Az
Irgalmasság szent évében elkezdjük a szent Antal kilencedet. Igyekszünk figyelmesebben
olvasni-, hallgatni mindazt, amire Isten tanít a szentírás lapjain, és szentjei
példáján keresztül. A mai szentmise első olvasmányában szép példáját látjuk az
irgalmasság lelki cselekedetei közül annak, hogy a bántalmakat békével tűrni és
az ellenünk vétőknek megbocsájtani.
István diakónus eredményesen prédikált a nép körében,
amelynek hatására az ellenállók rátámadtak és megkövezték. Eközben a Szentírás
tanúsága szerint „István felfohászkodott,
és így imádkozott: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és
hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!”
Szent
István magatartáséban az Úr Jézus gesztusát látjuk viszont, amikor a kereszten
bántalmazóiért imádkozott. Ferenc pápa
mondta a szerdai katekéziséban, hogy: „Mialatt
ártatlanul haldokol miattunk, bűnösökért, Jézus így könyörög Atyjához: „Atyám,
bocsáss meg nekik, nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Jézus a kereszten bemutatja
a világ bűneit az Atya irgalmassága előtt: mindenki bűnét; az enyémeket, a
tieidet, a ti bűneiteket, mind bemutatja ott a kereszten. És ezzel a bűneink
eltöröltetnek. Semmi és senki nem marad ki Jézusnak ebből az áldozati imájából.”
Azt mindannyian tapasztaljuk, hogy az Úr Jézus
példájának követéséhez a mindennapok küzdelmeiben nem elég a saját emberi erőnk. Erőforrásra, támaszra van szűkségünk, hogy
haladni tudjunk az elénk tárt ideál felé. Szent István az imádságból merített
erőt, a bántalmak elviseléséhez. Ugyanakkor az Úr Jézus az evangéliumban egy
másik erőforrást is felkínál számunkra, amikor az Oltáriszentségről tanít. Jézus
hallgatói követelőzve így fordultak hozzá: „
Hadd lássuk, milyen csodát teszel, hogy higgyünk neked.” Sőt egy múltbeli
dologra hivatkoztak. A pusztai vándorlás alatt, a választott nép mannát kapott
az égből. Most valami hasonlót szeretnének. Kifogyhatatlan égi kenyeret
követeltek. Jézus pedig így tanított: „ Én
vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz,
nem szomjazik sohasem.”
A szentáldozás és az imádság nagy erőforrásunk.
Szent Ferenc, amikor a
Miatyánkról elmélkedik annál a résznél, hogy „Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,” azt mondja „és
ha nem bocsátunk meg valamit egészen, add,
Uram, hogy teljesen megbocsássunk; add, hogy az ellenséget igazán szeressük, s
érettük nálad buzgón közbenjárjunk, senkinek rosszért rosszal ne fizessünk, s azon
legyünk, hogy benned mindenkinek hasznára legyünk.” Szent Ferenc a Miatyánk
kulcs mondatánál, és talán legnehezebb részénél mintegy tanácsul adja: hogyha a
magunk erejéből nem tudnánk mindent és feltétel nélkül megbocsátani, akkor Istentől
kell kérnünk, hogy megtehessük. A bántalmazókért, az ellenségért mondott
közbenjáró ima a jele annak, hogy az irgalom és bocsánat útján járunk.
A szent Antal kilenced első szentmiséjében szítsuk fel
lelkünkben az Úr Jézus iránti hitünket, és szeretetünket. Éljünk annak a
lehetőségével, hogy a szentáldozásban találkozhatunk a közöttünk lakó szentségi
Jézussal. Itt személyesebben is elmondhatjuk neki, mindazt, amit ebben a
kilencedben kérünk, amiért a szentmisét felajánljuk. Biztosak lehetünk abban,
hogy ezek a hitből fakadó kérések meghallgatásra találnak. Különösen akkor,
hogyha hálaadás is kapcsolódik hozzá, mindazért a jóért, amit eddig kaptunk a
Gondviselés jóságából. Ezt maga Jézus ígéri meg nekünk:
„Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki
bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése