vasárnap, április 17, 2016

Jó Pásztor vasárnapja



Ma van a hivatások 53. imanapja. VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinat alatt vezette be ezt a világnapot egybehangzó fohászként Istenhez, az Atyához, hogy továbbra is küldjön munkásokat Egyháza számára. Így ezen a vasárnapon a hivatás-, különösen a papi-szerzetesi hivatás kerül figyelmünk középpontjába.  A Ferenc pápa által megfogalmazott témája a napnak ebben az évben: „az Egyház a hivatások édesanyja.”  A feladatunk, hogy ki - ki elgondolkodjon saját hivatásán, és azokon a feladatokon, amelyek ebből fakadnak. Magától értetődő, hogy az ima nap üzenetét Ferenc pápa az irgalmasság szent évéhez kapcsolja. Ezt írja: „mennyire szeretném, hogy az Irgalmasság Rendkívüli Szentéve során minden megkeresztelt ember átérezhesse az Egyházhoz tartozás örömét! Bárcsak újra felfedezhetnék, hogy a keresztény hivatás, csakúgy, mint minden sajátos hivatás is, az Isten népe körében születik meg, mint az isteni irgalmasság ajándéka. Az Egyház az irgalmasság háza, az a “föld”, amelyben a hivatás kicsírázik, felnövekszik és gyümölcsöt hoz.”
      Ebben a hivatásból vállat életformában maga az Úr Jézus a példaképünk.
      Mit jelent számunkra a jó pásztor képe, amelyről az evangélium beszél? Mindenekelőtt egy bizalomra épülő kapcsolatot, amelyben, tudatában vagyunk annak, hogy Jézus hozzánk tartozik, mi pedig őhozzá, ezért megbízhatunk benne. „Juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem… senki nem ragadhatja ki őket kezemből.” Jézus azokat, akik rá vannak bízva, a sajátjainak nevezi, akiket az Atya rá bízott, és akiket ismer. Egy apa vagy édesanya beszél úgy családjáról, hogy ők az övéi. Akik a családban élnek, összetartoznak, és egymásért élnek. Ő aggódik értünk, kiáll mellettünk, közbenjár értünk a mennyei Atyánál.
          Szintén Ferenc pápát idézhetjük: „Az Úr irgalmassága megbocsátja vétkeinket és megnyit bennünket az új életre, s ez abban nyilvánul meg, hogy meghív bennünket követésére és küldetést ad nekünk. Az Egyházban minden hivatás Jézus együttérző tekintetéből fakad. A megtérés és a hivatás ugyanannak az éremnek a két oldala”
Ha él bennünk az a vágy, hogy jó papjaink, jó szerzeteseink legyenek akkor saját keresztény hivatásunkat kell komolyan vennünk és azt a feladatot amivel a gondviselő Isten bízott meg.  Isten hívása a közösség közvetítésével ér el hozzánk. Isten arra hív bennünket, hogy legyünk az Egyház részesei, és miután bizonyos érettségre tettünk szert, sajátos hivatást is ad számunkra.”,,,,„Ezen a világnapon, amikor a hivatásokért imádkozunk, arra szeretnék bíztatni minden hívőt, hogy vállalja fel a felelősségét a hivatások gondozása és megkülönböztetése terén.”  
A hivatás az Egyházban születik. Amikor Isten hívására válaszol, a fiatal megtapasztalja, hogy szélesre tárul előtte az Egyház horizontja.
          A hivatás az Egyházban növekszik. Képzésük során a különböző hivatások jelöltjeinek szüksége van rá, hogy mélyebben megismerjék az egyházi közösséget.
A hivatást az Egyház támogatja. Aki az életét az Úrnak szentelte, az kész az Egyházat bárhol szolgálni. Ma a hivatások vasárnapján legyen vizsgálódásunk tárgya hogy Isten iránti szeretetből mennyire vállaljuk a keresztény életet, azt a feladatot, amelynek elvégzése kötelességünk, – és mit teszünk azért, hogy másokban is  megérlelődjön annak a hivatásnak a kegyelme, amellyel Isten ajándékoz meg?
          A szentatya ezekkel a szavakkal fejezi be, az üzenetét, amelyet erre a napra irt:  Kérjük az Úrtól, hogy minden embernek, aki hivatása útját járja, adjon mély ragaszkodást az Egyházhoz; valamint hogy a Szentlélek erősítse meg a lelkipásztorokban és minden hívőben a közösséget, a megkülönböztetés adományát, a lelki atyaságot és lelki anyaságot.
Irgalmasság Atyja, aki Fiadat adtad a mi üdvösségünkért és mindig támogatsz minket Szentlelked ajándékaival, adjál nekünk élő, buzgó, örömteli keresztény közösségeket, amelyekben testvéri élet fakad, és amelyek képesek felkelteni a fiatalokban a vágyat, hogy Neked és az Evangélium hirdetésének szenteljék magukat. …. Mária, Jézus édesanyja és nevelője, járjál közben minden keresztény közösségért, hogy a Szentlélek adta termékenységet befogadva képes legyen hiteles hivatásokat adni Isten szent népének szolgálatára.”

kedd, április 12, 2016

Húsvét 3. hete Kedd



Az Irgalmasság szent évében elkezdjük a szent Antal kilencedet. Igyekszünk figyelmesebben olvasni-, hallgatni mindazt, amire Isten tanít a szentírás lapjain, és szentjei példáján keresztül. A mai szentmise első olvasmányában szép példáját látjuk az irgalmasság lelki cselekedetei közül annak, hogy a bántalmakat békével tűrni és az ellenünk vétőknek megbocsájtani.
István diakónus eredményesen prédikált a nép körében, amelynek hatására az ellenállók rátámadtak és megkövezték. Eközben a Szentírás tanúsága szerint „István felfohászkodott, és így imádkozott: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!”
Szent István magatartáséban az Úr Jézus gesztusát látjuk viszont, amikor a kereszten bántalmazóiért imádkozott.  Ferenc pápa mondta a szerdai katekéziséban, hogy: „Mialatt ártatlanul haldokol miattunk, bűnösökért, Jézus így könyörög Atyjához: „Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Jézus a kereszten bemutatja a világ bűneit az Atya irgalmassága előtt: mindenki bűnét; az enyémeket, a tieidet, a ti bűneiteket, mind bemutatja ott a kereszten. És ezzel a bűneink eltöröltetnek. Semmi és senki nem marad ki Jézusnak ebből az áldozati imájából.”
Azt mindannyian tapasztaljuk, hogy az Úr Jézus példájának követéséhez a mindennapok küzdelmeiben nem elég a saját emberi erőnk.  Erőforrásra, támaszra van szűkségünk, hogy haladni tudjunk az elénk tárt ideál felé. Szent István az imádságból merített erőt, a bántalmak elviseléséhez. Ugyanakkor az Úr Jézus az evangéliumban egy másik erőforrást is felkínál számunkra, amikor az Oltáriszentségről tanít. Jézus hallgatói követelőzve így fordultak hozzá: „ Hadd lássuk, milyen csodát teszel, hogy higgyünk neked.” Sőt egy múltbeli dologra hivatkoztak. A pusztai vándorlás alatt, a választott nép mannát kapott az égből. Most valami hasonlót szeretnének. Kifogyhatatlan égi kenyeret követeltek. Jézus pedig így tanított: „ Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
            A szentáldozás és az imádság nagy erőforrásunk.
Szent Ferenc, amikor a Miatyánkról elmélkedik annál a résznél, hogy „Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,” azt mondja „és ha nem bocsátunk meg valamit egészen, add, Uram, hogy teljesen megbocsássunk; add, hogy az ellenséget igazán szeressük, s érettük nálad buzgón közbenjárjunk, senkinek rosszért rosszal ne fizessünk,  s azon legyünk, hogy benned mindenkinek hasznára legyünk.” Szent Ferenc a Miatyánk kulcs mondatánál, és talán legnehezebb részénél mintegy tanácsul adja: hogyha a magunk erejéből nem tudnánk mindent és feltétel nélkül megbocsátani, akkor Istentől kell kérnünk, hogy megtehessük. A bántalmazókért, az ellenségért mondott közbenjáró ima a jele annak, hogy az irgalom és bocsánat útján járunk.
            A szent Antal kilenced első szentmiséjében szítsuk fel lelkünkben az Úr Jézus iránti hitünket, és szeretetünket. Éljünk annak a lehetőségével, hogy a szentáldozásban találkozhatunk a közöttünk lakó szentségi Jézussal. Itt személyesebben is elmondhatjuk neki, mindazt, amit ebben a kilencedben kérünk, amiért a szentmisét felajánljuk. Biztosak lehetünk abban, hogy ezek a hitből fakadó kérések meghallgatásra találnak. Különösen akkor, hogyha hálaadás is kapcsolódik hozzá, mindazért a jóért, amit eddig kaptunk a Gondviselés jóságából. Ezt maga Jézus ígéri meg nekünk:
Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”