a szenvedés legyőzhetetlennek látszik.

Hogy is szól a Te Deum a Téged Isten Dícsérünk?
Krisztus, Isten Egyszülöttje * KIRÁLY VAGY TE MINDÖRÖKRE.
Mentésünkre közénk szálltál * szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad * mennyországot megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket *: Atyádéval egy fölséged.
Onnan leszel eljövendő *: mindeneket ítélendő.