Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

kedd, február 16, 2010

Kis dolgok, nagy fontossága

„ Amit a világosság Atyja ad nekünk az égből, az mind jó és tökéletes.” – Szent Lecke (Jakab 1,12,18)
Mind az Ó-szövetségben, mind az Újszövetségben gyakran találkozunk olyan esemény-nyel, amikor Isten egész kis, jelentéktelennek látszó dolgot használ fel arra, hogy meg-mutassa irgalmát és szeretetét. Ilyen esemény volt Isten népének a kiválasztása, a Vörös tengeren való átvonulás, a próféták tevékenysége. Az Új szövetségben megemlíthetjük, magát az Úr Jézus születését, tevékenységét, csodáit. Az ember pedig mintha nem tanult volna korábbi tapasztalatokból újra és újra hasonló módon hitetlenkedve, bizalmatlanul közeledett Istenhez.
Erre jó példa a mai evangéliumi történet is (Mk 8,14-21.)
Az apostolok, Jézus társaságában hajóútra indultak. Időközben kiderült, hogy elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Miközben Jézus tanította őket, teljesen az foglalta le a figyelmüket, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus ott volt velük a bárkába, de ők azzal foglalkoztak, hogy mi az, amiben hiányt szenvednek. Pedig már sokszor látták Jézust, csodát tenni. Ilyen volt a kenyérszaporítás is, amikor megtapasztalhatták, hogy Isten milyen bőkezű övéivel szemben, hogy nincs szűksége rendkívüli dolgokra, ahhoz, hogy kinyilvánítsa hatalmát és jóindulatát. Így nem csoda, hogy Jézus rájuk pirítva azt kérdezte: „Még mindig érzéketlen a szívetek?”
Az Egyház történelmében is hányszor fordult elő, hogy kis és jelentéktelennek látszó dolgok, események nőttek naggyá és tették nyilvánvalóvá Isten működését övéi körében. Ilyenek például a szerzetesrendek születése, szentek élete és tevékenysége, váratlan fordulatok nehéz időkben pl. üldöztetésben.
Mindez a mi életünkben is ismétlődő valóság.
Meg kellene tanulnunk a hit szemével látni életünk eseményeit, a történéseket. A jelentéktelennek tűnő dolgokat is értékelnünk kellene.
Holnap Hamvazószerda lesz. Elkezdődik a nagyböjti szent idő.
Tudatosítanunk kellene magunkba, hogy a kis, apró dolgok fontosságát.
Itt gondolhatunk a mindennapi imádságra, a szeretet cselekedeteire, lemondásra. Mindez bármennyire is jelentéktelennek tűnne, Isten kegyelmi áldásával , lelki életünk számára bő termést hoz.

Nincsenek megjegyzések: