vasárnap, május 05, 2019

Húsvét 3. vasárnapja



 A mai vasárnapi evangéliumi részletben, meglepő módon Szent Pétert, apostolt, társaival együtt, régi környezetükben-, és a régi foglalkozásukban találjuk. Ez még nem a húsvéti emberek jellemzője. A Húsvét ünnepi hangulata, hamar hétköznapira fordult. Az is lehet, hogy az evangélista így akarta nyomatékosítani, hogy a Húsvét, a keresztény élet nem kizárólag ünnep, hanem egyben a hétköznapok része is.  Szent Péter volt a kezdeményező. Így szólt: „megyek halászni” Apostoltársai szívesen elkísérték, hisz legtöbbjüknek kedvenc foglakozása volt a halászat.   „Azon az éjszakán semmit sem fogtak.” És egy ilyen fáradságos éjszaka után „amikor már megvirradt, Jézus a parton állt” Az apostolok a mindennapi elfoglaltságai közepette nem ismerték fel a feltámadott Úr Jézust. Mintha elfelejtettek volna mindent, ami azelőtt történt. Pedig ez már a Feltámadott Jézus harmadik megjelenése volt. Jézus így szólt az addig hiába fáradozó apostolokhoz: ,Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!’’ A feladat tehát az volt, hogy változtassák  meg a hozzáállásukat, mert eddig nem jó helyen kerestek. Közben „az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: ,,az Úr az!’’ A szeretet látása felismerte, hogy Jézus áll a parton. Szent Péter természetéhez híven reagált.  A vízbe ugrott, hogy a lehető leghamarább odaérjen Jézushoz. Jézus reggelivel várta az ő apostolait, hogy az otthonosság légkörével bátorítsa őket.  Étkezés közben, kérdéssel fordult Péterhez: „szeretsz te engem?” Péternek, a háromszoros tagadás jóvátételére, háromszor kellett megerősítenie, hogy szereti Jézust. Azonban Péter lelkében valami nagyot változott. A harmadik válasznál, már nem annyira harsány, hanem megfontoltabb, mert így válaszolt: „mindent tudsz te Uram, azt is tudod, hogy szeretlek” Ezután egy titokzatos rész következik, amely az apostolok jövőjéről szól. „Amikor megöregszel, más övez fel téged.
            A mai evangéliumi szakasz bennünket is vallásos magatartásunk felülvizsgálására késztet. Az evangélium szavaival, Jézus tőlünk is megkérdezi: „Szeretsz-e engem?”
Mindannyian tudjuk, hogy nem elég szavakkal bizonygatni az Úr Jézushoz való tartozásunkat és ragaszkodásunkat.  Ez nem kizárólag az ünnepi alkalmak része, hanem gyakrabban a hétköznapok feladata. Ugyanakkor nem feledhetjük el a tanulságot: hogyha csak a magunk erejére és elképzeléseire hagyatkozunk nem érünk el eredményt. A feltámadott úr Jézus szemszögéből kell megvizsgálnunk a dolgok állását, és ennek fényénél kell cselekednünk.  Az Úr Jézushoz való tartozásunknak mindenképp meg kell nyilvánulnia tetteinkben, az érte vállalt áldozatokban, a neki szentelt időben. Ezekben lesz megfogató a vallásos magatartásunk.
Arról azonban semmiképp nem feledkezhetünk meg, hogy a nekünk is feltett kérdésre: „szeretsz engem”, a legjobb válasz az, amit szent Péter mondott a csodálatos halfogást követően: „mindent tudsz te Uram, azt is tudod, hogy szeretlek.”

szombat, április 27, 2019

hétfő, április 22, 2019

Húsvéthétfő


A tegnap, Húsvét napján már megízleltük húsvét örömét, ma Húsvéthétfőn folytatódik az ünneplésünk. A nagyböjti szentidő negyven napig tartott. A húsvéti idő tíz nappal tovább tart. Ötven napig folyamatosan húsvéti olvasmányokat olvasunk a szentmisében. Húsvét másodnapján azokról a buzgó asszonyokról hallunk akik elmentek Jézus sírjához, de azt üresen  találták. Ennek a hírnek az ijedségével akartak a tanítványokhoz szaladni:  „Ekkor …., Jézus jött velük szemben és így szólt: ,,Üdv nektek!’’   Mennyire biztató és megnyugtató volt Jézus szava:
„Ne féljetek. Menjetek, vigyétek hírül a testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába. Ott majd meglátnak engem.’’  Az élő Úrral való találkozás a húsvét tanúivá tette az asszonyokat és később a tanítványokat. A mai evangéliumi részletben egy másik táborról is hallunk, akik teljesen ellentétes lelkületet és magatartást képviseltek mint a kenetvivő  asszonyok. Ez az őrségbe kirendelt katonák, a főpapok és a vének tanácsa.  Ezt a csoportot az érdek vezette, amelynek elérése semmiféle eszközt nem sajnáltak. Még a hazugságtól sem riadtak  vissza:  ,,Mondjátok azt: ,,A tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, amíg mi aludtunk.''  Ennek nyomatékául pénzt is adtak a katonáknak.
Így a főtanács tagjai, és a pénzzel megvásárolt katonák kizárták  magukat a húsvét öröméből.
            A mindennapi élet tapasztalata sokféle hozzáállást és magatartást hoz felszínre bennünk. Ezek között nem csak pozitív érzések lehetnek. Ott lehet bennünk a keresés, az ismeretlentől való félelem, a feladat elvégzésének a nehézsége, amely végződhet sikerrel, de kudarccal is, mint a katonák esetében. Ezért számunkra is biztató az Úr Jézus húsvéti üzenete:  „Üdv nektek… Ne féljetek”  Az élő Krisztussal való találkozásunkhoz küldetés is kapcsolódik: Menjetek, vigyétek hírül a testvéreimnek..” Hírül kell vinnünk a világnak az élő hit tapasztalatát, amely értelmet ad az életünknek és megmutatja az irányt, hogy merre menjünk, ahhoz, hogy megmaradjunk az élő Krisztussal való közösségben. Mert a Feltámadott Krisztus nem csak tud rólunk, nem távolról figyeli bezártságunkat, hanem bennünk és közöttünk él.
Minket is részesíteni akar a Vele való találkozás tapasztalatában és örömében. Azt akarja, hogy megváltozott életvitelünk, másokra is átragadjon. Mennyire jó lenne, ha mások számára is közvetítenénk a keresztény élet által nyújtott reményt, az újrakezdés lehetőségébe vetett bizalmat.
                                                  

szombat, április 13, 2019

vasárnap, április 07, 2019

Csiff Április

Celano 28-29. fejezet
Hogyan vonakodott belépni a cellába, melyet az övének mondottak

szombat, március 30, 2019

vasárnap, március 17, 2019

Nagyböjt második vasárnapja


Nagyböjt második vasárnapjának evangéliumi részletében az Úr Jézus identitásának egy nagyon fontos valósága lesz nyilvánvalóvá.
Már az első mondat, amely első olvasásra jelentéktelennek tűnik kíváncsivá tesz bennünket: „Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost.”  Miről beszélhetett Jézus nyolc nappal a színeváltozás története előtt? Hogyha visszalapozunk a szentírásban, azt találjuk, hogy a szenvedéséről beszélt és arról, hogyan kell követnie a tanítványnak mesterét. Most pedig folyatódik a tanítás. A három kiválasztott apostollal Jézus felment egy hegyre. „Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó.„ Íme, hogy a színeváltozásnak az imádság a titka.
Mi megszoktuk, hogy a láthatóval, a kézzelfoghatóval mérjük a dolgok értékét és hatékonyságát. Itt a Tábor hegyen az imádságban lett nyilvánvalóvá, hogy ki is Jézus valójában, hogy ő nem csak ehhez a látható világhoz tartozik, hogy Ő Isten Fia. Erről az Ó-szövetség két nagy alakja Mózes és Illés is tanúskodott. Ezért jelentek meg ott abban a szent körülményben.
Szent Lukács a párbeszéd témáját is közli velünk: „az ő eltávozásáról beszéltek, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni.„ Ennek a legszentebb, ünnepélyes pillanatnak a témája az Úr Jézus szenvedése és kereszt halála, amelyet Jeruzsálemben kellett elszenvednie. Az apostolok így betekintést nyerhettek Jézus szenvedésébe és dicsőségébe, halálába és feltámadásába. A szenvedés repedésén keresztül átsütött a mennyország sugara. Ennek fénye el is vakította az apostolokat. Péter ezt mondta Jézusnak: ,,Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!’’ Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”
            Isten bennünket is arra hív, hogy találjuk meg igazi valónkat, identitásunkat Krisztusban. Már itt a földön el kell, hogy kezdődjön a mi színeváltozásunk is. Ennek szerves része mind az öröm, mind a szenvedés. Szívesen megspórolnánk a Golgota hegyét, hogy csak a Tábor hegyét kelljen megízlelnünk. Azonban épp a nagyböjti idő az alkalmas időszaka annak, hogy bármilyen élethelyzetben is lennénk tudjuk kimondani, hogy Uram jó nekem-, nekünk itt lenni. És ne csak a tevékenységben-, a teljesítményben gondolkodjunk, hanem fordítsunk időt energiát a lelkiekre, az imádságra, arra, hogy elidőzzünk Isten jelenlétében.
A lelkiismeret csendjében pedig megfogjuk hallani az Atya szavának biztató visszhangját: „Ez az én választott gyermekem.!”  Bárcsak kedve telne bennünk!

vasárnap, március 10, 2019

Negyböjt első vasárnapja


Hamvazószerdával beléptünk a nagyböjt szent idejébe. Tapasztaljuk, hogy mennyire körül vesz a világ zaja és ostromolja a keresztény életünk-, és meggyőződésünk  várfalait. Az evangéliumban azt olvastuk, hogy .„Jézus … telve Szentlélekkel visszatért a Jordántól, és a Lélek a pusztába vitte negyven napra, és kísértette az ördög.” Most mi is, az Úr Jézus példáját követve, a Lélek ösztönzésére kivonulunk a nagyböjt lelki pusztájába. Jézusnak a pusztában három kísértést kellett kiállnia.
Az első a kenyér kísértése. ,,Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.’’ Valahogy arról szól ez a kísértés, hogy a sátán ügyeskedve el akarja terelni Jézust az Atya akaratára való figyeléstől. Arra ösztönözte, hogy inkább törődjön magával, hisz nagy feladat előtt áll. Az Úr Jézus válasza azonban: ,,Nemcsak kenyérrel él az ember.” Egy másik helyen ezt így fejezte ki: „Az én eledelem, hogy teljesítsem a mennyei Atya akaratát.” Mindebből látszik, hogy a kenyér kísértését nem szűkíthetjük le a fizikai kenyérre. Inkább egy gyűjtő fogalomról van. Arról, hogy emberi módon gondolkodva, ki nem érdemelhető előnyt szeretnénk Istennél magunk számára. Azt, szeretnénk elérni, hogy ne kelljen beállnunk a sorba, és Isten kivételezzem velünk, mint akiknek kijár valami. Az úr Jézus példájában és tanításában ennek a kísértésnek az ellenszere, hogy Isten akaratát keressük. Vagyis elsősorban nem a maguk javán kell munkálkodunk, hanem igyekszünk Isten oldaláról megközelíteni a dolgainkat. Ne Istent próbáljuk minden áron magunkhoz igazítani, hanem mi igazodunk Isten akaratához. Ne Istent akarjuk rávenni, hogy fogja pártját a terveinknek, hanem mi álljunk Isten tervei oldalára
            A második kísértés a hatalomról szól. „Felvitte őt egy magas hegyre, és megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és így szólt az ördög: ,,Mindezt a hatalmat és ennek dicsőségét neked adom; mert az enyém, és akinek akarom, annak adom; ha tehát imádsz engem, mind a tiéd lesz.’’ Jézus nem engedte elbódítania magát az ördög hazug cselvetésétől, aki Isten helyére akar betolakodni. Ezért  így válaszolt neki: ,,Írva van: ,,Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!’’  Felelős és személyes döntésünkön múlik, hogy mi kinek a szolgálatába állunk, hogy mi az ami körül forog az életünk. A hatalom kísértése magasba ragadhat, de minél magasabbra képzeljük magunkat Isten nélkül, annál nagyobb az esélye a megszédülésnek és a zuhanásnak. Minél szorosabban fonódik az életünk Istenhez, annál inkább biztonságban vagyunk, bárhol állnánk is a mindennapjainkban.
            A harmadik kísértés a sikernek a  kísértése: A sátán Jeruzsálembe vitte Jézust, és a templom ormára állította, és azt mondta neki: ,,Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magadat. Mert írva van ,,Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek téged'', és ,,kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat’’.  Jézus ezt a kísértést is visszautasította ezzel a határozott utasítással: ,,Ne kísértsd Uradat, Istenedet''’’  Bármennyire is vágyunk arra, hogy az életünk sikeres legye, földi szemszögből ez inkább kísértés. Távlatokban nézve, bárcsak az üdvösség elnyerése lenne életünk legnagyobb sikere. Ebben a küzdelmünkben pedig egész biztosan számíthatunk az Úr támogatására, mert ő minden eszközt megad ehhez.
Az evangéliumban a pusztai kísértés leírása ezzel a mondattal fejeződött be:
„Miután mindezek a kísértések véget értek, az ördög elhagyta őt egy időre.”
Bennünket is megkísért a sátán és el akar távolítani Istentől. Hogyha azt szeretnénk, hogy mindennek jó kimenetele legyen, akkor válasszuk Jézus útját és küzdelmeinkhez kérjük az ő kegyelmi segítségét.

vasárnap, március 03, 2019

A pápa hangját erősítjük


Évközi 8. vasárnap


Tágabb-, vagy akár szűkebb környezetünkben azt tapasztaljuk, hogy sokan akarnak vezetni, és alig van aki engedelmeskedjen. Vannak önjelölt szónokok, akik vélemény formálónak tartják magukat-, és hangosan, akár kéretlenül is kifejtik véleményüket. Az is közös tapasztalatunk, hogy mindennapjaink sürgés-forgásában nagyon sokat építhetünk a beszédünkkel, ugyanakkor megszóló, rágalmazó, ítélkező elszólásaink nagyon sokat rombolhatnak. A kedves baráti szó összeköt, a hideg ítélet mérgez és bénít. Vasárnapról vasárnapra Isten igéje kihívások elé állít bennünket, a szívünkig hatol és változásra ösztönöz.
Már az Ó-szövetségi olvasmány, amelyet Sirák fiának könyvéből olvastunk ebbe az irányba állít be. Egészen tömör, és közmondásszerű mondatok hangzottak el: „a fa gondozásáról gyümölcse tanúskodik, az ember szívének gondolkodásáról pedig a beszéde.”  Negatív értelemben szoktuk mondani, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Pozitívan az evangélium így fogalmaz: „a szív bőségéből beszél a száj.”
Mennyire tanulságos és igaz, amit az evangéliumi részben hallottunk Jézus ajkáról: „Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere.”  Elsősorban az Úr Jézus vezetésére kell rábíznunk magunkat. Ennél biztonságosabb iránymutatást sehol máshol-, és senki másnál nem találunk.
Alapvetően nem az a feladatunk, hogy mások magatartását javítgassuk, vagy mások helytelen viselkedését kiigazítsuk. Ennek is meglehet a helye és ideje, azonban a javítást és kiigazítást magunkon kell kezdenünk. Ez a helyes sorrend hangzik el az evangéliumban:„Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből!”
Milyen nehezen látjuk meg saját hibáinkat, és talán még nehezebben fogunk hozzá azok kijavításának. Könnyebb az, hogy mások tulajdonságai elemezzük, és hibáikat javítgatjuk. Assisi szent Ferenc levelet irt egy vezetéssel megbízott testvérnek (miniszternek), aki tanácsért fordult hozzá, és engedélyt akart kérni, hogy a testvérek vezetése helyett inkább remeteségbe vonuljon. Szent Ferenc maradásra ösztönözte és azt írta, hogy Isten szeretetéért viselje el mások kellemetlen viselkedését, és csupán azért, hogy könnyebb élete legyen, még ne is kívánja, hogy a rábízottak jobb keresztények legyenek. Szó szerint ezt tanácsolja: „szeresd őket, és ne kívánd, hogy jobb keresztények legyenek..” Íme, hogy az úr Jézus tanítása mellett a szentek példája is ösztönöz, és segít, hogy megteremhessük életünk jó gyümölcsét. „Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg.”
Biztasson és erősítsen, amit szent Pál apostoltól hallottunk a szent leckében: „szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.”