vasárnap, március 19, 2017

Nagyböjt 3. vasárnapja



Az Ó-szövetségi olvasmányban együttérzéssel olvassuk Mózes küzdelmét-, lelki gyötrelmét, amelyet a választott nép okozott neki.
A nép zúgolódott Mózes ellen: Miért hoztál ki minket Egyiptomból, talán azért, hogy szomjúsággal ölj meg bennünket gyermekeinkkel és állatainkkal együtt?” A zúgolódás különösen azért volt fájdalmas Mózes számára, mert valójában Isten ellen irányult és hitetlenség volt mögötte. Miközben szomjúságában a fizikai vizet követelte a nép, nem érzékelték a lelki szomjúságot. Mózes által Isten a sziklából vizet fakasztott a szomjazok számára. Azonban kérdés, hogy a szívek sziklája mennyire nyílt meg? Hogy a csoda láttán enyhült a lelki keménységük?
Az evangélium témája is a víz, a szívnek a keménysége, amely Szabadítóra, Megváltóra vár. A jelenet Jákób kútjánál játszódott le, déli időben. Nem mellékes ez az apróságnak tűnő megjegyzés János apostol részéről. Ugyanis a déli hőségben nem jártak a kútra. Aki tehette a reggeli órában elintézte a vízhordást. Így a korai órákban volt a legforgalmasabb a kút környéke. Délben csak a szamariai asszony ment vízért, hogy elkerülje a találkozást másokkal, hogy ne kelljen szégyenkeznie az életvitele miatt. Ezért volt számára meglepetés, hogy ott találta Jézust, aki szóba állt vele. Pedig ez tilos lett volna. Nyilvánosan zsidó férfi nem beszélt nőkkel, még kevésbé bűnössel, vagy más vallásúval, mint ez a szamariai asszony. „Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?”
Egy jelképekkel teli beszélgetés tanúi vagyunk, amely az asszony részéről tele van félreértésekkel. Jézus azonban egyre mélyebb rétegekhez vezeti, hogy a jelenléte elérjen a szív keménységéig. „Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Az asszony, még ha lassan is, de megértette, hogy ki az, aki szóba állt vele. Ekkor szaladt is vissza a városba, és most már minden szégyen nélkül hívta az ott lakókat: Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje.
A nagyböjti szentidő, bennünket is el akar vezetni a felismeréshez, hogy észlelni tudjuk lelki szomjúságunkat, és keresni kezdjük az üdítő forrást, amely képes csillapítani ezt a hiányunkat. Előfordulhatnak zúgolódások, mint a választott nép esetében. Lehet, hogy szárazságon megyünk át, és utat tévesztettünk. Nyomaszthat kisebb, nagyobb bűn terhe, mint a szamariai asszonyt. Jézus azonban vár, hív, hogy közelítsünk hozzá. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de ő párbeszédet kezdeményez velünk. Éljünk a felkínálkozó lehetőséggel, ugyanis csak a hit forrásából merített erővel őrizhetjük meg, és valósíthatjuk meg életünk egyensúlyát. Ez táplál bennünket, és ezt semmi mással nem helyettesíthetjük, nem is pótolhatjuk.
 Működjünk együtt, hogy a kegyelem megérinthesse a szívünk keménységét és megnyíljon a nagyböjt lelki adományai számára, amely minden lelki éhező és szomjazó számára elérhető. A hit eligazít, amikor életünk irányát keressük, amikor kiúttalansággal találkozunk. Tegyünk erőfeszítést annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk az Úr Jézushoz, mert ő az életünk forrása, és azok támasza, akik benne találják meg erejüket és menedéküket.   

Nincsenek megjegyzések: