Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

vasárnap, február 22, 2009

Gyógyúlásunk Lehetősége

A mai vasárnap evangéliuma is híradás Jézus nyilvános tevékenységéről. „Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian összejöttek, hogy még az ajtó elôtti téren sem fértek eh ô pedig hirdette nekik az igét.” A béna meggyógyítása, fizikai gyógyítás, de egyben lelki gyógyítás is: bűneid bocsánatot nyertek.Jézus belelátott gondolataikba. (a farizeusokról van szó) „Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!''A tömeg bénaságát-, értetlenségét is meggyógyította: „Mindenki csodálkozott„ … Dicsőítették az Istent
Más vallásosnak lenni és más Isten irgalmáról konkrét személyes élménnyel rendelkezni. Aki megtapasztalta a béna ember kiszolgáltatottságát, az tudja, mint jelent neki emberileg a gyógyulás. Jézus gyógyító tevékenysége, a bénához való viszonyulása az ószövetségi prófétai szó megvalósulása:"Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne az elmúlt dolgokra figyeljetek. Íme, én valami újat viszek végbe…
Szent Pál életében már megvalósult ez az újdonság: „ Isten a tanúnk, hogy szavainkban, amelyeket hozzátok intézünk, nem mindegy az ,,Igen'' és a ,,Nem''……Isten az, aki minket veletek együtt megerôsít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul szívünkbe árasztotta a (Szent)lelket.”

Szent Pál életének volt egy iránya, volt tartalma. Krisztust tartotta követendő példaképnek és a Szentlélek erejében követte.
Számunkra a keresztény életforma milyen gyakorlati következményekkel jár?
Jézus a mi életünk bénaságát is meg akarja gyógyítani, ehhez pedig keresnünk kell az ő jelenlétét, az ő közelségét. Nekünk pedig engednünk kell, hogy konkrétan hozzá nyúlhasson életünk irányához, céljainkhoz, vágyainkhoz, hogy az evangéliumban ámuló tömeghez hasonlóan mi is dicsőítsük Istent, a bennünk és köztünk véghezvitt tetteiért.

1 megjegyzés:

Ebedfia írta...

Azt hiszem Mihály Atya, hogy itt kétféle embercsoportról van szó. A hívő emberek csoportjáról és a dogmatikus, szemellenzős zsidók csoportjáról.
Akik a bénát vitték, hittek abban, hogy Jézus meggyógyítja őt. Olyan nagy volt a hitük, hogy a sokaság nem akadályozhatta meg őket abban, hogy betegüket Jézushoz juttassák. Az igaz hit nem ismer akadályokat. Ezek a leleményes emberek megtalálták a módját annak, hogy betegüket Jézus elé vigyék. Jézus nagyra értékelte hitüket, és meggyógyította a bénát.
A zsidók elképedtek azon, hogy egy ember azt állítja, hogy megbocsájthatja a bűnöket. A béna gyógyulása láttán ők csodálkoztak ugyan, de nem hitték és nem is hihették el, hogy Jézus a Mindenható fia,voltaképpen Isten, aki megbocsájthatja az emberek bűneit. Én nem értek velük egyet, de megértem őket.