Az Ó-szövetségi olvasmányban együttérzéssel olvassuk Mózes
küzdelmét-, lelki gyötrelmét, amelyet a választott nép okozott neki.
A
nép zúgolódott Mózes ellen: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, talán
azért, hogy szomjúsággal ölj meg bennünket gyermekeinkkel és állatainkkal
együtt?”
A zúgolódás különösen azért volt fájdalmas Mózes számára, mert valójában Isten
ellen irányult és hitetlenség volt mögötte. Miközben szomjúságában a fizikai
vizet követelte a nép, nem érzékelték a lelki szomjúságot. Mózes által Isten a
sziklából vizet fakasztott a szomjazok számára. Azonban kérdés, hogy a szívek
sziklája mennyire nyílt meg? Hogy a csoda láttán enyhült a lelki keménységük?
Az evangélium témája is a víz, a
szívnek a keménysége, amely Szabadítóra, Megváltóra vár. A jelenet Jákób
kútjánál játszódott le, déli időben. Nem mellékes ez az apróságnak tűnő megjegyzés
János apostol részéről. Ugyanis a déli hőségben nem jártak a kútra. Aki tehette
a reggeli órában elintézte a vízhordást. Így a korai órákban volt a
legforgalmasabb a kút környéke. Délben csak a szamariai asszony ment vízért,
hogy elkerülje a találkozást másokkal, hogy ne kelljen szégyenkeznie az életvitele
miatt. Ezért volt számára meglepetés, hogy ott találta Jézust, aki szóba állt
vele. Pedig ez tilos lett volna. Nyilvánosan zsidó férfi nem beszélt nőkkel,
még kevésbé bűnössel, vagy más vallásúval, mint ez a szamariai asszony. „Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz
te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?”
Egy
jelképekkel teli beszélgetés tanúi vagyunk, amely az asszony részéről tele van
félreértésekkel. Jézus azonban egyre mélyebb rétegekhez vezeti, hogy a
jelenléte elérjen a szív keménységéig. „Az
a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Az
asszony, még ha lassan is, de megértette, hogy ki az, aki szóba állt vele.
Ekkor szaladt is vissza a városba, és most már minden szégyen nélkül hívta az
ott lakókat: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki
mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a
városból, és odagyűltek köréje.
A nagyböjti szentidő,
bennünket is el akar vezetni a felismeréshez, hogy észlelni tudjuk lelki
szomjúságunkat, és keresni kezdjük az üdítő forrást, amely képes csillapítani
ezt a hiányunkat. Előfordulhatnak zúgolódások, mint a választott nép esetében.
Lehet, hogy szárazságon megyünk át, és utat tévesztettünk. Nyomaszthat kisebb,
nagyobb bűn terhe, mint a szamariai asszonyt. Jézus azonban vár, hív, hogy
közelítsünk hozzá. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de ő párbeszédet
kezdeményez velünk. Éljünk a felkínálkozó lehetőséggel, ugyanis csak a hit
forrásából merített erővel őrizhetjük meg, és valósíthatjuk meg életünk
egyensúlyát. Ez táplál bennünket, és ezt semmi mással nem helyettesíthetjük,
nem is pótolhatjuk.
Működjünk együtt, hogy a kegyelem megérinthesse
a szívünk keménységét és megnyíljon a nagyböjt lelki adományai számára, amely
minden lelki éhező és szomjazó számára elérhető. A hit eligazít, amikor életünk
irányát keressük, amikor kiúttalansággal találkozunk. Tegyünk erőfeszítést
annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk az Úr Jézushoz, mert ő az életünk
forrása, és azok támasza, akik benne találják meg erejüket és menedéküket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése