vasárnap, március 17, 2019

Nagyböjt második vasárnapja


Nagyböjt második vasárnapjának evangéliumi részletében az Úr Jézus identitásának egy nagyon fontos valósága lesz nyilvánvalóvá.
Már az első mondat, amely első olvasásra jelentéktelennek tűnik kíváncsivá tesz bennünket: „Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost.”  Miről beszélhetett Jézus nyolc nappal a színeváltozás története előtt? Hogyha visszalapozunk a szentírásban, azt találjuk, hogy a szenvedéséről beszélt és arról, hogyan kell követnie a tanítványnak mesterét. Most pedig folyatódik a tanítás. A három kiválasztott apostollal Jézus felment egy hegyre. „Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó.„ Íme, hogy a színeváltozásnak az imádság a titka.
Mi megszoktuk, hogy a láthatóval, a kézzelfoghatóval mérjük a dolgok értékét és hatékonyságát. Itt a Tábor hegyen az imádságban lett nyilvánvalóvá, hogy ki is Jézus valójában, hogy ő nem csak ehhez a látható világhoz tartozik, hogy Ő Isten Fia. Erről az Ó-szövetség két nagy alakja Mózes és Illés is tanúskodott. Ezért jelentek meg ott abban a szent körülményben.
Szent Lukács a párbeszéd témáját is közli velünk: „az ő eltávozásáról beszéltek, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni.„ Ennek a legszentebb, ünnepélyes pillanatnak a témája az Úr Jézus szenvedése és kereszt halála, amelyet Jeruzsálemben kellett elszenvednie. Az apostolok így betekintést nyerhettek Jézus szenvedésébe és dicsőségébe, halálába és feltámadásába. A szenvedés repedésén keresztül átsütött a mennyország sugara. Ennek fénye el is vakította az apostolokat. Péter ezt mondta Jézusnak: ,,Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!’’ Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”
            Isten bennünket is arra hív, hogy találjuk meg igazi valónkat, identitásunkat Krisztusban. Már itt a földön el kell, hogy kezdődjön a mi színeváltozásunk is. Ennek szerves része mind az öröm, mind a szenvedés. Szívesen megspórolnánk a Golgota hegyét, hogy csak a Tábor hegyét kelljen megízlelnünk. Azonban épp a nagyböjti idő az alkalmas időszaka annak, hogy bármilyen élethelyzetben is lennénk tudjuk kimondani, hogy Uram jó nekem-, nekünk itt lenni. És ne csak a tevékenységben-, a teljesítményben gondolkodjunk, hanem fordítsunk időt energiát a lelkiekre, az imádságra, arra, hogy elidőzzünk Isten jelenlétében.
A lelkiismeret csendjében pedig megfogjuk hallani az Atya szavának biztató visszhangját: „Ez az én választott gyermekem.!”  Bárcsak kedve telne bennünk!

Nincsenek megjegyzések: