Testvérek vagyunk

Isten igéje a nagyböjti időben is elkísér és bőséges elmélkedési anyagot kínál.
Iz 1,10.16-20; Zs 49; Mt 23,1-12

Már az Ó-szövetségi olvasmány a vallásos élet gyakorlati oldalára figyelmeztet. Izaiás így ír: „tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottat.”

Az evangéliumi rész is ezen a nyomon halad tovább. Jézus korának a legvallásosabb embereinek számító farizeusokkal vitatkozik, hogy személyesebb elkötelezettségre vezesse őket és ez által üzen mindazokat, akik a mindennapjaikban eligazítást keresnek. Néhány olyan dolgot tesz szóvá, ami feltűnő volt a farizeusok magatartásában és minden erővel kerülendő. A farizeusok és írástudók a nép tanítói voltak. Az lett volna az elsődleges feladatuk, hogy szóval és példájukkal irányt mutassanak másoknak. Mivel ezzel visszaéltek, nagyon elmarasztaló Jézus következtetése: „tegyetek meg és tartsatok meg mindent, amit mondnak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket…… Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek.”

Jézus konkrét dolgokat helytelenít a magatartásukban: azt például, hogy feltűnő módon fitogtatják a vallásosságukat, vendégségbe szeretnek előkelő helyre ülni, elvárják, hogy a megbecsülés jeleként az emberek, nyilvánosan köszöntsék őket. Jézus azt helyteleníti, hogy visszaéltek az Istentől kapott helyzetükkel, a lelki hatalmukkal, és a szolgálat helyett másokon uralkodtak. Ehhez kapcsolja Jézus a következtetést és örök érvényű tanítását: „aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája.”

Assisi szent Ferenc annyira megértette ezt az evangéliumi követelményt, hogy azt tűzte ki célul önmaga számára, hogy mindenkinél kisebb akar lenni. Ezt kérte követőitől is, ezért lett a ferences rend hivatalos neve, hogy a kisebb testvérek rendje. Szent Ferenc példája mutatja, hogy minden kor kereszténye meg kell, hogy találja azt a módot, ahogyan adott helyzetében megvalósíthatja az evangélium tanítását.

Valójában manapság is megkísérthet a helytelen magatartás, hogy mások fölé helyezzük magunkat és a szolgálat helyett, uralkodjunk. Ez bármilyen életkörülménybe előfordulhat. Uralkodhatunk a családtagjainkon, a ránk bízottakon vagy túlzott igényeinkkel a környezetünkön. A nagyböjti önvizsgálatunknak arra is ki kell terjednie, hogy felülvizsgáljuk a magtartásunkat, másokhoz fűződő kapcsolatunkat. Nem eshetünk a farizeusok hibájába, hogy a vallásosságunk csak elméleti legyen, gyakorlati következmények nélkül.

Jó, hogyha rákérdezünk arra, hogy kik azok, akik leginkább rászorulnak a mi segítségünkre, és mit tehetünk az érdekükben. Tartsuk szem előtt Jézus biztató megállapítását: „egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.”

A mai napra ajánlom elolvasni a Barsi Balázs atya elmélkedését.