Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor - Hirdetések

csütörtök, május 14, 2009

Jeruzsálem legyen a béke városa



Itt keresztények élnek és helyt állnak - nem akármilyen körülmények között

Szabó Miklós Xavér ferences szerzetes, a Jeruzsálemi Biblikus Intézet hallgatójának tudósítása:
A Szentatya Jeruzsálembe való megérkezését nagy várakozás előzte meg. Az elvárásokat – vajon mit fog mondni, előbbre megy-e a párbeszéd, de méginkább a békefolyamatok ügye – mondhatni „átkeretezte” az a tény, hogy Benedek pápa imádkozni és zarándokolni jött ide.
A Szentföld mindannyiunk előtt azért is nagyon fontos, mert ez az a föld, amely látta megszületni a Bibliát, és ahonnan útjára indult az Egyház. Azonban hangsúlyoznunk kell: túl azon, hogy a Szentírás, az őskeresztény hagyomány és a régészet szempontjából számtalan érdekes látnivaló van, itt jelen van egy élő egyház is, nyilván a maga örömével, reményével, kérdéseivel és nehézségeivel együtt. A közel-keleti kérdések és a híradások kapcsán, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy itt keresztények is élnek és helytállnak – nem akármilyen körülmények között. A palesztin területen fekvő, Jeruzsálemtől 12 km-nyi távolságra lévő Betlehemből például, a nehézségek miatt olyan nagy méretű a keresztény családok kivándorlása, hogy az a veszély fenyeget, nem lesz helyi egyház.
A Szentföldön közel 197 ezer különböző felekezetű keresztény él, ebből 44 ezer római katolikus, 20 ezren élnek Izraelben, 24 ezren a palesztin területeken. A helyi katolikus egyház közösségei, de leginkább a közel 800 éve itt élő és működő ferences Kusztódia nagyon sok területen működik a béke és a cselekvő felebaráti szeretet jegyében: oktatás, nevelés, a szent helyek szolgálata, plébánia, karitász, munkát biztosít a helyieknek, házakat és lakótelepeket épít. Élő egyház van itt, amely továbbra is élni akar.
A kedd délutáni pápai szentmise helye a Getszemáni kert mellett elterülő Kidron vagy Jozafát völgye volt. Közös hagyomány szerint ez a völgy lesz az általános ítélet helye, ahonnan elkezdődik a testi feltámadás. Ezért keresztények, mohamedánok és zsidók egyaránt szívesen választották, választják ma is temetkezési helyül az Olajfák hegye lejtőit vagy a völgyet. Ami legmegdöbbentőbb volt számomra, hogy a húsvétvasárnapi szentírási szövegek hangzottak fel. És hátborzongató volt, nagyon gyönyörű és találó, ahogy a diakónus csengő arab dallamon énekelte a János evangéliumából: „Még nem értették ugyanis az Írást, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból”.
Számtalan zarándok mellett jelen voltak a különböző felekezetek képviselői is, a helyi római katolikus egyház arab és héber nyelvű hívei is. A jeruzsálemi latin pátriárka, Fouad Twal köszöntőjében párhuzamot vont Jézus agóniája és a palesztin nép szenvedése, szabadság- és béke vágya között. A Szentatya homíliájában Jeruzsálem nevének népies etimológiájából kiindulva, szólt arról, hogy Jeruzsálemnek a béke városának kell lennie, hiszen a Szent Városnak bensőséges elhivatása, hogy lelki haza és viszonyítási pont legyen mindazok számára, akik az Egy–Istenben hisznek. Megköszönte a szentföldi keresztények folyamatos, hitvalló jelenlétét és kitartásukat, amely rendkívül értékes Isten szemében, és a jövő fontos eleme.
Verőfényes időben, nagyon szép, bensőséges hangulatú szentmise volt, ahová örömmel mentünk, és feltöltődve, örömmel tértünk haza.
Vatikáni Rádió

Nincsenek megjegyzések: