vasárnap, december 31, 2017

Szent Család



Az idén szent család vasárnapja egyben az év utolsó napja is.
A mai szentmise szentleckéje nagyon szépen összefoglalja ennek a napnak az üzenetét. Szent Pál apostolnak a Kolosszei hívekhez irt levelének részletének a kulcsszavai: adjatok hálát, asszonyok, férjek, férfiak, feleségek, gyermekek, apák.
Érthető módon, ma a hála gondolati kerülnek előtérbe. Hálát akarunk adni az eltelt esztendő minden napjáért. És bocsánatot kérünk mindazért, amivel Isten, vagy egymást bántottuk. Szent család vasárnapján Mária, József és a gyermek Jézus áll példaképként előttük. Emberi viszonyulásukban nagyon szépen bele illenek a szent lecke által emlegetett keretbe: feleség, férj, gyermek.
Mária nem csak Isten akaratával volt együtt működő, hanem szeretettel figyelt szent Józsefre is. Vállalta az út terheit Jeruzsálembe menet, hogy férjével együtt összeírják az Augusztus által elrendelt népszámláláson. Heródes gyilkos haragja elől Egyiptomba menekültek. Ma is fontos erény az Istenre és egymásra való szerető odafigyelés. Mennyire építő lenne, hogyha Mária tekintetével látnánk mi is egymást. Ugyanis ezzel a nézéssel sokkal könnyebben felismerhetnénk a bennünk és egymásban jelen levő és működő Istent és a velünk kapcsolatos tervét. Sokszor a hétköznapok rutinja elfedi ezt a látást, jó lenne hogyha sikerülne megtisztítanunk. Erre a feladatunkra így figyelmeztet szent Pál apostol: „Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek!”
Hogyha Szent Józsefre tekintünk, megcsodáljuk a bátorságát. Például azt, hogy az emberi ridegséggel szemben megvédte jegyese jó hírnevét. Minden körülményben mellette maradt, hogy Isten Fia meleg családi körben találjon otthonra. Ma is mennyire szűkség van bátor férfiakra és édesapákra, akik alkotó erejüket az otthon teremtésre, a  jövő építésére, és a gyengék oltalmazására fordítják. Akik már csak jelenlétükkel is biztonságot sugároznak, mert Istenből merítik erejüket és bátorságukat.
A kis Jézusról ezt olvassuk a mai evangéliumban, hogy: „növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.”  Egyértelmű hogy ha Isten kedvét lelte benne, akkor földi szüleinél sem lehetett ez másképp. Feladatunk, hogy úgy neveljük a gyermekeket, hogy Isten a jövő nemzedékében is kedvét lelje. Tudnunk kell, hogy ahogyan a szent család sem önmaga számára nevelte a kis Jézust, a mindenkori szülők is Istennek, egy jövőbeli családnak, az egyháznak, a társadalomnak nevelik gyermekeiket. Az eredményes nevelés célja, hogy Isten kedvét lelje gyermekeinkben, mert akkor a szülők kedvére is van, és az emberiség nagy családjának is építő tagjaivá lesznek.
Bármilyen életállapotban is lennénk, akár szülők, nevelők, ifjak, vagy gyerekek, erről a mai szentmiséről vigyük magunkkal szent Pál apostol jókívánságát: „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében.”

kedd, december 26, 2017

Legyetek óvatosak



Az Úr Jézus figyelmeztetése így hangzott a mai evangéliumban:” Legyetek óvatosak az emberekkel szemben  Meglepőnek találhatjuk ezt az Úr Jézus ajkáról, és úgy tűnhet, hogy kilóg a karácsonyi képből és hangulatából. Mi valahogy más felszólításra várnánk: például, hogy szeressétek egymást, ne bántsátok meg egymást, legyetek türelmesek. Ez mind-mind, nagyon fontos és helytálló, azonban azon is el kell gondolkodnunk, hogy ma Krisztus milyen fajta óvatosságra int bennünket. Karácsony másodnapján, szent István vértanú ünnepe, a tanúságtétel és az áldozatvállalás fontosságára irányítja a figyelmünket.
Az evangéliumi rész első mondatát tovább olvasva kiderül, hogy azért kell óvatosnak lennünk, mert a Krisztus követőnek üldözésben is része lehet:  „bíróság elé állítanak…. helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt.”   A tanúságtétel  minden helyzetben és körülményben kiemelt feladat, ez alól a kötelezettség alól nem ment fel az emberi félelemből, vagy okoskodásból fakadó óvatoskodás, vagy elvtelenség. Sőt a Szentlélek erejére támaszkodva tudunk eleget tenni a tanúságtétel feladatának: „nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek.”  Ígéret is kapcsolódik hozzá:  aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.”
Az evangéliumi követelmények gyakorlatba ültetése nyomon követhető szent István első vértanú életében. Krisztus követőként nem számíthatott más sorsra, mint az isteni kisded: neki is visszautasításban volt része. Amikor Jézus földre szállt vonzotta a pásztorokat, a bölcseket. Megérkezése azonban már fellobbantotta Heródes gyilkos haragját, és az életére tört. Szent Istvánt a Krisztusról szóló tanúságtételéért a nép haragja, ítélő szék elő hurcolta. Zavarta őket, hogy: „István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt.”  Nem a saját emberi bölcsességét hirdette, mert: „a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.”
Az Úr Jézustól tanult lelkülettel élt és halt meg. Ugyanis miközben megkövezték így imádkozott „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Mindvégig állhatatos maradt és üdvözült.
          Az élet mindennapi körülményei bennünket is tanúságtételre köteleznek. A keresztény életvitelünk nem lehet annyira rejtett, hogy azt mások ne vegyék észre. Itt az óvatosság nem erre vonatkozik, hanem inkább arra, hogy a keresztény életünk ne legyen oktalan hivalkodás, vagy dicsekvés. A Lélek erejére támaszkodva tehát, nekünk is feladatunk szóval és tettel egyaránt nyilvánvalóvá tenni a Krisztushoz való tartozásunkat. Hogyha ez a tanúságtétel hiteles, nem mindig-, és nem mindenkinél fog elismerést kivívni. Nekünk mégis mindenek előtt Isten tetszését kell keresnünk, és a lelkiismeret szavára kell hallgatnunk. Még ha akár önmagunkban, akár másokban akadályokba ütköznénk is, karácsonynak a kegyelme Krisztus-követésre kötelez. Minden körülmény között vállalnunk kell Krisztus követését, és a róla való tanúságtételt, mint azt  István vértanú tette.

hétfő, december 25, 2017

Karácsony ünnepe




Általában azt kedveljük, hogyha mások türelmesek velünk, és hogyha valamit nem értünk újra fogalmazzák,. Karácsony ünnepe Isten irántunk való türelmes szeretetének a megnyilvánulása. A felolvasott szentleckében ezt hallottuk: „sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk.” Az idők folyamán sokszor és sokféleképpen próbálkozott Isten az Ő üzenetét közölni velünk, mert az ember, néha olyan nehezen fog fel dolgokat. Mennyi türelemmel nevelgette Isten a választott népet, hogy képes legyen felismerni közeledését. Erről énekel, költői módon Izaiás próféta az első olvasmányban: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást.” A prófétai látomásban a megvalósulás képe is feltűnik: „az Úr felemelte szent karját…, szabadulást szerez Istenünk.”  Izaiás még csak jövendölt erről.
Karácsony a megvalósult ígéret ünnepe. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott”. Az isteni szó, azért, hogy érthetővé legyen testet öltött, kisgyermek alakjában jött közénk. Érthetővé, és megérinthetővé tette magát. Közel jött hozzánk. Ez Isten kezdeményezése. Testté lett. Köztünk lakott. Szent János örömmel fogalmazza meg és büszkén mondja ki az evangéliumban: " mi láttuk az ő dicsőségét." Tapasztalatból beszél, mert valóban fizikailag is sokszor látta a Krisztus arcáról sugárzó isteni dicsőséget, például a Tábor hegyén, vagy az utolsó vacsorán. Ennek a szeretetnek a tükröződését tartja a legnagyobb isteni ajándéknak, kegyelemnek. Ezt írja, hogy "telve volt kegyelemmel és igazsággal."
A kegyelem, amiről itt szó van, az Atya szeretete. Jézus elhozta a világba, a mi életünkbe Isten szerető pillantását. Ez a kegyelem, ami maga Krisztus: Isten szerető kezdeményezése. A kegyelem ajándék. Ez nem tőlünk függ. Nekünk egyszerűen csak el kell fogadnunk. Ugyanakkor Istennek ez a felénk hajló szeretete, részünkről is szeretetet vár. Ő annyira közel akart kerülni hozzánk, annyira alázatossá vált, hogy a mi szeretetünktől függő kisgyermekké lett. Így mindannyian bátran közeledhetünk hozzá. Nem távolodhatunk el, hanem ellenkezőleg közelednünk kell Istenhez és egymáshoz egyaránt. Karácsony ezért, a kapcsolat, a szeretet, a család és a közösség ünnepe. A karácsonyi ajándékozásban jó lenne, hogyha elsősorban az tudatosodna, hogy Isten Fia ajándékká lett értünk. Ezért, karácsonyi feladat, hogy ajándékká váljunk mások számára. Nyilván ez nem kizárólag csak egy karácsonyi jó elhatározás, hanem egész életre szóló kihívás.
A fejlődő orvostudomány mára lehetővé tette a szervátültetést. Hogyha a beteg test befogadja például az átültetett szívet, ez a beavatkozás új életlehetőséget nyújt. A hasonlattal élve kétezer évvel ezelőtt, az első karácsonykor Isten beoperálta az Úr Jézust a világ testébe. Azóta újra és újra azt kéri, hogy fogadjuk be, engedjük be a saját életünkbe, közösségünkbe, a világunkba. Hogyha ezt megtesszük, új lehetőséget kapunk a növekedésre, fejlődésre.  Isten a maga részéről az első Karácsonykor a lehető legnagyobb lépést tette meg felénk, és ma sem szűnik meg szeretettel és türelemmel közeledni hozzánk. Most rajtunk a sor, hogy elfogadjuk Isten ajándékát és azt másokkal is megosszuk.

szombat, december 23, 2017

Utolsó simítás



Malakiás prófétától olvastuk az Ó-szövetségi olvasmányt: „Íme, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat.” Arról hallottunk, hogy Isten hírnököt küld, hogy megismertesse üdvözítő tervét az emberrel. A próféta félelmetesnek írja le a Messiás eljövetelének napját, és ezt kérdezi: … „ki maradhat állva, amikor megjelenik?” Ebből kiindulva, az Ó-szövetség lelkiségével voltak olyanok, akik egy haragvó-, bűntető messiás érkezésére vártak.
Az evangéliumban Keresztelő Jánosnak, az Úr Jézus előhírnökének születés története hangzott el. „Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült.” ….. „Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” Keresztelő János születésével és tevékenységével a választott nép körében hangsúlyosan tapasztalhatóvá lett Isten működése a világban.
          Igaz, hogy az Úr Jézus születését nem olyan természeti jelenségek kisérték, mint amiről Malakiás beszélt. Mégis sokkal lényegesebb dolog történt, az emberi természetben. A mai nap számunkra is a Karácsony ünnepének közvetlen előhírnöke. Foglalkoznom kell a gondolattal, hogy milyen lelkülettel érkezem meg az ünnepre? Ugyanis a sokirányú készülődés elvonhatja a figyelmünket.  Ezért fontos lenne, hogy bármihez fogunk például a mai nap, abban legyen benne, hogy az Úr Jézusért tesszük. Ahogyan Keresztelő Jánosról elhangzott, hogy: „nyilván az Úr van vele.” Isten részéről egyértelmű, hogy velünk akar lenni. Kérdés, hogy bennünk megvan-e a készség-, a jó szándék és törekvés, hogy az Úr Jézus számára helyet szorítsunk az életünkben. Az utolsó adventi hétvége arra figyelmeztet, hogy ma és holnap, advent 4. vasárnapján, sok minden más mellett, a lelkiek területén is el kell végeznünk az utolsó simításokat. Ezt felkínált lehetőségként, használjuk is ki.