Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

szombat, március 20, 2010

Menj !

5nbc
View more presentations or Upload your own.

Jézus ekkor azt mondta neki: ,,Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!'

1 megjegyzés:

Ebedfia írta...

A Farizeusok és az Írástudók, mint a nép tanítói, megkövetelték a tiszteletet, de ők nem voltak tisztelettudók.

Jézus, ahogy a festményen látható, családias körülmények között tanította az őt hallgató népet, a farizeusok pedig berontottak hozzájuk és egy házasságtöréssel gyanúsított asszonyt hurcoltak elé.

Mózes törvényére hivatkoztak, hogy az ilyenek köveztessenek meg.
Ezek a rabbik azzal együtt, hogy szavaikkal tisztelték a törvényt, az asszony bevádolásával megszegték annak előírásait. A férj kötelessége volt ugyanis, hogy eljárást indítson felesége ellen, tehát a férj akarata ellenére nem ítélhették el a félrelépett asszonyt. Azon kívül az esetet tanúkkal kellett bizonyítani, és a bűnös feleket egyformán kellett büntetni!

Elitélés esetén a tanúknak kellett az első követ a vádlottakra dobniuk.

A vádlók eljárása tehát teljesen jogtalan volt. Jézust tőrbe akarták csalni. Úgy gondolkodtak, hogy Jézus vagy védelmezi, vagy elitéli az asszonyt, mivel harmadik lehetősége nincs. Ha védelmezi, akkor Mózes, ha elitéli, akkor a Rómaiak törvényébe ütközik.

A vádlók nem ismerhették még azt a jó magyar közmondást, hogy „Aki másnak vermet ás, maga esik bele”

Jézus valószínű, hogy keményen a vádlók szemébe nézhetett és nem hagyta, hogy állásfoglalásra kényszerítsék, hanem írni kezdett a porba.

Szokatlannak tűnik, hogy Jézus, bár a porba, de mégis írt valamit. Az egyes egyházatyák tudni vélik, hogy a farizeusok bűneit írhatta fel.

Talán ez az egyetlen evangéliumi rész, amely Jézus írásáról szól. Ő ugyanis mindig csak szóban és sohasem írott formában hirdette Isten országát.

A farizeusok várták a választ. Bizonyára Jézus újra rájuk szegezte tekintetét, mire ők érezhették, hogy Jézus beléjük lát, és ismeri bűneiket., azért mondta nekik, hogy "Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ".

Jézus újra írni kezdett, hogy lehetőséget adjon a farizeusoknak arra, hogy csendben elsomfordáljanak.

Ők ugyanis azt remélték, hogy csapdát állítanak Isten fiának, amiből nem tudja kimenteni magát. Ő azonban bölcsen megszégyenítette álnokságukat és gonoszságukat.

Jézus nem helyeselte az asszony bűnét, és nem is csökkentette annak nagyságát. Kárhoztatni azonban nem akart, hanem mindig és mindenhol menteni.

Mi ezekből a tanulság? Akik elöl járnak mások bevádolásában, azoknak élete gyakran bűnösebb a meghurcoltakénál.

Az emberek gyűlölik a bűnöst, de szeretik a bűnt. Krisztus gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Ez a lelkület jellemzi minden követőjét is.