szombat, július 31, 2010

csütörtök, július 29, 2010

Az Úrért végzett munka!

Márta a háziasszonyok védő szentje. A keresztény lelkiségben a vendéglátás mindig is fontos erény volt. Innen a latin mondás is, hogy vendég jött, Krisztus érkezett. Szent Benedek a szabályzatában azt kérte a szerzetesektől, hogy az érkező vendéget úgy fogadják, mintha Krisztus látogatná meg őket. Azt írja, hogy miután együtt imádkoztak a vendéggel, váltsanak békecsókot, hallgassák meg a Szentírás tanítását és lássák el kellőképpen. Ez kiemeli, hogy az imádságot, a Krisztusra figyelést, semmi nem előzheti meg. Sőt ez az alapja mindennek.
Prédikáció...

hétfő, július 26, 2010

Imádság és lelki alkat 1.rész



Előadás az Árkoson tevékenykedő ferences nővéreknek, imádság és lelki alkat témában. Első rész.
A téma írásban itt elolvasható.

csütörtök, július 22, 2010

A Szeretet Hatalma

Mária Magdolnát az Úr Jézus iránti szeretete ösztönözte, hogy Húsvét hajnalán a keresésére induljon. Semmi nem számított akadálynak, csakhogy láthassa az Urat. Ennek a szeretettől ösztökélt keresésnek meg is lett a jutalma, mert találkozott az élő Krisztussal, aki a nevén szólította. Most már bátran mondhatta, "láttam az Urat." Vezessen bennünket is a szeretet, hogy a mindennapjaink körülményeiben megláthassuk az Urat és ezt másoknak is elmondhassuk. ....... prédikáció

kedd, július 20, 2010

Lelki rokonság



Szentmise Udvarhelyen, a Barátok templomában.
Mise: Ft. Vass Ince, prédikáció fr. Mihály ofm

vasárnap, július 18, 2010

szombat, július 17, 2010

péntek, július 16, 2010

Pálpataka

Nagyon szép környezetben telt a tegnapi napunk. Az Udvarhely-szombatfalvi plébánia hittancsoportja Pálpatakán táborozik. Meghívtak bennünket is, hogy egy szűk napra kapcsolódjunk be a tábori életükbe.
Megérkezésünkkor javában folyt a tábori verseny. Addig a csoport a "szeretet nyelvekről" beszélt, Kató vezetésével. Finom ebédet is kaptunk a vendéglátóinktól. Utána a templomban kérdezgették a csoportot az életükről, tevékenységeikről.Jól sikerült beszélgetés volt, és remélem tanúságtevő is egyben.

csütörtök, július 15, 2010

Imádság és lelki alkat

I. Az általános viselkedés alapján (az ingerekre adott válasz szerint):
  1. Kifelé forduló (extrovertált)
Jellemzői:
Érdeklődése és energiái kifele irányulnak. Könnyen létesít kapcsolatot. Társas lény. Természetétől fogva nyílt. Nem kedveli a magányt. Erejét a többiekkel való érintkezés újítja meg. Nem szívesen tartózkodik otthon, szinte büntetésként éli meg.
Imádsága:
Nem könnyű rendszeres imaéletet élnie. Imádsága inkább az Úrért végzett szolgálathoz kapcsolódik. Nehezen köti le az elmélkedés, inkább cselekedni akar. Az imája rövid lélegzetű szokott lenni. A személyes imából nem igazán merít erőt, ösztönzést.
Segítségére van a közös imádság, mert nem kell egyedül kínlódnia. A többiek jelenléte ösztönzően hat rá. A közösségben ő teszi meg azokat a konkrét lépéseket, amely elindítja az imádságot. Első a közbenjáró imádság gyakorlásában, mert észreveszi a konkrét szűkséget.
  1. Befelé forduló (introvertált)
Jellemzői:
Érdeklődése és energiái befele irányulnak. Nehezen létesít kapcsolatot, inkább félénk. Igényli a magán életet. Inkább a gondolatok érdeklik semmint a dolgok. Mély érzések jellemzik. Melegszívű. Hűség, kitartás jellemzi.
Imádsága:
Jobban szeret egyedül imádkozni. Mindig újra kell töltenie az akkumulátorait a magányban, csendben. Nem okoz gondot a rendszeres imaélet. Igényli azt. Inkább benső világára összpontosít. Nemigen megy neki a nyilvános imádság.

szerda, július 14, 2010

Ferences Félóra (9)



Tartalom:
Szent Bonaventura
S.Damamianoi kereszt, Jézus Sebhelyei
Marosszéki Gyermekkórus
Ferences Nevelés 2. rész

kedd, július 13, 2010

15. Évközi hét, Kedd



Keddi szentmise Székelyudvarhelyen, a Barátok templomában. Misézik Ft. Vass Ince, prédikáció fr. Mihály ofm

hétfő, július 12, 2010

Tábor a kolostorunkban

Szombat este óta a kolostorunkban "vendégeskedik" a kolozsvári ferences világi rendi - családos - csoport. Számokban mintegy 25 felnőtt és 16 gyerek lakik nálunk a hét folyamán. Ez a szokásos nyári kikapcsolódásuk. Napközben a gyereketeket a szomszédban élő nővérek foglalják le, miközben a felnőttekkel idén az imádság témáját járjuk körül. Vasárnap Carlo Caretto, Városban pusztai magányod c. könyvének a segítségével elmélkedtünk. Ma délelőtt a San Damianói kereszttel ismerkedtünk. Délutánra pedig az ima és lelki alkat volt a témánk. A téma fő forrása:  Pablo Martinez Vila, Bp. 2009, Harmat kiadó. Gazdag és változatos program ígérkezik a hétre. Azt hiszem mindannyiunknak hasznos lesz, több szempontból is. Alkalomadtán még jelentkezem néhány képpel, rövid híradással.


péntek, július 09, 2010

Beszélgetés a papi pedofiliáról



Az egyháziak által elkövetett, kiskorúakkal való szexuális visszaélések eseteinek nagyobb része valójában efebofília, vagyis a kamaszok, még pontosabban: kamasz fiúk iránti vonzódás. Stéphane Joulain atya, pszichoanalitikus és családterapeuta szerint a pedofília olyan fixáció, amelynek eltérő okai lehetnek.

csütörtök, július 08, 2010

Jubileumi ünnepség

A mallersdorfi ferences nővérek jubileuma. Gizella nővér 65-, Ancilla, Benjamina, Konstantina nővér 60 éve tettek fogadalmat. 

kedd, július 06, 2010

14. évközi hét, Kedd



Évközi 14. hét, Kedd szentmise Székelyudvarhelyen a barátok templomában. Főcelebráns Ft. Vass Ince, prédikáció fr. Mihály ofm

hétfő, július 05, 2010

A találkozás lehetősége



A Székesfehérvár-Öreghegyi Rk. Egyházközség által készített kisfilmben Tornyai Gábor plébános elmélkedik a fájdalmas, nehéz pillanatokban megvalósuló istentapasztalás lehetőségéről.

szombat, július 03, 2010

14. évközi vasárnap

14evkc
View more presentations or Upload your own.

Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: ,,Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!'

péntek, július 02, 2010

Sarlós Boldogasszony ünnepe

A mai ünnep a kegyelmi találkozás és a megérintettség ünnepe. A találkozásban mindig valami titok tárul fel, és újabb lehetőségeket hordoz. Ez leginkább az Istennel való találkozásra érvényes. Legyünk nyitottak a találkozás-, a találkozások kegyelmeire. Örvendjünk azoknak a felkínálkozó lehetőségeknek, amelyek közelebb visznek az Úrhoz.

Bővebben az ünnepről a Virtuális Plébánia honlapján.

csütörtök, július 01, 2010

Seraficum



A székelyudvarhelyi ferences kollégium honlapjának bemutatása.
http://frh.theol.u-szeged.hu/mihaly/seraficum