kedd, május 27, 2014

szombat, május 24, 2014

Ferenc pápa Jordániában


Ferenc pápa megérkezett Jordániába, szentföldi látogatásának első állomás helyére.

Boldogságkeresés


Prof. Dr. Bagdy Emőke előadására a csíksomlyói kegytemplom - pápai kisbazilikában.
A „boldogság kék madarát” elérhetetlennek véljük. Az önmagában is kérdéses, mit értünk boldogság alatt. Ez a legszubjektívebb élményünk, egyszersmind a legvágyottabb életérzésünk. A depresszió, a szorongásos zavarok és a pszichoszomatikus betegségek korát éljük, elterjedésük népbetegség szintű. Ez így van a „nyugati kultúrában” és a fogyasztói szellemiségű, globalizálódott világ számos területén is. Nem tudunk úgy élni, hogy igazán jól érezzük magunkat az életben. Vajon miért és mit tehetünk önmagunkért, a családokért és a közösségekért? Az egészségpszichológia úgynevezett „pozitív pszichológiai életminőséggel” foglalkozó ága kezdte vizsgálni azokat a tényezőket, amelyek interkulturálisan jelentősnek bizonyulnak a szubjektív jól-lét érzés kialakításában. Seligman, Ljubomirsky, Feather, Fredrickson, Csikszentmihályi és mások kutatásai nyomán megszületett a boldogság-integratív elmélete, amely a genetikai, környezeti és változtatható tényezők összefüggésében tárja elénk, milyen személyes felelősségünk és részünk lehet a boldogságélmény elérésében és a jól-lét érzés fenntartásában. Az előadás mindnyájunk számára fontos tanácsokat fogalmaz meg, mit tegyünk annak érdekében, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben. Tíz tényezőjét kutatási eredmények támasztják alá. Ezek: az altruizmus gyakorlása; a testi épségért és a lelki egészségért végzett elegendő mozgás, szellemi aktivitás; a flow (áramlat-élmény) képességének gyakorlása; a megbocsátás és engesztelni tudás; az optimizmus, az életderű kibontakoztatása; a mosoly és nevetés gyakorítása; a meditáció és/vagy ima művelése; a felülemelkedés és átszellemítés képességének kiművelése; az elismerés, a hála, a köszönet és a szeretet érzésének kifejezése; gyakori és intenzív együttlét azokkal, akiket szeretünk, a testi érintés/ölelés, a szeretetkifejezések kultiválása. Mindezekről bővebben szólunk az előadásban, feltárva ezek tudományos bizonyítékait, és kifejtve, hogyan törekedhetünk ezeknek a tényezőknek az életünkbe történő beépítésére.

kedd, május 20, 2014

Szent Antal kilenced 6.


Kezdés: 2014. máj. 20. Szent Antal nagykilenced a csíksomlyói kegytemplomban. Az este 7-kor kezdődő szentmise keretében Illyés Zsolt csíkszentléleki plébános mond szentbeszédet.

kedd, május 06, 2014

Szent Antal kilenced 4.


Szent Antal nagykilenced a csíksomlyói kegytemplomban. Az este 7-kor kezdődő szentmise keretében, Illyés Zsolt csíkszentléleki plébános mond szentbeszédet.

szombat, május 03, 2014

Első szombat


Ünnepélyes Mária-köszöntő az esti 7 órás szentmisén. A közvetités 5 órától kezdödik.