Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

kedd, február 10, 2009

Szent Skolasztika

Szent Skolasztika az imádság és a lelki beszélgetés embere volt. A nyugati szerzetesség alapítójának, Szent Benedeknek volt az ikertestvére. Fiatalon az Úr szolgálatára adta magát. Eleinte otthon élt, majd testvére példájára kolostorba kívánkozott. Benedek (Piombariolában) egy kis zárdát épített számára, de ez rövidesen kicsinek bizonyult. Sokat böjtölt, imádkozott, és fáradhatatlanul tevékenykedett az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában. Az életrajzírójától tudjuk, hogy amikor a két testvér évente egyszer találkozott az egész napot Isten dicséretében és jámbor beszélgetésben töltötték. >>>>>> tovább

1 megjegyzés:

Ebedfia írta...

Ahogy olvassuk, szentünk hiába kérlelte testvérét, hogy maradjon még vele, hogy még beszélhessen vele Istenről. Imája meghallgatásra talált, és ezzel neki, testvérének, és kíséretének megnövekedett abban való hite, hogy az imának (ahogy Pió atya is mondta)óriási ereje van. Jézus azt mondta, hogy bármit kértek az atyától az én nevemben, megadja nektek. Szent Domonkos azt mondta, hogy az ő esetében minden imájában foglalt kérése meghallgatásra talált. Sokan mondhatjuk, hogy mennyit imádkozunk bizonyos cél érdekében és nem kapunk semmi visszajelzést sem. Vajon miért nem? Ki tudja rá a választ?