Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

csütörtök, augusztus 25, 2022

Békeszező Király

 

Egy Szent Ferencnek tulajdonított ima szövegét fedezte fel Aleksander Horowski atya, a Kapucinus Történeti Intézet elnöke és a Bibliographia Franciscana szerkesztője a madridi Nemzeti Történeti Levéltárban (Archivo Histórico Nacional), egy olyan kézirat vizsgálata során, amelyben Szent Klára Végrendeletének átirata található. 

Bővebben 

kedd, augusztus 09, 2022

Szent Teréz Benedikta

 

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzős; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,1-13
 
Elmélkedés
Az evangéliumi rész a készség-, és a bölcsesség erényét dicséri. Jézus példabeszédet mondott az okos és a balga szüzekről, akik lámpással várakoztak a vőlegény érkezésére. Az éj sötétjében olaj-lámpással kellett megvilágítani a lakodalmi menet útját. Mivel nem volt ismert a várakozás hosszúsága, az okos szüzek tartalék olajról is gondoskodtak. A balgák viszont ezt elmulasztották, és ez lett a vesztük. Őket készületlenül találta a vőlegény érkezése, és így a lakodalmi ünnepségen kívül rekedtek. A tanítás Isten országáról szól, és arról a feladatunkról, hogy készséggel dolgozzunk-, és várakozzunk a vele való találkozás érdekében. A vallásos élet magában foglalja mind az aktív tevékenységet, mind Isten ajándékainak a készséges befogadását. A hit Isten ajándéka, de a hit szerinti élet erőfeszítést is jelent. Talán itt nyer értelmet az is, hogy a példabeszédben az okos szüzek miért nem adhattak kölcsön olajat a balgáknak. A lámpás jelképezheti az ajándékba kapott hitet és a lehetőségeket, a lámpásba való olaj pedig az általunk végzett jó cselekedeteket. A keresztény életben senki nem dicsekedhet más jó cselekedeteivel, másnak az erényeivel, ugyanis ez személyesen vagy megvan, vagy hiányzik, de nem lehet kölcsönkérni.
A mai nap szentje, Szent Teréz Benedikta szerzete nő,1891-ben született Breslauban, zsidó szülők tizenegyedik gyermekeként. Nagy érdeklődéssel fordult a filozófia felé. Az igazság szenvedélyes keresője volt. Kezdetben nem tudta, hogy magát Istent keresi. Nagy hatással volt rá Avilai szent Teréz életrajza. Amikor befejezte az olvasását, azt mondotta ez az igazság, amit keresek. A kereszténységgel való számos találkozás hatására 1922 január 1-én megkeresztelkedett. Bár szeretett volna a Kármelbe lépni, de a tanítás és oktatás lett a feladata. Vágya csak 1933-ban teljesült, és Köln városának monostorába lépett be. 1938-ban tett örök fogadalmat. 1942 augusztus 5-én, több nővérrel együtt a Gestapo elhurcolta és augusztus 9-én az auschwitzi haláltáborban fejezte be életét. Boldoggá avatása Kölnben 1987 május 1-én-, szentté avatása 1998 október 11-én, Rómában, a szent Péter téren történt.
Az üdvözült lelkek-, a szentek utat mutatnak, ők az okos szüzek, akiket Uruk érkezését égő lámpákkal fogadták. Az ő példájukból tanulnunk kell, imában kérnünk kell a közbenjáró segítségüket, de a mindennapi keresztény élet útját nekünk is végig kell járnunk. Az üdvösség elnyeréshez szűkség van a mi erőfeszítésünkre is. Adjunk hálát Istennek, hogy az ő kegyelméből mi is megkaptuk a hit ajándékát. Ugyanakkor készítsünk mérleget a keresztény életünkről, megvizsgálva hogy kihasználjuk-e a naponként elénk táruló lehetőségeket-, úgy hogy jó cselekedetekkel tápláljuk-, és ébren tartjuk hitünk lámpását, hogy majd így találhasson bennünket is az Úr érkezése.

hétfő, augusztus 01, 2022

Augusztusi liturgikus naptár

1. hétfő: LIGUORI SZENT ALFONZ
(A hét Szent Makkabeus testvér, Szent Eleazar)
Jer 28,1-17; Zs 118,29-102; Mt 14,13-21
Eltöröllek, mert beszéded engedetlenség volt az Úrral szemben
2. kedd: Porciunkula
(Vercelli Szent Özséb)
Jer 30,1-2.12-15.18-22; Zs 101; Mt 14,22-36
Mivel sok a bűnöd, ezért bántam így veled
3. szerda
Jer 31,1-7; Jer 31,10-13; Mt 15,21-28
Örök szeretettel szerettelek
4. csütörtök: VIANNEY SZENT JÁNOS
Jer 31,31-34; Zs 50; Mt 16,13-23
Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be
5. péntek
(Szűz Mária római főtemploma - Havas Boldogasszony)
Náh 2,1.3; 3,1-3.6-7; MTörv 32,35-41; Mt 16,24-28
Hol találok olyanokat, akik részvéttel vannak Ninive iránt?
6. szombat: URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA (ünnep)
Dán 7,9-10.13-14; Zs 96; 2Pét 1,16-19; Lk 9,28b-36
Ruhája fehér volt mint a hó
7. vasárnap: ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP
(Szent II.Szixtusz és vértanútársai, Szent Kajetán, Szent Donát)
Bölcs 18,6-9; Zs 32; Zsid 11,1-2.8-19; Lk 12,32-48
Néped várta az igazak megszabadulását
8. hétfő: SZENT DOMONKOS
Ez 1,2-5.24-28c; Zs 148; Mt 17,22-27
Ilyen volt az Úr dicsőségének a látványa
9. kedd: KERESZTRŐL ELNEVEZETT SZENT TERÉZ BENEDIKTA Európa társvédőszentje (ünnep)
Oz 2,16b.17b.21-22; Zs 44; Mt 25,1-13
Eljegyezlek magamnak örökre
10. szerda: SZENT LŐRINC (ünnep)
2Kor 9,6-10; Zs 111; Jn 12,24-26
Aki bőven vet, bőven is arat
11. csütörtök: SZENT KLÁRA
(Szent Zsuzsanna)
Ez 12,1-12; Zs 77, 56-62; Mt 18,21 - 19,1
Én intő jel vagyok számotokra
12. péntek
(Chantal Szent Johanna Franciska)
Ez 16,1-15.60.63; Iz 12, 2-6; Mt 19,3-12
Emlékszem szövetségemre, melyet ifjúkorodban kötöttem veled
13. szombat: BOLDOG XI.INCE PÁPA
(Szent Ponciánusz és Hippolitusz, Boldog Aviánói Márk)
Ez 18,1-10.13b.30-32; Zs 50; Mt 19,13-15
Mindenkit a maga tettei szerint ítélek meg, térjetek hát meg, és éljetek
14. vasárnap: ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP
(Szent Maximilián Kolbe)
Jer 38,4-6.8-10; Zs 39; Zsid 12,1-4; Lk 12,49-53
A nép miatt meg kell halnia ennek az embernek
15. hétfő: SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE(NAGYBOLDOGASSZONY) (főünnep)
(Szent Tarzíciusz)
Jel 11,19a; 12,1-6a.10; Zs 44; 1Kor 15,20-26; Lk 1,39-56
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap
16. kedd
(Szent Rókus)
Ez 28,1-10; MTörv 32,26-36; Mt 19,23-30
Felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál, pedig csak ember vagy
17. szerda
Ez 34,1-11; Zs 22; Mt 20,1-16a
Szétszóródott a nyájam, és nincs, aki utána járjon
18. csütörtök
(Szent Ilona, Szent Klaudia, Szent Rajnáld)
Ez 36,23-28; Zs 50; Mt 22,1-14
Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek
19. péntek: SZENT BERNÁT
(Eudes Szent János, Tolomei Szent Bernát)
Ez 37,1-14; Zs 106,2-9; Mt 22,34-40
Lelkemet adom belétek, életre keltelek benneteket
20. szombat: SZENT ISTVÁN KIRÁLY (főünnep)
(Szent Sámuel próféta)
Péld 4,10-15.18-27; Zs 65; Ef 4,17-24; Mt 7, 24-29
Eligazítalak a bölcsesség útján, vezetlek az igazság ösvényein
21. vasárnap: ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP
(Szent X. Piusz pápa)
Iz 66,18-21; Zs 116; Zsid 12,5-7.11-13; Lk 13,22-30
Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket
22. hétfő: SZŰZ MÁRIA KIRÁLYNŐ
2Tessz 1,1-5.11b-12; Zs 95; Mt 23,13-22
Dicsekszünk veletek Isten egyházában: állhatatosságtokkal és hitetekkel
23. kedd
(Limai Szent Róza, Benizzi Szent Fülöp)
2Tessz 2,1-3a.14-17; Zs 95; Mt 23,23-26
Isten kezdettől fogva kiválasztott titeket az üdvösségre
24. szerda: SZENT BERTALAN APOSTOL (ünnep)
Jel 21,9b-14; Zs 144; Jn 1,45-51
Az alapköveken a Bárány tizenkét apostolának neve volt
25. csütörtök
(Szent Lajos, Kalazanci Szent József)
1Kor 1,1-9; Zs 144; Mt 24,42-51
A Krisztusról szóló tanítás megerősödött köztetek
26. péntek
1Kor 1,18-25; Zs 32; Mt 25,1-13
Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki Isten ereje
27. szombat: SZENT MÓNIKA
1Kor 1,26-31; Zs 32; Mt 25,14-30
Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!
28. vasárnap: ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP
(SZENT ÁGOSTON)
Sir 3,17-18.20.28-29; Zs 67,4-11; Zsid 12,18-19.22-24a; Lk 14,1.7-14
Alázd meg magad, akkor majd kegyelmet találsz az Istennél
29. hétfő: KERESZTELŐ SZENT JÁNOS VÉRTANÚSÁGA
(Szent Szabina)
Jer 1,17-19; Zs 70,1-17; Mk 6,17-29
Megerősített várossá, vasoszloppá és ércfallá teszlek téged
30. kedd
(B. Ildefonso Schuster)
1Kor 2,10b-16; Zs 144; Lk 4,31-37
A Lélek mindent átlát, még Isten mélységeit is
31. szerda
1Kor 3,1-9; Zs 32; Lk 4,38-44
Istennek vagyunk munkatársai

  • Igenaptár: https://igenaptar.osb.hu/202208.html
  • Predikációk: http://mihaly.csiksomlyo.ro/c.htm
  •