A mi Tábor hegyünk

A mai nagyböjti vasárnap szentírási szakaszai üdvösség történetünk három olyan eseményéről szólnak, amelyek hegyen játszódtak le. Az egyik Mória hegye, a másik a Tábor hegye, és a harmadik a Golgota. Az Ó-szövetségi olvasmányban Ábrahám történetéről hallottunk, aki felment a Mória hegyére, hogy feláldozza egyetlen fiát, Izsákot. Mi már ismerjük a történet végét. Tudjuk, hogy Isten nem kért emberáldozatot, de Ábrahámnak végig kellett élnie az egész szomorú történetet, amelyben bizonyította, hogy bármilyen és bármekkora áldozatra kész Istenért. Az evangélium színhelye a hagyomány szerint a Tábor hegye, amely kúp alakban emelkedik az Ezdrelon síkság fölé. A leírásban ezt olvassuk:  „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük.”

A három apostolnak a Tábor hegyén örömteli élményben volt része. Megtapasztalták, hogy Jézus emberi személyén keresztül lenyűgöző fényességben sütött át az istensége, miközben az Ó-szövetség két nagy alakjával Illéssel és Mózessel beszélt. A tapasztalat hatására átértékelődött az apostolok hite, Jézushoz fűződő viszonya. Ez most még rejtetten volt jelen, és Jézus feltámadás után lett a nyilvánvaló. Ennek jele, hogy a hegyről lejövet, Jézus megtiltotta az apostoloknak, hogy beszéljenek a Tábor hegyén tapasztaltakról. Ez csak addig az időig szólt a tiltás, amíg „az emberfia halottaiból fel nem támadt.”  A feltámadás eseménye előtt nem volt mihez viszonyítani ezt a rendkívüli élményt. Miután Jézus feltámadt halottaiból az apostolok erről is szólhattak, sőt küldetést kaptak, hogy hirdessék mindazt, ami Vele kapcsolatos.
Ezért írhatott szent Pál apostol a Rómaikhoz irt levelében a harmadik hegyről, a Golgotáról, ahol Isten, irántunk való szeretetből „tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk…” Itt fonódnak össze a szentírási szakaszok úgy, hogy számunkra tanulságul szolgálnak, segítve a vallásos életben való haladásunkat.

          Nekünk is kell, hogy legyen „Tábor hegyünk” ahol átértékelődik és mélyül a hitünk, és az Úrhoz fűződő kapcsolatunk. Gyakran ilyen „Tábor hegy”-ként kínálja fel magát a mindennapok tapasztalata, valamilyen rendkívüli élmény, vagy egy–egy kegyelmi időszak, mint most a nagyböjti szentidő.  Alkalmas időszak arra, hogy konkrét feladatokat tűzünk magunk elé, és kitartóan igyekezzünk azok megvalósításán. Fontos, hogy ezek személyes és közösség lelki fejlődésünket célozzák meg. Elhatározásunk lehet, hogy a hét folyamán, amikor erre alkalmunk nyílik, a család egyűt vesz részt a keresztúton, vagy egy-egy hétköznapi-, nem kötelező szentmisén. Választhatunk egy közös estét, amikor a család tagjai együtt imádkoznak, beszélgetnek a keresztény életről, vallásos témákról. Kitűzhetjük jó feltételként, hogy gyakrabban olvassuk a Szentírást, vagy éppen folytatjuk egy rég elkezdett és abbahagyott vallásos-lelki könyv olvasását. Nagyböjti önmegtagadásunkat kiegészíthetjük azzal, hogy egy ismerős rászorulót támogatunk. A nagyböjt jó alkalom arra, hogy felülvizsgáljuk kapcsolatainkat, a dolgokhoz való viszonyulásunkat.  A mindennapokban ezernyi lehetőség kínálkozik, csak meg kell találnunk, amit nekünk kell megtennünk. Arra mindenképp szükségünk van, hogy a nagyböjt kimozdítson megszokottságunkból, és egy buzgóbb Istennel való kapcsolat reményében elinduljunk Húsvét ünnepe felé.