Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

péntek, március 12, 2010

Jézus haja


A haj jól elrendezett formában fonja körül Jézus arcát és gyöngéden hull a vállára. Jézus arcának szépségét a haja is kifejezi, ezzel kölcsönözve a nyugodt szépséges és előkelő magatartást. A haja színe barna. A földre és a hervadó lombra emlékeztet. Ahogyan a vállaira hull, olyan mintha a tincsek erős gyökeret eresztenének.
Nálunk a kisebb testvérek rendjében és a kapucinusoknál a habitus színe barna, ami a bűnbánatra emlékeztet és utal az engedelmesség és szegénység erényére is. Mégsem komor szín, hanem bizonyos vidámságot is sugároz. A bűntől megváltott ember öröme ez.
Szent Ferenc a szegénység jeleként festetlen zsák ruhát hordott, ami valószínű szürke lehetett. „A szegények atyja, a szegény Ferenc, mindenben a szegényekhez igazodott, és nehezen tudta elviselni, ha magánál szegényebb emberrel találkozott; természetesen nem hiú dicsőségvágyból, hanem kizárólag részvétből. És jóllehet egyetlen hitvány és durva habitussal is beérte, sokszor ezt is kész volt megosztani egy-egy szegénnyel. (1 Cel 76)
A hosszú haj, és a szakáll a Szentírásban Istennek szenteltség jele volt.
Nazireus a héber „nazir”, azaz az „Úrnak szentelt,” szóból ered és olyan személyre utal, aki önmegtartóztató fogadalmat tett, mely egy bizonyos időre, néha pedig egy egész életre szólt. Tartózkodni kellett a szeszes ital fogyasztásától, holttest megérintésétől és hosszú hajat, szakállat növesztettek.
A bírák könyvének 13.-16. fejezetében szereplő Sámsonnak a hajában volt az ereje és addig tartott az Istennek szenteltsége, amid Delila csellel le nem vágta.
 A San Damianoi keresztről azt mondtuk, hogy szent János evangélista teológiáját tükrözi. Jn. 6,67-ben, a csodálatos kenyérszaporítás után Jézus az Élet Kenyeréről beszél. A beszéd hatására sokan elpártolnak. Ezt látva a tanítványoktól is megkérdezte: „Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.”Ilyen kell, hogy legyen a mi hitünk és ismeretünk is az Úr Jézusról. Ő mindannyiunk számára az Isten Szentje, mégis bátran mehetünk hozzá, vagy épp ezért mehetünk hozzá.
Szent Ferenc a Fölséges Isten Dicséretében így imádkozik:
Szent vagy, egyetlen Úristen,…..
te vagy a jó, minden jó, a legfőbb jó,
az Úr, az élő és igaz Isten.
Te vagy a szerelem, a szeretet;
            te vagy a bölcsesség,
            te vagy az alázat,
            te vagy a türelem.
            te vagy a szépség,
            te vagy a kedvesség,
            te vagy a biztonság,
            te vagy a megnyugvás,
            te vagy az öröm,
            te vagy reményünk és vigasságunk,
            te vagy az igazságosság,
            te vagy a mértékletesség,
            te vagy a minket egészen betöltő gazdagság.

4 megjegyzés:

Kifestős írta...

Nekem is nagyon tetszik. Elsőre egy szó: "keresztény művészet" fogott meg.
Ahhoz, hogy VII osztályban az emberi test arányait és művészettörténetet tanítottak, jól kiegészíti és szükséges erkölcsi oktatás, hitoktatás.
Itt azért többről van szó. Nagyon tetszik a szemléletfrissítés.

Apulchra írta...

Szent Ferenc rendjében a remeték habitusa szürke, mint a Csíksomlyó-i remetéé, Antal testvéré, ha jól tudom. Egyedüli ferences barát, akinek hosszú haja és szakálla van. A ferences remeték nem a kisebb testvérek rendjéhez tartoznak, hanem a Rend külön ága lenne, mint pl. a kapcinusok?

Bőjte Mihály írta...

Rendünkben a remeték ruhája szintén barna. Számukra szent Ferenc külön regulát irt, de nem külön rend, és közösségben élnek. Pl. az Alvernán. Az Antal testvér féle remeték intézménye az egyházmegyés püspökhöz tartozik, és nem ferencesek - saját szabályzatuk van amit a püspök hagy jóvá. A szabályzatban kell szerepelnie a ruha színének is, ami a somlyói remeténél szürke.
A Somlyó hegyén lakó remetének annyiban van kapcsolata a ferencesekkel, hogy az érsek úr a mindenkori Csíksomlyói házfőnökre bízta. Mivel egyedül él, és nem közösségben ezért legközelebbi elöljáróként jelölte meg az érsek úr a somlyói házfőnököt.

Apulchra írta...

Köszönöm szépen a felvilágosítást, sokan leledznek még ebben a tévhitben. Most nyert értelmet számomra a KEK két paragrafusa:

A REMETE ÉLET

920 A remeték, még ha nem is mindig tesznek nyilvános fogadalmat a három evangéliumi tanácsra, "a világtól szigorúbban elkülönülve a magány csöndje, az állandó imádság és a vezeklés által Isten dicséretére és a világ üdvösségére áldozzák életüket". [474]

921 A remeték mindenkinek megmutatják az Egyház misztériumának mélyebb lényegét, mely a bensőséges, személyes kapcsolat Krisztussal. A remete emberi szemek elől elrejtett élete néma prédikálása Annak, akinek odaadta az életét, mert számára Ő minden. Sajátos hivatás ez, mely arra szól, hogy a pusztában, a lelki harcok közepette találja meg a Megfeszített dicsőségét.

Nagyon jó ez a San Damiano-ikon sorozat. Amikor megláttam először az ősi S. Maria della Bruna ikont, arról álmodoztam, hogy ha meglenne "az anyagi" feltételem: technikai tudás, olaj, vászon, stb., én is festenék egy szép Mária-ikont, Kisjézussal. Hajaj... sokkal több kell ehhez, most erről is felvilágosított Mihály atya. Majd megfestem a lelkemben:)))