Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

péntek, március 02, 2012

Csiksomlyó - UNESCO

Mivel már  Krónikában is megjelent, hogy ülésezett a csíksomlyói pünkösdszombati fogadalmi  búcsúnak az UNESCO szellemi világörökségi listájára való jelölésével foglalkozó bizottsága, gondoltam résztvevőként összefoglalom a tapasztalataimat.
A bizottságot Kelemen Hunor művelődési miniszter hozta létre és nevezte ki annak a tagjait.  A cél, hogy dolgozzák ki a jelöléshez szűkséges anyagot-, töltsék ki az űrlapokat. A bizottsági tagokon kívül képviseltette magát Csíkszereda önkormányzata, a megyei tanács és néhány civil szervezet.
A szervezők úgy nyilatkoztak, hogy azért hívták a fenti szervezeteket, képviselőket, hogy minél több támogatója legyen a jelölésnek, olyanok részéről, akik bármilyen szinten kapcsolatba kerülnek-, vagy kerülhetnek a búcsúval. Minden támogató szervezetnek írásban be kell nyújtania, hogy mit tesz a búcsú érdekében, valamint egy támogató nyilatkozatot kell aláírnia. Ugyanakkor egy négy évre szóló védelmi tervet fognak kidolgozni, amibe ezeket a szervezeteket és még másokat is szándékoznak bevonni.
 Az ülésen szó esett a jelölés előnyeiről. A bizottság vezetője az alábbiakat sorolta fel:
-          A búcsú színvonalának-, hírnevének (presztízsének) emelése.
-          A búcsúval kapcsolatos rendezvények használhatják az UNESCO jelvényét.
-          Anyagi hátteret is biztosíthat rendezvényeknek európai és UNESCO alapokból.
-          A meglévő értékek védelme

Összegezésként úgy gondolom, hogy az egész folyamat pozitív hozadéka lehet a civil szférával való összefogás, amelyben egyenlő félként kezelik a ferences provinciát. Úgy tűnik, hogy a búcsú eredeti lelkiségének és szellemiségének, identitásának a megőrzése a kimondott cél. Legalább is az ülésen ez elhangzott.
Országos szinten is ismertebbé válhat a búcsú. Szóba került, hogy a bukaresti falu múzeum a kutatási tervébe beleveszi a zarándoklat tanulmányozását, és egy könyvet szándékoznak kiadni a búcsúról.
Nemzetközileg is szélesebb körben megismerhetik a búcsút. Legalább is kérdésünkre, két horvát püspök, akiknek hasonló egyházi rendezvénye felkerült a listára, pozitívnak értékelte a felkerülést, és azt írták, hogy az óta sokkal ismertebbé vált az esemény.
 

Nincsenek megjegyzések: