A szerzetes nem sziget

Beszélgetés Rodríguez Carballo érsekkel az Osservatore Romano magyar kiadásában
A „vészpróféták” és minden nehézség ellenére a szerzetesség életerős, evangéliumi kovászként és prófétai elkötelezettséggel működik a legkülönfélébb egzisztenciális peremterületeken. Ebben a lapunknak adott interjúban realista, ugyanakkor bizakodó és reményteli képet vázol fel José Rodríguez Carballo érsek, a szerzetesi kongregáció titkára.

Az elmúlt év fontos eseménye volt, hogy pápák váltották egymást. Az önök dikasztériuma hogyan élte meg az eseményeket?

Kongregációnk meglepődve és bizonyos aggodalommal fogadta XVI. Benedek lemondását. Meglepődve, mert nem vártuk, aggodalommal, mert tudtuk, mily sokat veszítünk: XVI. Benedek szerette és élénk figyelemmel kísérte a megszentelt életet. De mihelyt megtudtuk, hogy utóda Bergoglio bíboros lesz, vagyis egy szerzetes, kifejezhetetlen öröm töltötte el a szívünket. Most, hogy már tíz hónap eltelt megválasztása óta, lehetetlen, hogy ne prófétai gesztust lássunk XVI. Benedek meglepő döntésében, Ferenc pápa megválasztásával pedig hatalmas ajándékot kapott az egyház, az egész világ, és benne természetesen a megszentelt élet is. A szentatya szereti és alaposan ismeri a szerzetességet és a megszentelt életet. Ne felejtsük, ő maga is megszentelt életet él. Ezekben a hónapokban nagyon sokat törődött ennek a Krisztus-követési formának az előmozdításával. Kongregációnk szorosan együttműködik a szentatyával, és erősen érzi az ő támogatását. Számomra, a kongregáció titkárának csodálatos ajándék, hogy Ferenc pápa közelében dolgozhatom.

Milyen mérleget lehet vonni a dikasztérium elmúlt évi tevékenységéről?

A mérleg, azt hiszem, nagyon pozitív. A dikasztérium rátette kezét a szerzetesélet „pulzusára”: ez az élet – evangéliumi értelemben – roppant gazdag és termékeny. A megszentelt életben – ellentétben azzal, amit a „vészpróféták” mondanak, akik nem hiányoznak sem az egyházi emberek, sem a megszentelt személyek közül (az előbbiek csak felületesen ismerik, az utóbbiak pedig egyszerűen nem úgy élnek, ahogy kellene élniük) –, tehát a megszentelt életben sok szépség, valódi életerő és evangéliumi tanúságtétel van, mert sokan szentül és prófétai elkötelezettséggel élnek a legkülönfélébb egzisztenciális peremterületeken. A dikasztérium iparkodik, hogy tevékenyen előmozdítson mindent, ami pozitív. Ezt a célt úgy próbáljuk elérni, hogy részt veszünk az általános elöljárók találkozóin, kapcsolatban állunk személyesen is sok szerzetessel – a mindennapjaink tele vannak találkozásokkal! –, továbbá gyakran jelen vagyunk egyetemes káptalanokon vagy képzési programokon. Igyekszünk a dikasztérium működésébe szervesen beépíteni azokat a tagokat, akik jól ismerik a megszentelt élet teológiáját. Szoros az együttműködésünk a férfi és a női legfőbb szerzetes elöljárók unióival, valamint a megszentelt élettel kapcsolatos témák szakértőiből álló bizottságokkal. Segítségnyújtásunk egyik további formája a dikasztérium félévente megjelenő folyóirata, a Sequela Christi, valamint az a tanfolyam, amelyet minden évben megszervezünk az Urbaninana Egyetemen. Különféle dokumentumok kidolgozásával is foglalkozunk, így például készülőben vagy egy-egy dokumentum a szemlélődő életről, a laikus testvérekről, az anyagi javak kezeléséről, illetve a Püspöki Kongregációval együttműködve a [szerzetesek és a püspökök közötti kölcsönös kapcsolatokról szóló] Mutuae relationes című dokumentum felülvizsgálatán is dolgozunk.

Hogyan tud válaszolni a dikasztérium azokra a nehéz helyzetekre, amelyekkel egyes szerzetesi közösségek küzdenek?

Bajok és nehézségek nem hiányoznak, ahogyan az egyház más területeiről sem. Gondolok itt főleg a kilépésekre, a középszerűség és a konfliktusok okozta nehézségekre, vagy az anyagi javak kezelése terén jelentkező problémákra. Nagy kihívást jelentenek ezek a dikasztérium számára. Ezekre a nehézségekre úgy próbálunk válaszolni, hogy jogi tanácsadást biztosítunk, néhány intézmény mellé pedig segítőt rendelünk egy-egy asszisztens, pápai vizitátor vagy biztos személyében. Ezeken kívül van több kezdeményezésünk nehezen kezelhető helyzetek megelőzésére: márciusban például szervezünk egy szemináriumot az anyagi javak kezeléséről szerzetesek számára. Másfelől, miként említettem már, szoros kapcsolatban állunk a szentatyával, aki mellettünk áll akkor is, amikor meg kell hoznunk nem túl népszerű döntéseket, és biztat, hogy folytassuk kezdeményezéseinket. Szeretnénk, ha dikasztériumunk élenjáró, „javaslattevő” és nemcsak a történésekre reagáló szerepet töltene be. Meg kell említenem, hogy a dikasztériumok közötti együttműködésben is sokat fejlődünk. A dikasztériumok között gyakoriak a találkozások.

Együtt haladni: erre hívta már nem egyszer Ferenc pápa a híveket, köztük a szerzeteseket. Mit jelent ez a mindennapokban?

Ez az alapelv, hogy „együtt haladjunk”, a szerzetesek számára azt jelenti, hogy egyfelől – ad intra – saját intézményünkön belül szoros kapcsolatokat ápolunk egymással, másfelől – ad extra – törekszünk az egyes intézmények közötti és a világiakkal való együttműködésre. Az intézményeinken belül az együtt haladást a közösségi testvéri élettel valósítjuk meg, amelyet ma a szerzetesség lényegi összetevőjének és küldetése elsődleges formájának tartunk. Az intézmények közötti együttműködést illetően pedig: közös programokat szervezünk, bizonyos szolgálatokat együtt végzünk, ez főleg a hasonló karizmájú intézményekre jellemző. Ez nagyon szép tapasztalat, főleg a peremterületeken. A világi hívőkkel főleg az oktatás, az egészségügy, a szociális munka területén működünk együtt. Szeretném kiemelni, hogy nekünk, szerzeteseknek ma egyedülálló hivatásunk és küldetésünk a valódi közösség, a kommunió megélése: ez szoros együttműködést, egymásra hagyatkozást, erős közösségi lelkiséget jelent. Ferenc pápa emlékeztet minket, hogy a szerzetes nem sziget. Nem hiszem, hogy távol lenne az ő gondolkodásától, ha azt mondanám, hogy az egyes szerzetes intézmények sem tekinthetik szigetnek magukat.

Az imádság és a szolgálat a szerzetesi élet két alapvető eleme. Olykor egyik vagy másik nagyobb hangsúlyt kap. Hogyan lehet összehangolni őket Isten népének szolgálatában?

A szemlélődő-misztikus dimenzió és a misszionáriusi dimenzió egyaránt alapvető elemei a szerzetesi életnek. Az elsőnek a másodikba kell torkollnia, a másodiknak pedig az elsőből kell táplálkoznia. Olyan élettervre kell szert tennünk mindnyájunknak – én „ökologikusnak” nevezném –, amely összhangban tartja ezt a két dimenziót. Ebben nagy feladat hárul a képzésre, mind a folyamatos, mind a kezdeti képzésre. Meglátásom szerint e területen „minőségi ugrásra” van szükségünk, el kell kerülni az álmiszticizmust, de az aktivizmust is, mely lebecsüli a mély istentapasztalat szükségességét.

Ferenc pápa többek között azt hangsúlyozza, hogy az evangéliumot nemcsak a földrajzi, hanem az egzisztenciális peremterületeken is hirdetni kell. Ez a felszólítás főleg a szerzeteseknek szól?

Igen. A szerzetességnek az a feladata, hogy az evangéliumot mindenütt és az élet minden területén, különösen az egzisztenciális peremterületeken hirdesse. Ferenc pápa szüntelenül biztat minket, hogy ebbe az irányba haladjunk. Ezt hangsúlyozta például november 29-én is, azon az emlékezetes találkozón a legfőbb szerzetes elöljárókkal. Akkor azt kérte a szerzetesektől, hogy induljanak el a szegénység peremterületei felé, de ugyanígy a gondolkodás peremterületei felé is. A szerzetesek már most is nagyon sokat tesznek ezeken a területeken, de nyilván nem szabad elkényelmesedni. A szerzetesség kiváltságos helyét jelentik az élet határterületei, tehát újból és újból meg kell találnunk ezeket. A megszentelt életnek – emlékeztetett akkor Ferenc pápa – prófétainak kell lennie. Erről a feladatról nem szabad lemondani, komolyan kell venni. Nem lehet pusztán megjátszani a prófétaságot.

A befogadást kérő bevándorlók és otthontalanok a megszentelt személyeket is kihívás elé állítják. Hogyan válaszolnak erre?

Ezek a problémák megkövetelik a szerzetesektől, hogy közelebb lépjenek a szegénység e formájához. Nemcsak fizikai közelségre gondolok, hanem főleg egzisztenciális közelségre: életstílusuk ne távolítsa el őket a szegényektől és ne botránkoztassa meg a szegényeket. A szerzetesek fogadalommal vállalt szegénységét nem szabad merő ideológiává alacsonyítani, hanem konkrét életformát kell jelentenie. A szerzeteseknek sokkal mértékletesebb, visszafogottabb, egyszerűbb életet kell folytatniuk, olyat, amely nagyobb összhangban van a szegénységi fogadalmukkal, és lehetővé teszi, hogy valóban szabadok legyenek az anyagi javaktól, és annak is érezzék magukat. Szolidaritást kell vállalniuk a szegényekkel, rendelkezésükre kell bocsátaniuk a szerzetesekhez tartozó struktúrákat és tereket, és meg kell osztaniuk velük az isteni gondviseléstől érkező javakat. A szerzetesek e téren is nagy feladatok előtt állnak. Már most is sokat tesznek a nélkülözőkért, de a szeretet sokkal többet kér tőlük.

Milyen tervei vannak a kongregációnak?

Mindenekelőtt azt kell megemlítenem, hogy a 2014-es és 2015-ös esztendő a megszentelt élet évének előkészítésével és megünneplésével fog telni. Azt szeretnénk, és azon dolgozunk, hogy a 2015-ös év minden megszentelt személy számára kegyelmi esztendő legyen. Sok tervünk van, többek között az, hogy 2014-ben egy szemináriumot (tanulmányi napokat) fogunk szervezni az anyagi javak kezeléséről. Ez március 8-9-én lesz Rómában, az Antonianum auditóriumában, az összes férfi és női szerzetesrend ökonómusa részt vesz majd rajta. Novemberben tartjuk kongregációnk plenáris ülését, amelynek központi témája a megszentelt élet novumja, újdonsága lesz. Továbbá rendszeres időközönként levelet küldünk majd minden szerzetesnek, e levelekben Ferenc pápa tanítását szeretnénk a szerzeteséletre alkalmazni. Ezáltal segítjük majd minden egyes szerzetes felkészülését a megszentelt élet évére, amikor nemzetközi találkozókra is sor kerül Rómában.

(Készítette: Nicola Gori)

Fordította: Tőzsér Endre SP

Megjelent:
L’Osservatore Romano (Az Új Ember kéthetente megjelenő melléklete) II. (2014/3) (2014. február 2.) 1. és 3. old.