csütörtök, május 14, 2009

Legyetek a párbeszéd hídjai és a remény világítótornyai



Kétezer évvel ezelőtt Betlehem tanúja volt Isten ígérete hűségének. Az Ég és Föld ölelésében Jézus felszentelte a szeretet birodalmát, amely képes „megváltoztatni a szíveket, megvilágosítani az értelmet és megerősíteni az akaratot”. Ma is arra hív bennünket Betlehem, hogy legyünk „tanúi Isten szeretete győzelmének a gyűlölet, az egoizmus, a félelem és a harag felett, amelyek megbénítják az emberi kapcsolatokat és megosztottságot keltenek a testvérek között, akiknek egységben kellene élniük. Pusztítást eredményeznek, ahol az embereknek építeniük kellene és elkeseredést, ahol a reménynek kellene virágzania.” A Jászol téren bemutatott szentmise során XVI. Benedek újra konstruktív együttműködést kért a közel-keleti béke érdekében. Ezt a tervet a keresztényeknek is fel kell vállalniuk. „Mindenekelőtt legyetek az élet erejének tanúságtevői, amely megvilágosíthatja és átalakíthatja a legsötétebb és legelkeseredettebb emberi helyzeteket is” – mondta a pápa. Ezt az utat bátorsággal kell megtenni félretéve az „eredménytelen és meddő gondolkodást, cselekvést és reakciókat” a „jóban kitartva, elutasítva a rosszat”.

Nincsenek megjegyzések: