Jel szerepünk

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén az Úr Jézusnak a templomban való bemutatását ünnepeljük. II János Pál pápa szándéka szerint egyben az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek világnapja is.

Sokszor hallunk, olvasunk arról, hogy a szerzetes jel, jelnek kell lennie. Elgondolkodtam, hogy valójában mi is áll e-mögött a kifejezés mögött. Eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelőtt Rómában jártam, rendünk központjában, a kúrián. Egy hetes konferencia volt, előadásokkal megbeszélésekkel. Csütörtök este nagy meglepetésben volt részünk. Addig az étkezések önkiszolgáló módon folytak, de aznap a vacsoránál a ház tagjai szolgáltak fel. Ez a gesztus sajátos élmény volt. A rendünk vezetőségéből addig többeket csak az aláírásukból ismertem, amellyel a rendi dokumentumokat aláírták. Ez a gesztus, ahogyan vidáman és egyszerűen az asztalnál szolgáltak, számomra világosan és érthetően azt jelezte, hogy evangéliumi módon, szent Ferenc szellemében a rend szolgálatában állnak. A vacsorát, egy nagyon jó hangulatú vidám együttlét követte, én pedig egy nagy hálát és örömet éreztem azért, hogy ferences vagyok.

Gondolom, valahol itt van a szerzetesi élet, jel szerepe. Az a tény, hogy túlmutat önmagán. Kegyelmi pillanatokban, ösztönszerűen, szinte váratlanul, fellebbenti a teljesebb valóságot eltakaró fátylat. Arról mások tudnak beszélni, hogy milyen jelek vagyunk, mire emlékeztetünk. Én néhány olyan megfogalmazást szeretnék felhasználni, amelyet egy ifjúsági csoportba gyűjtöttem össze.
- A megkérdezett fiatalok azt mondták, hogy a szerzetes Isten irántunk való szeretetének a jele. A gyertyát a meggyújtott, égő lángja hívja életbe. Akkor tölti be igazán a feladatát, ha ég Az Istennek szentelt személy is tudatában kell, hogy legyen annak, hogy Isten szereti, ez táplálja, és ezt a szeretetet kell sugároznia. Úgy kellene égnünk az Isten iránti szeretettől, hogy ettől mások is lángra gyúljanak.
- Hivatásunk, fogadalmunk, életformánk révén azt jelezzük, hogy az evangéliumnak életet alakító-átalakító-, szervező ereje van. Az evangélium ma is gyakorlatba ültethető, úgy hogy hatással legyen az életvitelünkre. Ez kellene, hogy a mindennapi életünk kovásza legyen. Teilhard de Chardint idézhetjük: „ Krisztus úgy tapasztalható meg, mint a többi létező dolog. Amíg nem próbálunk feléje menni addig fantomnak (álomképnek) tűnik. De mihelyt arra merészkedünk, hogy minden valóságnál igazabbnak tekintsük s mindenek felett őt keressük, félreismerhetetlen benső érintései révén ő lesz számunkra a legszilárdabb valóság.”
- Fel akarjuk hívni a figyelmet, hogy céljaink, törekvéseink, vágyaink nem állhatnak meg kizárólag a fizikai világ határain belül, mert természetfölötti valóságok is léteznek. Ebből ered, egy nagyon lényeges dolog, hogy másképpen is fel lehet fogni a világot, mint ahogyan általánosan elfogadott, mint ahogyan a közhangulat sugallja.
- A lelkieknek meghatározó helye van és lehet az életünkben, hogy az ima és a tevékenység egymást támogatja és kiegészíti. Feladatunk Isten Országának az építése, a különféle kezdeményezéseink ezt célozzák.
- Isten irgalmas jósága és kegyelme állandó megtérésre, jobbá levésre ösztönöz.
- Vérrokonság nélkül is egymásnak testvérei vagyunk, lehetünk. Mindez önmagában is egy nagyon fontos jele annak, hogy Istenben összetartozunk, hogy szűkségünk van egymásra, és egymást segíthetjük az üdvösség útján.
A felsorolt lista, azzal kapcsolatban, hogy mire szeretnénk emlékeztetni, vagy mire kellene emlékeztetnünk nem teljes. A felsorolás folytatásra szorul. Mindenki folytathatja egyéni imában elmélkedésben. Egyben nagyon fontos feladat, hogy életállapottól függetlenül, ne szűnjünk meg hálát adni Istennek azért, hogy jelek által is ösztönöz, a keresztény életünk hivatás szerinti megélésére. Mindehhez Ő nagylelkűen, meg is adja a szükséges kegyelmeket.