vasárnap, január 06, 2019

Vízkereszt


A karácsonyi idő lezárásaként a mai nap megünnepeljük Vízkereszt napját.
Az Ó-szövetségi olvasmányban Izaiás próféta jövendölését hallottuk, aki arról ír, hogy Isten ismerete egyetemessé válik, és mindenkihez elér. Ennek következtében, majd sokan jönnek Jeruzsálembe, hogy kifejezzék a hódolatukat az igaz Isten előtt. „Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned támadt fényességhez. …... Fiaid messze távolból érkeznek, s leányaidat karon fogva hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul, mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse „ A prófétai szem túllátott a megfoghatón, azon, ami épp előtte volt, és örvendett annak a beteljesülésnek, amelyről az ünnepi evangéliumban hallottuk. Vízkereszt napján, amikor megemlékezünk a napkeleti bölcsek látogatásáról,  ennek az Izaiási látomásnak a beteljesedését ünnepeljük.
Az ünnep tartalmát és üzenetét szent Pál apostol fogalmazza meg az efezusiaknak irt levelében: „Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek.”  Vízkeresztkor tehát az Egyház egyetemessége kerül előtérbe.
Ennek az egyetemességnek voltak az első hírnökei és képviselői a napkeleti bölcsek. Az evangéliumi részlet leírásában: „napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.”
A napkeleti bölcsek a kereső-, kutató ember jelképei, akik elindulnak, hogy bizonyosságot szerezzenek a hitükről.
Heródes miközben a hatalmát féltette, ravaszul úgy tett, mintha ő is hódolni akarna a kisded Jézus előtt. „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”  Azonban távolról sem az volt a szándéka, amit szavakban kimondott, hanem Jézus életére tört. Ma azt mondanánk, hogy nem tudott olvasni az idők jeleiből, sőt szándékosan ellenállt az Istentől kapott kegyelemnek.
            A mai ünnep kapcsán megfogalmazódik, hogy amellett, hogy az egyház egyetemessége ajándék, és bizonyos fokig adott, ennek az egyetemességnek az  építése a mi feladatunk is. Nem lehetünk úgy elfoglalva magunkkal, hogy ne gondoljunk másokra is. Isten mindenkit az üdvösségre hiv. Az velünk is előfordulhat, mint a bölcsekkel, hogy valami megzavarja a tisztánlátásunkat és eligazításra van szűkségünk. Ilyenkor nem mindegy, hogy kihez fordulunk, milyen forrásból merítünk. Nekünk is van betlehemi csillagunk: netán egy jó lelki könyv, egy lelki vezető, vagy lelki jó barát, aki segít megértenünk és elmélyítenünk a hitünket.
Ugyanakkor fontos, hogy azt amit megértettünk és főleg amit megtapasztaltunk és megéltünk, azt tovább kell adnunk, hogy mások számára mi is egy kis fény-, netán csillag legyünk, hogy ők is rátaláljanak a Krisztushoz vezető útra, és magára Krisztusra, mint Megváltóra.

Nincsenek megjegyzések: