vasárnap, március 26, 2017

Nagyböjt 4. vasárnapja

 Az Ó-szövetségi olvasmányban Dávid meghívásának történetét olvastuk, azt ahogyan Sámuel Isten utasítására rátalált Dávidra és királlyá kente. Tanulságos történet, mert a próféta nagyon emberi módon látott hozzá a küldetése teljesítéséhez. Azt akarta királlyá kenni, aki az ő szempontjai szerint a legjobban kitűnt a többiek közül. Isten terve azonban teljesen más volt. Ennek kapcsán fogalmazódott meg a következtetés: „Isten… nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.”
Az efezusiakhoz irt levél részlete is a szentleckében, a belső értékekre, a lelki világosságra tereli a figyelmet. Szent Pál felszólításként fogalmazza meg és feladatul adja: „Ébredj, ki alszol, támadj fel holtodból, és Krisztus rád ragyog!” Itt találunk rá az evangéliummal kapcsolatos közös fonalra. Az Úr Jézus a lelki sötétségből világosságra akar vezetni bennünket. Erre jó példa a vakon született meggyógyítása. Számára azzal, hogy Jézus meglátta őt életének nagy lehetősége adódott, hogy megnyíljon a szeme és visszakapja mind a fizikai-, mind a lelki látását.
A vakon született számára az állapota a megélhetést jelentette. Mégsem akart megmaradni a sötétségben. A kételkedő farizeusok előtt bátran vállalta, hogy Jézus gyógyította meg őt. „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente vele a szemeimet, és azt mondta: »Menj el a Siloe tóhoz és mosakodj meg!« El is mentem, megmosdottam, és most látok.”
A Jézusba vetett bizalma lassan erősödött. Kezdetben még ingatag, és sajnos a környezete sem támogatta. A szülei magára hagyták, a szomszédok kételkedtek a gyógyulásában, a vallási vezetők olyan Istenről beszéltek neki, akivel ő nem találkozott, és nem hasonlított ahhoz, amit tapasztalt. A fizikai gyógyulása mégis fokozatosan elvezette a lelki gyógyuláshoz. „Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.”
A nagyböjti szentidő a lelki gyógyulásunkat szolgálja. Talán világosabban látjuk, hogy mit kíván tőlünk a vallásos élet, talán érthetőbb, hogy mit kell tennünk lelki haladásunk érdekében. A nagyböjt lelki gyakorlataiban mi is találkozunk Jézussal. Ugyanis nincs olyan élethelyzet, vagy életkörülmény, amelyben ne lenne szükségünk a tőle kapott lelki segítségre. Sose mondhatjuk elbizakodottan, hogy mi annyira világosan látunk az életben, hogy nincs szükségünk a Krisztus által hozott világosságra.

Valljuk meg belé vetett hitünket, és boruljunk le előtte, hogy megvalósulhasson a lelki gyógyulásunk.

Nincsenek megjegyzések: