Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

hétfő, december 22, 2014

Magasztalja lelkem



A mai szentmise evangéliumában a Szűzanya Erzsébetnél tett látogatásának történetét olvastuk, és meghallgattuk Mária hálaadó énekét, a Magnificatot.

Ennek kapcsán, talán két fontos dolog kerül előtérbe, amelyből mi is tanulhatunk

  1. Mária Istennek ad hálát, és

  2. segíteni akar idős, rászoruló rokonának.


1.     Mária mihelyt megtudta, hogy idős rokona Erzsébet, szintén gyermeket vár elindult, hogy találkozzon vele, hogy megossza vele örömét. Ebben a hálaadó lelkületben született a Magnificat: „Magasztalja lelkem az Urat Ennek az imának a középpontjában Isten dicsőítése áll. Pedig hosszú út van Mária mögött, amíg megérkezett a hegyek közé, Erzsébethez. Beszélhetnének a hegyi utak veszélyeiről, Mária megoszthatná az otthonról hozott híreket. Azonban nem számít a fáradság, a hosszú út, a veszélyek, a szenvedés, a hírek, mert Mária, Isten központú ember. Így mindent megelőz az a hálás lelkület, amellyel Isten felé fordul.  Istennek ad háláz,  és ez a hálás lelkület ez elvezeti embertársaihoz is.

2.     Segíteni akart idős rokonának. Ő maga is gyereket várt, fiatal és zsenge, mégsem magával törődött elsősorban. Tudta, hogy idős rokonának nagyobb szüksége van a támaszra és segítségre ezért „ott maradt még három hónapig, azután visszatért otthonába”

A karácsonyi lelkület, két fontos jellemzőjét ismerjük meg Mária magatartásában.

1.     Fontos a hálás lelkület. Észre kell vennünk azt a tényt, hogy Istentől megajándékozott emberek vagyunk, és ezt az örömet meg kell tudnunk osztani másokkal is. A Magnificat az Egyház hálaadó énekévé lett. Minden esti zsolozsmában elimádkozzuk. Ez juttassa eszünkbe naponta, mindazt, amit Istentől kaptunk, hogy érte hálát adjunk. Nekünk is Isten központú emberré kell válnunk.

2.     A másik fontos dolog, hogy keressük azt, miként szerezhetünk igazi örömet másoknak, és nyújtsunk konkrét, megfogható segítséget azoknak, akik erre rá szorulnak. Az Isten iránti hálánk, bennünket is el kell, hogy vezessen embertársainkhoz. Karácsony körül nyitottabbak, érzékenyebbek vagyunk mások szüksége iránt, de ez ne korlátozódjon kizárólag ezekre a napokra.

Hogyha ezzel a két fontos jellemzővel: a hálás lelkülettel, és segítő készséggel készülünk karácsonyra, akkor, Máriához hasonlóan, mi is megtapasztaljuk az Istentől jövő, igazi tartós örömet és boldogságot.

Nincsenek megjegyzések: