Az éberség jelképe

Jézus bal lába mellé a művész egy kakast festett. Elsőként talán arra gondolhatunk, ez a kakas, amelynek szavára Péter megtagadta Mesterét. Ezt az első benyomást viszont felül kell vizsgálnunk, mivel az ikon Krisztust választottjaival együtt dicsőségben mutatja (a kereszt alsó végén megfestett alakok között); a tagadások ideje elmúlt.

Az ősi időkben mikor minden közel volt a természethez a kakas a felkelő nap jelképévé vált. A nap Jézus, aki felkelt a világra. Szent Péter azt mondja: "Jól teszitek, ha figyeltek a jövendölésekre, amíg föl nem virrad a nappal és a hajnalcsillag föl nem kél szívetekben.” Bálaám próféta már úgy jövendölte Jézust, mint a csillagot, amely Jákobtól jön (Szám 24,17). Izajás hozzáteszi: "A nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld határáig" (49,6). "Nektek, azonban akik nevemet félitek, felkel az igazság napja, amely gyógyulást hoz szárnyain" (3,20). A Bölcsesség könyvében mondja a bűnös: "Az igazság világa nem fénylett nekünk"(5,6).

Az Újszövetség azonos jelképrendszert használ. Zakariás énekli: "Istenünk irgalmából mellyel meglátogatott minket a magasságból fölkelő" (Lk 1,48). Szent János hozzáteszi: "A sötétség múlóban van és az igaz világosság, már ragyog" (1Jn 2,8).

Összefoglalva a kakas hirdeti, hogy Jézus az igazi világosság, amely most és mindörökre felkel a világra. A kakas kiáltja világgá, hogy Jézus az igazi fény, amelyre a világ vár! A visszatérő nappali fényt megszemélyesítő kakas Krisztus föltámadásának és második eljövetelének is szimbóluma.

A felhők eltakarhatják ezt a napot, de ezek csak felhők. Aki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságában lát (Jn 11,10). Továbbá vele együtt nekünk kell lenni a világ világosságának, "így világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat" (Mt 5,16).

Szent Klárával együtt mi is meggyőződéssel valljuk:

„ Ő az örök dicsőség kisugárzása,

az örök világosság visszfénye,

és szeplőtelen tükre.

Ezért tehát egyre hevesebb lángra gyűlj,

és szíved túláradó vágyakozásában és szeretetében

sóhajtozva kiáltsad_

Vonj engem magad után,

mennyei jegyesem.!”

(Szent Klára levele Prágai Ágneshez 4,14.27.29-30)