Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

kedd, november 23, 2010

Az idők jelei

Felvétel a templom térről
Újra a 33 évközi vasárnap evangéliumi szakasza kerül felolvasásra:  Lk 21,5-11
Ennek az evangéliumi résznek az olvasásakor két hibát követhetünk el.
Az egyik hiba, hogy mindenütt a világ végének jeleit látjuk, ez foglalja le a mindennapjainkat és rettegésben élve, kizárólag a világ végének a bekövetkezéséről beszélünk.
A másik hiba, hogy ezt az egész gondolkodást teljesen túlhaladott-, maradi elképzelésnek tekintjük, és egyáltalán nem foglalkozunk vele. Ez szerint teljesen erre a világra rendezkedünk be, és nem is gondolunk a végre. Nem mérlegeljük a cselekedeteinket, hogy mi a maradandó és mi a veszendő bennük, mi az örök érték és mi a mulandó.
Mindkét végletet el kell kerülnünk, úgy hogy a mindennapi feladat teljesítésünk, tanúságtevő keresztény élet legyen, amely másokat is Krisztus követésére buzdít..... a prédikáció itt

Nincsenek megjegyzések: