Az Ó-szövetségi olvasmányban Dávid
meghívásának történetét olvastuk, azt ahogyan Sámuel Isten utasítására rátalált
Dávidra és királlyá kente. Tanulságos történet, mert a próféta nagyon emberi módon
látott hozzá a küldetése teljesítéséhez. Azt akarta királlyá kenni, aki az ő
szempontjai szerint a legjobban kitűnt a többiek közül. Isten terve azonban
teljesen más volt. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a következtetés: „Isten… nem azt nézi, amit az ember. Az
ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.”
Az efezusiakhoz irt levél részlete is
a szentleckében, a belső értékekre, a lelki világosságra tereli a figyelmet.
Szent Pál felszólításként fogalmazza meg és feladatul adja: „Ébredj, ki alszol, támadj fel holtodból, és
Krisztus rád ragyog!” Itt találunk rá az evangéliummal
kapcsolatos közös fonalra. Az Úr Jézus a lelki sötétségből világosságra akar
vezetni bennünket. Erre jó példa a vakon született meggyógyítása. Számára
azzal, hogy Jézus meglátta őt életének nagy lehetősége adódott, hogy megnyíljon
a szeme és visszakapja mind a fizikai-, mind a lelki látását.
A
vakon született számára az állapota a megélhetést jelentette. Mégsem akart megmaradni
a sötétségben. A kételkedő farizeusok előtt bátran vállalta, hogy Jézus
gyógyította meg őt. „Az az ember, akit
Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente vele a szemeimet, és azt mondta: »Menj
el a Siloe tóhoz és mosakodj meg!« El is mentem, megmosdottam, és most látok.”
A
Jézusba vetett bizalma lassan erősödött. Kezdetben még ingatag, és sajnos a környezete
sem támogatta. A szülei magára hagyták, a szomszédok kételkedtek a gyógyulásában,
a vallási vezetők olyan Istenről beszéltek neki, akivel ő nem találkozott, és
nem hasonlított ahhoz, amit tapasztalt. A fizikai gyógyulása mégis fokozatosan
elvezette a lelki gyógyuláshoz. „Jézus
meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle
„Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?”
Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt:
„Hiszek, Uram!” És leborult előtte.”
A nagyböjti szentidő a lelki
gyógyulásunkat szolgálja. Talán világosabban látjuk, hogy mit kíván tőlünk a
vallásos élet, talán érthetőbb, hogy mit kell tennünk lelki haladásunk
érdekében. A nagyböjt lelki gyakorlataiban mi is találkozunk Jézussal. Ugyanis
nincs olyan élethelyzet, vagy életkörülmény, amelyben ne lenne szükségünk a
tőle kapott lelki segítségre. Sose mondhatjuk elbizakodottan, hogy mi annyira
világosan látunk az életben, hogy nincs szükségünk a Krisztus által hozott világosságra.
Valljuk
meg belé vetett hitünket, és boruljunk le előtte, hogy megvalósulhasson a lelki
gyógyulásunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése